A májusi időjárás eddig összességében kedvezően alakult. Nem jellemző a kora nyári időjárás, azaz a hirtelen felmelegedés, ehelyett csak ritkán emelkedik 20 °C fölé a nappali hőmérséklet. Csapadék érkezik helyenként, de sajnos országos szinten még mindig kevés az intenzív a fejlődésben lévő növényeink számára. Növényvédelmi szempontból viszont bőven elegendő ahhoz, hogy a gombás betegségek kitűnően érezzék magukat és terjedjenek. A hétvégére lehűlés és csapadék várható, ami tovább fokozza a növényvédelmi helyzetet.

A kalászosokban a sárgarozsda ellen mindenképpen védekezni kell

A kalászosok szépen fejlődnek, az őszi árpa már kikalászolt, de a búza is szorosan követi a kalászhányásban. Az őszi búza és árpa esőtől besűrűsödött állományaiban gyorsan terjednek a betegségek.

Míg a szeptóriás levélfoltosság (Septoria tritici) és a lisztharmat (Blumeria graminis f. sp. tritici) fertőzés csupán kis mértékben emelkedett, és főként az alsóbb levélemeleteken található, addig a sárgarozsda (Puccinia striiformis), erősödik és már felső leveleken is szembetűnőek a tünetei. Ahol már védekeztek, ott a sporuláció minimális, de a kezdeti tünetek az állományok nagy részén megfigyelhetőek. A fertőzött területeken nagyon fontos a védekezés, mielőtt a kórokozók a zászlóslevelet elérnék.

búza

A sárgarozsda terjed az őszi búza sűrű állományaiban – fotó: Agroinform.hu

Árpában a hálózatos levélfoltosság (Drechslera teres) nagy populációval van jelen, és erősebben gyorsuló ütemű terjedésére is számítani kell. Úgyszintén az árpa barna levélfoltossága (Bipolaris sorokiniana) is terjed, a fertőzés átlagosan közepes mértékű.

vetésfehérítő bogarak (Oulema sp.) egyedszáma egyelőre nem jelentős, a levéltetvek előfordulása viszont tovább nőtt az ősziárpa- és őszibúza-állományokban. Mérhető kárt azonban még nem okoznak, szaporodásuk pedig tovább tart. Így ellenük külön védekezés nem indokolt. Elegendő lehet a későbbiekben védekezni ellenük, összevonva azt a gombaölő szeres és a vetésfehérítő bogár lárvái ellen történő kezelésekkel.

búza

Levéltetvek az őszi búza levelén – fotó: Agroinform.hu

A repcében a repcebecő-ormányosok okozzák a legnagyobb kárt

Az őszikáposztarepce-táblák nagy részén a virágzás a vége felé jár, a becőképződés folyamatos. A kártevők száma lecsökkent, betegségek megjelenését még nem tapasztaltuk. Jelenleg a repcebecő-ormányosok (Ceutorhynchus assimilis) okozzák a legtöbb kárt, a becőkön szaporodnak a rágásnyomok. A tojásrakásuk folyamatos.

repce

A repcetáblák lassan elveszítik intenzív sárga színüket – fotó: Agroinform.hu

A kukoricatáblák sorolnak, 1-3 leveles állapotúak. A napraforgóban a kelés 2-4 leveles állapotban látható. A barkókártétel (Tanymecus sp.) legfeljebb észlelési szintű a frissen kelt növénykéken, így a vadkár mellett helyenként a gyomosodás okoz gondot.

napraforgó

A barkók már megtalálták a kelésben lévő napraforgót, de a gyors fejlődés miatt nem sok esélyük lesz a súlyosabb kártételre – fotó: Agroinform.hu

Az almásokban nagyon fontos a folyamatos védekezés

Az almaültetvényekben folyamatos védelem szükséges. A lisztharmatfertőzésnek (Podosphaera leucotricha) kedvezett az időjárás, főleg az esők utáni párás meleg. A kezeletlen fákon, főként az érzékeny fajtákon 80-90%-os hajtásfertőzés figyelhető meg, míg a kezelt ültetvényekben gyenge fertőzés fordul elő.

