Napjainkban a klimatikus szélsőségek sokkal nagyobb kihívást jelentenek a takarmánynövény-termesztésben, mint az elmúlt évtizedekben. Emellett az Európai Unió tagjaként az erőforrások és a földterületek tudatosabb, fenntarthatóbb használata is előtérbe került. Ezek a változások együtt formálják a takarmányozás gyakorlatát, amelyben kulcsszerepet kap a meglévő takarmányforrások hatékony felhasználása, az ipari termelésből származó melléktermékek és hulladékok takarmányozási célú hasznosítása, ezzel a felhasználható alapanyagok körének bővítése. A gazdálkodók számára folyamatos döntési kényszer a stabil, jó minőségű és költséghatékony takarmánybázis biztosítása - különösen a dél-alföldi térségben, ahol az aszályos időszakok, a hőstressz és a takarmány-alapanyagok termesztésének megkérdőjelezhető termésbiztonsága súlyos problémákat okoz.
Az aszályos időszakokban, különösen a Dél-Alföldön, a takarmányhiány szinte állandó kockázatot jelent. A melléktermékek szerepe ilyenkor felértékelődik, hiszen ezek - ha nem is helyettesíthetik teljesen - kiegészíthetik a meglévő takarmánybázist, és nem utolsósorban csökkenthetik a takarmányozási költségeket.
A nemzetközi gyakorlatban megfigyelhető tendencia az élelmiszeripari és egyéb ipari melléktermékek hasznosítására irányuló javaslatok, módszerek kidolgozása és hasznos melléktermékekké, takarmány-alapanyaggá alakítása. A melléktermékek felhasználása számos előnnyel jár. Segítenek mérsékelni az élelmiszeripari hulladék mennyiségét, javítják a gazdaságok önellátási képességét, és csökkenthetik a takarmányozási költségeket. Az importtakarmányoktól való függés csökkentése, valamint a körforgásos gazdálkodás gyakorlata révén ezek az alternatívák nemcsak gazdasági, hanem ökológiai szempontból is előnyösek lehetnek.
Paradicsomtörköly – fotó: Agroinform.hu
A takarmányozásban felhasználható ipari melléktermékek minőségét több tényező is jelentősen befolyásolja (hasonlóan a szántóföldi takarmány-alapanyag termesztéséhez):
Az alapanyag eredete és minősége
-
a kiinduló élelmiszeripari vagy mezőgazdasági nyersanyag (pl. gyümölcs, gabona, olajos mag) táplálóanyag-összetétele határozza meg alapvetően a melléktermék minőségét
-
a kiinduló nyersanyag táplálóanyag-összetételét pedig a termesztési körülmények (talaj, éghajlat, növényfajta) határozzák meg
A feldolgozási technológia
-
az alkalmazott ipari feldolgozási folyamat (pl. préselés, extrakció, szárítás, erjesztés) befolyásolja a melléktermék minőségét, azaz a táplálóanyag-tartalmát és fizikai jellemzőit
Tárolási körülmények
-
a melléktermék nedvességtartalma, a tárolási hőmérséklet, az oxigénellátottság és a mikrobiológiai környezet nagyban befolyásolja az eltarthatóságot és a minőséget
-
rossz tárolási feltételek mellett gyorsan romolhat, penészedhet, mikotoxinok szaporodhatnak el benne
Az antinutritív anyagok jelenléte
-
bizonyos melléktermékek természetes módon tartalmazhatnak antinutritív anyagokat (pl. fitinsav, tanninok, gosszipol), amelyek csökkenthetik a táplálóanyagok hasznosulását, vagy emésztési-élettani szempontból jelentenek kockázatot
Szennyeződések és mikrobiológiai kockázatok
-
különböző eredetű szennyeződések (nehézfémek, növényvédőszer-maradványok, baktériumok, gombák) veszélyeztethetik a melléktermék biztonságos felhasználását
Szezonális és földrajzi, regionális eltérések
-
az azonos típusú melléktermékek táplálóanyag-tartalma évjáratonként, termőhelyenként is változhat, amely befolyásolja a „leendő” takarmány tápértékét
Feldolgozás utáni kezelés (pl. adalékanyagok használata)
-
a melléktermékek fermentálása, szárítása, adalékanyagokkal (pl. biológiai tartósítószerekkel) történő kezelése javíthatja a stabilitást, emészthetőséget és tápértéket
A nedves élelmiszeripari melléktermékek gyors romlásra hajlamosak, különösen a felszíni rétegekben, ahol az aerob mikroorganizmusok elszaporodhatnak. A melléktermékek takarmányozási célú hasznosítása jelen tudásunk szerint nem képzelhető el megfelelő technológiai háttér nélkül. A legtöbb melléktermék magas nedvességtartalmú, így tárolásuk csak szakszerű silózással vagy költséges szárítással lehetséges. Nem megfelelő technológia és/vagy nem megfelelően betartott technológiai fegyelem eredményeként a csurgaléklé-veszteség savasodáshoz, környezeti szennyezéshez, illetve táplálóanyag-vesztéshez vezethet.
