Az agrárminiszter az Inforádió Aréna című műsorának volt a vendége, ahol többek között elmondta, hogy az ársapkák a jövő év közepéig is maradhatnak. Nagy István az élelmiszerárakon kívül beszélt arról is, hogy az agrártámogatások már korábban beharangozott forrásai zöld utat kaptak.

Az árakban a háború után sem várható teljes visszarendeződés

A tárcavezető úgy vélekedett, hogy a háború sem tarthat örökké, és ha nem is lesz az élelmiszerpiaci árakban teljes a visszarendeződés, de jelentősen csökkenni fog az infláció mértéke. Az ársapkák a miniszter szerint a jövő év derekáig maradhatnak.

A kiugró magyar élelmiszerdrágulásról Nagy István azt mondta, hogy

nem az a helyzet, hogy nálunk a legdrágábbak a termékek, hanem az, hogy most értük utol a világpiaci árakat.

üzlet

Nem lesz az élelmiszerpiaci árakban teljes a visszarendeződés, de jelentősen csökkenni fog az infláció mértéke – fotó: pixabay.com

A gazdálkodók lehetősége megmaradt, hogy macerásabban, de olcsón vásárolják meg a gázolajat a benzinkúton

Nagy István arra is emlékeztetett: az üzemanyag-ársapkák hatályát többször is módosították, első körben az olcsó tankolás lehetőségét a külföldiek elől zárták el, majd a gazdasági szereplőktől vonták meg azt a jogosultságot, hogy ársapkás üzemanyagot tankolhassanak.

Ekkor estek el a rezsivédett gázolajtól a termelők, a mezőgazdasági cégek, bár számukra lehetőségként meghagyták, hogy a kutakon 480 forintos áron tankolhassák meg a mezőgazdasági gépeiket. Igaz, ez utóbbi lehetőséget is korlátozták, amikor a benzinkutakon helyben megvásárolható üzemanyag mennyiségét 100 literben limitálták.

Nagy István szerint a gazdálkodók maguk dönthetik el, hogy macerásabban, de olcsón vásárolják meg a gázolajat a benzinkúton, vagy a gazdaságukban levő tartályokat töltik fel piaci áron.

a gazdálkodók maguk dönthetik el, hogy macerásabban, de olcsón vásárolják meg a gázolajat a benzinkúton, vagy a gazdaságukban levő tartályokat töltik fel piaci áron – fotó: Agroinform.hu/Énekes Krisztina

A közelmúltban tapasztalt drasztikus áremelkedés lassulni fog

Elmondta, hogy  a termelőknél mindaddig bizonytalanságot okoztak az energiaárak, amíg meg nem kötötték a szerződéseiket az energiakereskedőkkel. Ez is okozhatta a termékek drágulását.  Mivel ezen az időszakon már javarészt túlestek a gazdák, ezért a közelmúltban tapasztalt drasztikus áremelkedés lassulni fog. Nagy István szerint azok a nem hivatalosan terjedő hírek arról, hogy a külföldön tapasztalható árak alacsonyabbak lennének, mint nálunk, hamisak. A magyar élelmiszerárak ugyanis mélyről indultak, és csak most érték el a világpiaci szintet.

Most már az élelmiszer-előállítás ugyanazon a szinten folyik, mint más országokban. Ugyanazzal a technológiával működik, ugyanaz az energiaárszint, ugyanaz a munkabér költsége. Ha minden ugyanaz, akkor mitől lenne más?

– fogalmazott az agrárminiszter.

Nagy István meglátása szerint a háború végével azonnal mérséklődik majd az infláció, és a szankciók felfüggesztésével az energiaárak is megfizethetők lesznek. Viszont azt is hangsúlyozta, hogy ne számítsunk a háború előtti árakra, de az emelkedés mértéke csökkenni fog.

pénz

Nagy István meglátása szerint a háború végével azonnal mérséklődik majd az infláció, és a szankciók felfüggesztésével az energiaárak is megfizethetők lesznek – fotó: pixabay.com

Csökken a kiskereskedelemben a forgalom

A miniszter az Arénában elismerte, hogy az ársapka veszteségeit a kiskereskedelemben más termékek árában kompenzálják, de Nagy István szerint már elmentek addig a határig, ahol már  csökken a forgalom - ez a tendencia pedig fékezni fogja az inflációt. Az ársapkák bevezetése az élelmiszereket előállító termelőkre nem gyakorolhat kedvezőtlen hatást, mert a kereskedőket köti a szerződés, amit egyoldalúan nem lehet felbontani.

Nagy István szerint az ársapka olyan, mint az akciózás, aminek a terét a kiskereskedelem árrésében kell keresni. Látja a kormány a kisboltok nehéz helyzetét és ahogy a Magyar Falu Programban, így most is támogatják a talpon maradásukat. A rezsitámogatások januárban érkezhetnek meg a 2000 fő alatti települések kisboltjaihoz.

Az agrárminiszter felhívta a figyelmet arra is, hogy nem kell pánikolnia senkinek, nem lesz áruhiány, nem kell bespájzolni sem. Elmondta, hogy éppen ezek az indokolatlan, pánikszerű vásárlások okozzák az átmeneti áruhiányt.

A miniszter a tojást hozta fel erre példának. A piacon a napokban jelent meg az ársapkás 100 forintos tojásnál olcsóbb, akciós 66 forintos lengyel tojás. A tárcavezető szerint ez nagy valószínűséggel a lejárathoz közeli szavatosságú tojás lehet, hiszen az még a lengyeleknek sem érné meg, hogy szállítási költséggel együtt is ennyiért értékesítsék.

A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy a tojás esetében a megállapodás szerint csak a csomagolók importálhatnak terméket, a kereskedők nem, azaz az olcsó tojás is ezen a csatornán kerülhetett valahogy a magyar polcokra. A tojásfronton fellépő hiány miatt válhatott szükségessé, hogy olcsó tojást hozzanak be. A hiányt pedig az okozta, hogy  a 100 forint feletti árak után „sokkszerűen" érte a vásárlókat az olcsóbb, ársapkás tojás, ezért lerohanták a boltokat, és a felvásárolták a terméket.

tojás

A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy a tojás esetében a megállapodás szerint csak a csomagolók importálhatnak terméket, a kereskedők nem – fotó: pixabay.com

Az uniós források érkezéséről is szó esett

Nagy István kiemelte: az agrárium támogatásait nem érinti a magyar kormány és Brüsszel között folyó egyeztetés, így a mezőgazdaság ugrásra készen várja a forrásokat. A miniszter részletezte azt is, hogy kibővültek a közvetlen támogatások, a klasszikus földalapú támogatásban hektáronként 147 euró jár a gazdálkodóknak.

A 2021-27-es támogatási ciklus újdonsága az is, hogy egy-egy ökológiai elem vállalása mellett is igényelhető támogatás, elemenként változóan, de hektáronként 20-25 ezer forint járhat. Példaként említette, hogy ha egy termelő vállalja a szerves trágyázást, vagy emellé még a forgatás nélküli talajművelést is behúzza, akkor egy hektárra akár 100 ezer forint támogatás is járhat.