Emelkedik a fagylalt ára, közölték a cukrászdák arra hivatkozva, hogy az infláció miatt ismét emelni kell az áraikon. Hozzátették, habár várhatóan nem drágulnak a süteményeik, a fagyi árába kénytelenek lesznek beépíteni a pluszköltségeket – írja az index.hu.

fagylalt

Emelkedik a fagylalt ára – fotó: pixabay.com

A cukrászdák vezetői szerint körülbelül 10 százalékos áremelkedés várható

A cukrászok kifejtették, az idei évben jelentősen megemelkedett a vaj, a tej és a csokoládé ára,  és elszabadultak a rezsiköltségek is. Emellett az infláció miatt a dolgozók bérét is szeretnék megemelni. Az így kialakuló pluszköltségek miatt várhatóan az idén nyáron egy gombóc fagylalt 600-650 forintba is kerülhet.

„Van egy mondás, miszerint a cukorkakereskedők válságban is jól élnek, mert kell a boldogsághormon az embereknek. Bár a törzsvendégeink visszajárnak, már nem naponta, csak hetente egyszer, és akkor sem három gombóc fagylaltot vesznek, csak egyet vagy kettőt. Szeretnénk számukra valami kedvezményt adni, erről még ötletelünk. Számítok forgalomcsökkenésre, de bízom benne, hogy a hamarosan negyvenedik évét betöltő kávéház sikeresen veszi a nehézségeket is" – mondta az Indexnek Bint Dóra, a győri Bécsi kávéház tulajdonosa.

fagylalt

Akár 650 forint is lehet egy gombóc ára – fotó: pixabay.com

A sütemények árán nem szeretnének sokat emelni

Egy másik győri cukrászda, az Édes'N tulajdonosa abban bízik, hogy a fagyival ellentétben a süteményeik árát nem kell drasztikus mértékben emelni.

Egy másik cukrász, Tukovics Antal pedig elmondta:

"Egy éve emeltem utoljára árakat, ami a nyersanyagok árának növekedése miatt vált szükségessé. Sajnos azóta tovább drágult a liszt, a tej, az olaj és egyéb szükséges termékek, viszont a sütemények, torták árában ezt nem tudjuk érvényesíteni, mert elvesztenénk a vásárlókat."

A mosonmagyaróvári cukrászmester szerint 60–70 százalékkal esett vissza a forgalom a járvány előtti időkhöz képest, ezért két műhely helyett egyben dolgozik, ma már csak két munkatárssal.