A facélia egyre népszerűbb kultúrnövény hazánkban, különösen a Kisalföldi régióban, ahol számos gazda választja vetőmagtermesztés céljából. Bár sokan egzotikus külleméért és mutatós virágzatáért kedvelik, a termesztésének valós indoka sokkal inkább gazdasági és ökológiai jellegű: kiváló elővetemény, kedvező a termésszerkezeti váltásban, és kifejezetten méhbarát növényként ismert.
Méhészbarát szemlélet
Polgár Ákos, kónyi gazdálkodó elmondása szerint a facélia virágzása során különösen vonzó a méhek számára. Nemcsak nektárt ad, hanem elősegíti a virágok megtermékenyülését is. A gazda kiemelte, hogy a méhek jelenléte akár 20%-kal is javíthatja a kötődést. Ez a kölcsönös előnyön alapuló kapcsolat szimbiózis a gazdák és méhészek között, amely mindkét fél számára hasznot hoz.
Termesztéstechnológia és kihívások
A facélia hagyományos gabonatechnológiával is termeszthető, viszonylag igénytelen, bár a nagyon gyenge, „sívó” homoktalajokat nem kedveli. Az egyik legnagyobb kihívást a gyomirtás jelenti: sok korábban alkalmazott hatóanyag mára kikerült a forgalomból, így egy jól tartott, tiszta vetésterület különösen fontos. A növény gyomosító hatása miatt az utóvetemény megválasztásánál is körültekintően kell eljárni.
A betakarítás időzítése szintén kulcsfontosságú. A legértékesebb magok a füzér alsó részén találhatók, ezek színe kávébarna árnyalatúvá válik az optimális érettségnél. A betakarítás kétmenetes eljárással történik: előbb alternatív kaszával rendre vágják, majd száradás után kombájnnal történik a felvétel. A munka idejét a napszak is befolyásolja – a veszteség minimalizálása érdekében gyakran éjszaka végzik a kaszálást és cséplést.
Piaci kilengések, alkalmazkodó termesztés
A facélia vetésterülete évről évre változhat, mivel piaca meglehetősen hektikus. Ha megnő a kereslet, az árak is felszöknek, ez viszont túltermeléshez vezethet a következő években. Az ilyen ciklikusság miatt a termelőknek szorosan kell követniük a piaci igényeket, gyakran közvetlen kapcsolatban a termeltetőkkel.
Polgár Ákos tapasztalata szerint ez a rugalmasság elengedhetetlen: „Ha igénylik, csinálunk, ha rossz az ára, akkor nem. Előbb-utóbb úgyis alakul valami – vagy meg is mondják, hogy most ne csináld, mert nincs értelme” – fogalmazott.
A beszélgetés során az is kiderült, hogy a facélia már nem számít újdonságnak a térségben. A gazdaság jelenleg körülbelül 30 hektáron foglalkozik a növénnyel, amelyet jellemzően exportra értékesítenek big-bag kiszerelésben, de magyar gazdák is felhasználják különböző zöldtrágya- és takarmánykeverékekben.
A facélia termesztése nemcsak jövedelmező lehetőség a gazdáknak, hanem jelentős ökológiai szerepet is betölt a beporzók támogatásában. Az együttműködés a méhészekkel, a jól megválasztott termesztéstechnológia és a piaci trendekhez való alkalmazkodás hosszú távon fenntartható és eredményes gazdálkodást tesz lehetővé.
Indexkép: Agroinform.hu