Kongatja a vészharangot a benzinkutasok szövetsége: drasztikusan megugorhatnak az üzemanyagárak – írja a vg.hu a vezess.hu cikkét szemlézve.

tankolás

Bajban lesznek a kisebb benzinkutak: a most fizetendő adó hússzorosát kell majd fizetniük – fotó: pixabay.com

A Független Benzinkutak Szövetségének alelnöke kritizálja a kormány nemrég elfogadott rendeletét, amelynek módosítását kérve petíciót nyújtottak be – írta meg a vezess.hu. A lap arra hívta fel a figyelmet, hogy az évi 500 millió és 30 milliárd forint közötti nettó árbevételű töltőállomásoknak 2024. januárjától a mostani 0,15 százalékos adónak kereken a hússzorosát kell majd fizetnie, egységesen három százalékot a tőlük nagyobb, 30 milliárd és 100 milliárd közötti adóalapú cégekkel együtt.

A nagy kúthálózatok azonban jól járnak, mivel az évi 100 milliárd forintnál magasabb forgalmú legnagyobb olajos cégeknek a mostani 4,5 százalékos adója 1,5 százalékkal csökken, így lesz egységesen három százalék az extraprofitadó mértéke – olvasható a vg.hu cikkében.

"A kétezer töltőállomásból hétszáz lehet az, amelyik kisebb családi vállalkozás és jelentősen nő az adóterhe, ez körülbelül 12–15 forintnyi pluszterhet jelent literenként, amit be fognak építeni a benzin és a gázolaj árába" – vélte Gépész László.

A Magyar Ásványolaj Szövetség elnöke, Grád Ottó szerint a kisebb töltőállomások növekvő adóterhe az országos átlagárakra nem lesz érdemi hatással, mivel az országosan és évente értékesített gázolajnak a háromnegyedét, a benzinnek a kétharmadát a nagy hálózatok adják el.  Szerinte lényegében kiegyenlítődnek a ma gyakran fellelhető akár hetven forintos literenkénti különbségek.

A lap cikke emlékeztet arra is, hogy a szintén jövő év elejétől esedékes jövedékiadó-emelés miatt 40 forinttal emelkedhet az üzemanyagok ára, amihez még ha hozzáadódik a kisebb kutak 12–15 forintos áremelése, akkor akár ötven-hatvan forintos literenkénti üzemanyag drágulással is számolniuk kell az autósoknak.