Amikor a karácsonyi menüsor kerül előtérbe, akkor először mindenkinek a halászlé, a töltött káposzta, valamint a bejgli jut az eszébe. Persze ahány ház, annyi szokás. Ma már senki sem ragad le az alábbi ételeknél.

Milyen ételek kerülnek a magyarok asztalára?

A Beyond Research egy 500 fős reprezentatív kutatást végzett, amit aztán a Pénzcentrum alaposan kielemzett. Annak jártak utána, hogy melyek azok a fogások, amik az ünnepek során szinte minden magyar család asztalán helyet kapnak.

Fontos szempont, hogy ilyenkor hol és mennyiért szerezzük be a főzéshez szükséges alapanyagokat. Néhányan a családi-baráti körben töltött étkezések helyett inkább étterembe látogatnak, ami szintén más eredményt hozhat. Az viszont jól látszik, hogy a tradicionális fogások még mindig magasan vezetik a listát, valamint kiderült, hogy a lakosság nagy része jellemzően otthon tölti az ünnepeket.

Családcentrikus magyarok

A kutatás alapján a magyarok még mindig nagyon családcentrikus és összetartó népnek számítanak. A megkérdezettek több mint 77 százaléka biztosan részt vesz valamilyen közös ünnepi étkezésen. Csupán minden tizedik magyar tartja jó megoldásnak, hogy étterembe látogasson.

Mennyi költünk nagybevásárlásra?

A legfontosabb azonban a vásárlás helyszíne és annak költsége. A válaszadók több üzletet is megjelölhettek. A listán toronymagasan vezet a Lidl, majd jön az Aldi és a Penny valamelyik üzlete. Ezt követik a hipermarketek, mint a Tesco, az Auchan, vagy éppen a METRO. Érdekesség, hogy sokan piacokon és őstermelőknél szerzik be az ünnepi ételekhez szükséges alapanyagokat.

A mennyiért kérdésre szintén eltérő válaszok érkeztek. A legtöbben a 20-30.000 forintos sávot jelölték be, ennyit költenek az ünnepi menüre. Minden tizedik magyar azonban ennyit sem szán a karácsonyi ételekre, 15 százalékuk pedig alig 5-10.000 forintot tud vagy akar erre fordítani. 12 százalék 30-40.000 forintot tervez költeni, míg 9 százalék 40-50.000 forintban határozta meg a felső limitet.

Ki és mit tesz az asztalra?

A válaszadók több mint 44 százaléka minden évben ugyanazt főzi, csupán kisebb módosításokat eszközölnek. Szinte mindenki levessel kezd, ami vagy halászlé vagy egy jó húsleves. Ezt követi egy főétel, ami jellemzően töltött káposzta, de szorosan a nyomában van a rántott vagy sült hal, ami a megkérdezettek közel 52 százalékánál felszolgálásra kerül. A rántott ételek mindent visznek, szinte egyetlen karácsonyi menüből sem maradhat ki a rántott csirke, a rántott sertéskaraj vagy borda, esetleg a rántott sajt, gomba vagy éppen a karfiol.

Toronymagasan a bejgli nyerte a kedvenc karácsonyi sütemények versenyét - fotó: 123rf.com

A hal mellé gyakran fogyasztunk majonézes vagy ecetes krumplisalátát. Emellett jól szerepelt még a kacsa, annak a melle és mája, de népszerű fogásnak számít még a vagdalt, a fasírt, illetve a pulykahús valamilyen formája.

A legkedveltebb desszertek

A kutatás egyértelműen bizonyítja, hogy a magyarok kedvenc süteménye karácsonykor a bejgli. A megkérdezettek háztartások háromnegyedében szerepel valamilyen formában, ami lehet gesztenyés, diós, mákos, marcipános, esetleg kókuszos. Ezt a mézeskalács, majd a zserbó, a linzer, valamint a hókifli és persze a diós kifli követi. Sokan készítenek még sütés nélkül összeállítható tiramisut, illetve sütnek kalácsot vagy püspökkenyeret.