Habár fűszernövényként használjuk a leggyakrabban, ez a növény egyben gyógynövény, és igazi főnyeremény is! A feketekömény ugyanis jóval több, mint az ételeink ízesítője, bár annak is kiváló. A feketekömény magjából készült olaj nemcsak az allergia tüneteit csökkentheti, hanem gombaölő és vérnyomáscsökkentő hatással is rendelkezik. A köménymag tehát nem csak a krumplilevesben szerepel jól. A feketekömény pedig nem véletlenül kapta a katicavirág nevet, így hát mindenképp adjunk neki helyet a kertben is, ne csak az ételeinkben.

Ezért fogyassz sok feketeköményt

A feketekömény (Nigella Sativa) gyógyhatásairól a népi mondás úgy tartja, „mindenre jó, csak a halálra nem." A magjából kivont olajat már több mint 2000 éve használják különféle betegségek kezelésére, sőt, a régészek még Tutanhamon egyiptomi fáraó sírkamrájában is megtalálták.

Kiváló a baktériumok ellen, ugyanis a feketeköménymag-olaj antimikrobiális tulajdonságokkal rendelkezik, vagyis képes elpusztítani vagy lelassítani a fertőzést okozó baktériumokat. Sőt, nem csak a sima baktériumokat, hanem a többszörösen rezisztens, antibiotikumoknak ellenálló baktériumokat is, mint amilyen például az MRSA és a Staphylococcus aureus.

Ezen kívül a feketekömény tele van antioxidánsokkal. A feketeköménymag-olaj egy timokinon néven ismert fitokemikáliát tartalmaz. A feketeköményben lévő antioxidánsok, mint a timokinon, felveheti a harcot a szabad gyökök ellen, amelyek károsíthatják a sejteket, ezáltal megnövelve több krónikus betegség, köztük a rák kialakulásának kockázatát.

köménymag

A feketekömény csodálatos tulajdonságokkal bír. Fotó: Shutterstock

De még az allergiás tüneteket is képes enyhíteni. Így aki legalább hat héten át használja a feketekömény magjából készült olajat, annál csökken a tüsszögés, az orrviszketés, az orrfolyás, sőt, még a szemei is kevésbé fognak viszketni és könnyezni. De az asztmában is segít.

A feketeköménymag-olajnak gombaellenes hatást is tulajdonítanak, vagyis lelassíthatja vagy megállíthatja a gombák terjedését. De még a fogyókúrában is számíthatunk rá, hiszen a feketeköménymag-olaj használata elősegítheti a fogyást. Antibakteriális és gyulladáscsökkentő tulajdonságai révén a feketeköménymag-olaj még a bőrünknek is a segítségére van, de javítja a haj és a köröm állapotát is. Alkalmazható a pattanások, a pikkelysömör, a hiperpigmentáció, a kézekcéma, valamint kisebb sebek kezelésére is, és hidratálja a hajat és a bőrt.

De még ennél is többet tud. A feketeköménymag porított vagy olaj formájában történő bevitele enyhén csökkentheti a vérnyomást. Emellett a feketeköménymag a vércukorszint csökkentésén át segíthet a cukorbetegség és más anyagcsere-betegségek kezelésében.

A feketeköménymag kivonata olaj és kapszula formájában is elérhető. Mivel igen erőteljes az íze, érdemes mézzel vagy citrommal keverni fogyasztás előtt. A haj, a bőr és a köröm esetében az olajat bele kell masszírozni azokba. Ráadásul a feketeköménymag a legtöbb ember számára biztonságos, nem tártak fel számottevő mellékhatásokat. Ha viszont valaki funkcionális diszpepsziában szenved, fogyasztása során hányingert és puffadást tapasztalhat, valamint a terhesség vagy a szoptatás ideje alatt is jobb kerülni.

A feketeköménymag kölcsönhatásba léphet bizonyos gyógyszerekkel és tápálékkiegészítőkkel, mint a véralvadásgátlók, a vérnyomáscsökkentők, a cukorbetegség elleni szerek, a vízhajtók, a vastartalmú készítmények, valamint a nyugtatók. A szakemberek azt javasolják, hogy lehetőség szerint kúraszerűen, legfeljebb 3 hónapig használjuk.

Ismerd meg a feketeköményt

A feketekömény Nyugat-Ázsiából és Észak-Afrikából származik, de Közép-Európában is termesztik. Több nevet is kapott, így termesztett katicavirág, szőrös kandilla, kerti kandilla vagy fekete hagymamag néven is ismert. Közeli rokona a dísznövényként termesztett borzaskata és a mezei katicavirág.

A feketekömény 20–40 cm magasra megnövő, egyéves növény. Öt mézfejtő szirma kettős csúcsú, pillás élű. Termőlevei a közepükig szorosan összenőttek, a mirigyes tüszőtermésekben számos 2-2,5 mm hosszúságú, enyhén lapított, ovális, sűrűn barázdált, fekete mag található. Magjának enyhén hagymaíze van, illata megtörve a borsra és a szurokfűre emlékeztet. Elsősorban az arab, a török és az indiai konyha használja.

A nemzetségbe tartozó dísznövényként ültetett borzaskatán kívül csak a katicavirágot vonták termesztésbe, a többi faj közönséges gyomnövény.

Így legyen feketekömény a kertedben

A feketekömény közepesen melegigényes. A magok csírázásához legalább 5-7 Celsius-fokos talajhőmérséklet szükséges. A növény fejlődéséhez nem szükséges túl nagy meleg, de kedveli az egyenletes hőmérsékletet, és leginkább 18-23 Celsius-fok közötti hőmérsékleten fejlődik. A fagyra közepesen érzékeny. A komolyabb fagyok a növény pusztulását okozzák, de az érésben levő magokban már nem tesznek kárt.

fűszerkömény

A fűszerkömény olaja nagyon jó hatással van az egészségünkre. Fotó: Shutterstock

Különösen fejlődésének első szakaszában van szükség fényre, és a virágzásig nyirkos környezetre. A talaj iránt kevéssé igényes. Sekély termőrétegű helyeken is termeszthető, de az erősen kötött, hideg talajokon nem érzi jól magát. A talaj kémhatására kevésbé érzékeny, a közömbös pH-n kívül megfelelő számára a gyengén savanyú vagy lúgos talaj is.

Közepes tápanyagigényű. Viszonylag sekélyen gyökerezik, ezért fontos a felső 20-30 cm-es talajréteg szerkezete és tápanyagszintje. Szervestrágyázás nélkül is jól termeszthető, de 10 m2-enként 20-30 kg istállótrágya segíti a fejlődését.

A magok jó csírázóképességűek, ezért kizárólag szabad földbevetéssel szaporítják. Mintegy 100 napos a tenyészideje, így akár elő-, illetve utónövényként is termeszthetjük. Ősszel a szerves, illetve a kálium- és a foszfortartalmú műtrágyák egyenletes kiszórása után ássuk fel az ágyását és a felső, 30 cm-es talajrétegbe kerüljenek a tápanyagok, mélyművelés nem szükséges számára.

Tavasszal apró morzsalékos magágyat készítsünk számára. Vetését március végétől kezdhetjük meg, 30-40 cm-es sortávolsággal, 2-3 cm mélyen. A magokat egyenletesen szórjuk, majd nedves földdel takarjuk be és tömörítsük a talajt. A növények 10-12 nap múlva fognak kikelni.

Első kapálása alkalmával ritkítsuk ki a sorokat, hogy a tövek egymástól 8-10 cm-re legyenek, szerencsére speciális kártevője nincs, így védelmével nem kell foglalkozni.