Előrelátás a vízhiány korában: mit tanulhatunk Spanyolországtól?

Az éghajlatváltozás következtében Európa egyes térségeiben a vízhiány és az időjárási szélsőségek már nem jövőbeli kockázatot, hanem mindennapi alkalmazkodási kényszert jelentenek. Ilyen különösen veszélyeztetett térségek közé tartozik Spanyolország, melynek jelentős részén a csapadék térben és időben rendkívül egyenlőtlenül oszlik meg, az aszályos időszakok gyakoriak és az éghajlatváltozás hatásai már évtizedek óta kézzel foghatók.

Ennek következtében a víz nem csupán termelési tényező, hanem stratégiai erőforrás, amelynek kezelése hosszú távú állami felelősséget, következetes szabályozást és széles társadalmi elfogadottságot igényel. 

A spanyol vízgazdálkodási modell egyik legfontosabb jellemzője, hogy nem válsághelyzetekre reagáló, rövid távú beavatkozásokra épül, hanem egy előrelátó, ciklikus tervezésen alapuló rendszerként működik, amely képes kezelni a bizonytalanságokat és a kockázatokat.

A vízgazdálkodás intézményi keretei Spanyolországban alapvetően a vízgyűjtő-területekhez igazodnak, ami lehetővé teszi a felszíni és felszín alatti vízkészletek egységes, ökológiai szempontokat is figyelembe vevő kezelését. A hidrográfiai konföderációk a központi állam irányítása mellett, de jelentős autonómiával rendelkezve működnek, és nemcsak szabályozó, hanem tervező, végrehajtó és ellenőrző funkciókat is ellátnak.

Feladatuk kiterjed a vízhasználati engedélyek kiadására, a vízkészletek állapotának folyamatos nyomon követésére, valamint az ágazatok közötti érdekütközések kezelésére. A hatéves tervezési ciklusok során részletes elemzések készülnek a várható vízigényekről, a klímaváltozás hatásairól és az alkalmazkodási lehetőségekről, amelyek megalapozzák a következő időszak fejlesztési és szabályozási döntéseit. Ez a megközelítés biztosítja, hogy a vízgazdálkodás ne politikai ciklusokhoz, hanem természeti folyamatokhoz és hosszú távú társadalmi érdekekhez igazodjon.

A rendszer társadalmi és működési alapját az öntözőközösségek jelentik

Ezek nélkül a spanyol vízgazdálkodás gyakorlati megvalósítása elképzelhetetlen lenne. Ezek a közösségek történelmileg gyökerező intézmények, amelyek a modern jogi és technológiai környezethez alkalmazkodva ma is kulcsszerepet töltenek be a víz elosztásában és a szabályok betartatásában.

A vízhasználati jog a földterülethez kapcsolódik, nem választható el attól és nem képezheti szabadpiaci tranzakció tárgyát. Ez a megoldás biztosítja, hogy a vízhasználat a helyi közösségek érdekeit szolgálja. Az öntözőközösségek belső szabályrendszerrel rendelkeznek, amely részletesen meghatározza a vízhasználat feltételeit, az elosztás módját, a díjfizetési kötelezettségeket és a szankciókat.

A közösségek jelentős szerepet vállalnak az infrastruktúra fejlesztésében és fenntartásában is, ami erősíti a tulajdonosi szemléletet és a felelősségvállalást.

Az ellenőrzés és a végrehajtás területén a spanyol modell kifejezetten szigorúnak tekinthető

A vízkivételek mérését kötelező vízmérők biztosítják, az adatokat digitális rendszerekben rögzítik, és egyre nagyobb szerepet kap a távérzékelés, valamint a műholdas és drónalapú ellenőrzés. Az illegális vízhasználat nemcsak jogsértésnek, hanem a közösségi érdekek megsértésének is minősül, ezért a szankciók arányosak, de határozottak. A bírságok mellett lehetőség van a vízhasználati jog ideiglenes vagy végleges megvonására, ami a mezőgazdasági termelés ellehetetlenülését is eredményezheti. Ennek következtében a jogkövetés magas, a szabályozás hitelessége erős, és a gazdálkodók többsége partnerként tekint a rendszerre.