A varasodás (Venturia inequalis, V. pyrina) fertőzésének veszélye mind az alma-, mind a körteültetvényekben magas, köszönhetően a mérsékelten meleg, de párás időjárásnak. Az első fertőzéshez kapcsolódó tünetek most jelennek meg az ültetvényekben, ezért érdemes a fáinkat alaposan átvizsgálnunk. Kezdetben csak apró világos, majd később sötétebb zöld foltokat kell keresnünk, a gyümölcskezdeményeken tűszúrás méretű sötét foltokat, melyek indokolttá teszik a kuratív készítményekkel történő permetezést.

Habár az alma virágzása elhúzódott, a tűzelhalás-betegség (Erwinia amylovora) fertőzését megakadályozta a hűvös időjárás.

alma

A kezeletlen fákon 80-90%-os lisztharmat-hajtásfertőzés figyelhető meg – fotó: Agroinform.hu

Az alma kártevőinek tekintetében továbbra is a levéltetvek, főként a zöld almafa-levéltetű (Aphis pomi) az, amivel foglalkoznunk kell, mivel a fertőzött hajtások száma gyarapszik. Továbbá az almamoly (Cydia pomonella) és az almalevél-aknázómoly ugyan rajzik, de a rajzás eddig alacsony egyedszámú.

Egyre több kártevő támadja a csonthéjasokat

A csonthéjasok gyümölcsnövekedése tart. A moníliás virág- és hajtásfertőzés (Monilinia laxa, M. fructicola) már nem veszélyezteti a fákat, azonban a kártevőkből egyre több támadja azokat. A levéltetvek minden csonthéjas fafajon megtalálhatók, intenzíven szaporodnak, így a védekezés igen sürgetővé vált.

Emellett számolnunk kell más lombkárosító fajok megjelenésével is, mint például a levélbarkók (Phyllobius spp.), melyek már szorgosan karéjozzák a leveleket, és tömeges felszaporodás esetén tarrágást is okozhatnak a gyümölcsfákon.

kajszifa

Levélbarkók karéjozzák a kajszibarackfák levelét – fotó: Agroinform.hu

kajszifa

A levelek sodródását a levéltetvek okozzák a kajszibarackfákon – fotó: Agroinform.hu

A gyümölcsmolyok közül a szilvamoly (Grapholita funebrana) és a keleti gyümölcsmoly (Grapholita molesta) lassan eléri a rajzáscsúcsot. A cseresznye és a meggy elérte a zöldborsó nagyságú gyümölcsméretet. Megkezdődött a cseresznyelégy (Rhagoletis cerasi, R. cingulata) repülése, amit a fák napos oldalára, magasabbra kihelyezett sárga ragacslapokkal tudunk megfigyelni és a segítségével időzíteni a védekezést.

Szőlőben védekezzünk a lisztharmat és a peronoszpóra ellen!

A szőlőben a lisztharmat (Uncinula necator) elleni megelőző védekezésen van hangsúly. A védekezések célja, mint minden évben, az, hogy megakadályozzuk a kórokozó lombozaton való felszaporodását. Az első kezelést kén hatóanyaggal végezzük, ami az atkákkal szemben is gyérítő hatású. Azaz egyszerre két károsító ellen is felléphetünk.

A peronoszpóra (Plasmopara viticola) fertőzés bekövetkeztének is kedveztek az elmúlt napok környezeti viszonyai (hűvös, csapadékos időjárás), és a szőlőlevelek is lassan már fogékonnyá válnak. Így szükséges a kontakt készítményekkel történő megelőző védekezés ez ellen a betegég ellen is.

Ha még több, növényvédelemmel kapcsolatos hírre, szakcikkre vagy kíváncsi, látogasd meg a Növényvédelem rovatot.
Ingyenes növényvédőszer-keresőnket megtalálod ide kattintva.