A műszaki infrastruktúra szempontjából Spanyolország vízgazdálkodása nagymértékben támaszkodik a tározók és vízvisszatartó létesítmények kiterjedt hálózatára. Ezek a létesítmények nemcsak az öntözés, hanem a lakossági és ipari vízellátás biztonságát is szolgálják, valamint fontos szerepet játszanak az árvízvédelemben és az aszálykezelésben.

A tározók lehetővé teszik a csapadék időbeli eloszlásának kiegyenlítését, és csökkentik a szélsőséges időjárási események hatásait. A felszín alatti vízkészletek használata tudatosan korlátozott, elsősorban stratégiai tartalékként kezelik azokat, ami hozzájárul a hosszú távú fenntarthatósághoz és az ökológiai egyensúly megőrzéséhez.

A hagyományos vízforrások mellett egyre nagyobb jelentőséget kapnak az alternatív megoldások, különösen a tisztított szennyvíz mezőgazdasági felhasználása. Az országban alkalmazott jó gyakorlatok rávilágítanak arra, hogy megfelelő technológiai és ellenőrzési feltételek mellett, ez a vízforrás biztonságosan és hatékonyan integrálható az öntözési rendszerekbe. Egyes térségekben a tisztított szennyvíz nem kiegészítő, hanem alapvető vízforrássá vált, ami jelentősen csökkenti a felszíni és felszín alatti készletekre nehezedő nyomást. A vízminőség folyamatos monitoringja és a szigorú szabványok betartása elengedhetetlen feltétele ennek a gyakorlatnak.

Fontos megemlíteni, hogy az öntözési rendszerek modernizációja az elmúlt évtizedek egyik legfontosabb fejlesztési iránya volt. A nyílt csatornák zárt rendszerekké alakítása, a vízveszteségek csökkentése, valamint a csepegtető és mikroöntözési technológiák elterjedése jelentős vízmegtakarítást eredményezett. A technológiai fejlesztésekhez szorosan kapcsolódik a digitalizáció, amely valós idejű adatokat biztosít a vízkészletek állapotáról, az időjárási viszonyokról és az öntözési igényekről. Az országos monitoring- és döntéstámogató rendszerek nemcsak az állami szervek, hanem a gazdálkodók számára is hozzáférhetők, így közvetlenül támogatják a termelési döntéseket és növelik a vízhasználat hatékonyságát.

A szemléletváltás egyik legfontosabb eleme a deficites öntözés elvének elfogadása és széles körű alkalmazása. Ez a megközelítés abból indul ki, hogy a vízhiányos környezetben nem minden esetben indokolt a maximális terméshozam elérése, különösen akkor, ha az aránytalan vízfelhasználással jár.

A spanyol tapasztalatok azt mutatják, hogy megfelelő agronómiai tudás és technológiai támogatás mellett mérsékelt vízkorlátozással is fenntartható a terméshozam jelentős része, miközben csökken a vízigény és javul a rendszer ellenálló képessége.

Ezt a szemléletet kutatóintézetek, szaktanácsadó hálózatok és digitális ajánlórendszerek támogatják, amelyek konkrét, termőhely-specifikus iránymutatást adnak a gazdálkodóknak.

Magyarország számára a spanyol modell több szempontból is iránymutató lehet

A vízgazdálkodás stratégiai szintű kezelése, a vízvisszatartás és tározás fejlesztése, a vízgyűjtő-alapú tervezés megerősítése, az öntözőközösségek intézményi szerepének további erősítése, valamint a digitális monitoring- és ellenőrzési rendszerek következetes alkalmazása együttesen járulhatnak hozzá a mezőgazdaság klímaalkalmazkodásához és versenyképességének megőrzéséhez.

A spanyol gyakorlat legfontosabb üzenete, hogy a vízhez jutás biztonsága, a szabályozás kiszámíthatósága és a közösségi felelősségvállalás egysége teremti meg a fenntartható vízhasználat alapját és ez a szemlélet Magyarország számára is hosszú távon meghatározó jelentőségű lehet.

 Minden csepp víz értékes és a fenntartható mezőgazdaság, a városi ellátás és az ökológiai egyensúly megőrzése érdekében, egyetlen cseppnek sem szabad „kárba” veszni.

Forrás: NAK/Rubos Norman (Nagy Viktor MAGOSZ főtitkár-helyettes beszámolója alapján)