A melléktermékekből etetésre alkalmas takarmány előállítása több egymásra épülő lépést igényel: a megfelelő szárazanyag-tartalom beállítását keveréssel, a tömörítést az oxigén kizárása érdekében, a savazást és felületkezelést a mikrobiológiai romlás megelőzésére, valamint a tárolás során a folyamatos monitorozást, hogy a teljes folyamat idején biztosított legyen a takarmány beltartalmi értékének megőrzése és biztonságos felhasználhatósága. A termelésből eredő mikotoxin-szennyezettség (pl. Fusarium, Aspergillus fertőzésekből) az állategészségügyi kockázatokat növeli. A hosszú távú tárolásban a strukturális problémák (pl. alacsony tömörség, levegős szerkezet) miatt nő az aerob romlás veszélye.
Batáta zöld tömeg besilózásra vár – fotó: Agroinform.hu
Melléktermékek silózása
A szárazanyag-tartalom optimalizálása elengedhetetlen, mert a melléktermékek (pl. zöldséghulladékok, gyümölcspépek) önmagukban gyakran - takarmányozási szempontból - nagy nedvességtartalommal rendelkeznek (>70% nedvesség). A száraz tömegtakarmányok (pl. szalma, szénaliszt, kukoricadara, cukorrépaszelet) hozzákeverésével az optimális 30–40% szárazanyag-tartalom könnyebben elérhető. Ezzel (részben) a nemkívánatos fermentációs irányok (pl. vajsavas erjedés) is megelőzhetők.
Az aprítás és homogenizálás, a keverék homogén állaga hasonlóan fontos a megfelelő tömörítéshez és az egyenletes erjedéshez. Az aprítás növeli a fermentálható felületet, javítja a tejsavtermelő baktériumok munkáját.
A tömörítés és annak technikája kulcsfontosságú az eredményes silózás gyakorlatában, ahogy az oxigénkizárás és fóliázás is.
A biológiai adalékanyagok használata megkönnyíti, egyúttal kiszámíthatóbbá teszi az erjedési folyamatok irányát. A biológiai adalékanyagok alkalmazása szintén kiemelten fontos a fermentáció során, mert elősegítik az anaerob környezet gyors kialakulását, stabilizálják az erjedési folyamatokat, és hatékonyan csökkentik a penészedés és egyéb káros mikrobiológiai folyamatok kockázatát. A tejsavbaktérium-tartalmú inokulánsok hozzáadása gyorsítja az erjedést és javítja a savprofil minőségét. Más adalékok (pl. heterofermentatív baktériumok) növelik a besilózott takarmány stabilitását (aerob stabilitás) a kitárolás után is. A gombák és élesztők elleni adalékok (pl. propionsav alapú készítmények) segítenek a felnyitás utáni másodlagos erjedés megakadályozásában.
A kémiai adalékanyagok alkalmazása, mint például a különböző savas kezelések (pl. hangyasav, propionsav), gyors pH-csökkentést idéznek elő, így azonnal megállítják a káros mikroorganizmusok működését. Különösen indokolt az adalékanyagok alkalmazása nedves, heterogén összetételű melléktermékek esetében, mivel ezeknél az alapanyagoknál az erjedési folyamatok iránya rendkívül változékony lehet, és a természetes erjedés gyakran kedvezőtlen, takarmányozási szempontból értéktelen vagy akár ártalmas végtermékekhez vezethet.
Az ilyen, érzékeny erjedésű silók kitárolása és kezelése fokozott odafigyelést és technológiai fejlesztést igényel, mivel a rosszul végrehajtott bontás vagy anyagmozgatás könnyen oxigénbejutáshoz és másodlagos romlási folyamatokhoz vezethet, amelyek jelentősen rontják a takarmány minőségét és biztonságát.
Paradicsomtörköly+szárított répaszelet darálva bekevert kísérleti alapanyag – fotó: Agroinform.hu
Lehetőségek
Fenntarthatóság növelése: értékes, helyben keletkező melléktermékek takarmánycélú felhasználásával csökken az import takarmány-alapanyagok iránti igény.
Költségcsökkentés: a megfelelő kezelés mellett a melléktermékek jelentős takarmányköltség-megtakarítást eredményezhetnek.
Élelmiszer-biztonság növelése: szigorú technológiai kontrollal minimalizálható a mikotoxinok és egyéb szennyezők kockázata.
Technológiai innovációk: speciális bálázók, tömörítő rendszerek, új típusú adalékanyagok fejlesztése nyit új lehetőségeket a biztonságos, hosszú távú tárolásban.
A melléktermékek táplálóanyag-tartalma tehát jelentősen változhat a származási hely, az előállítás technológiája, az alapanyag minősége és az előállítás időpontja függvényében, ami befolyásolja azok takarmányozási értékét és biztonságos felhasználhatóságát. Ezért (is) a takarmányanalitika szerepe kulcsfontosságú: csak rendszeres laboratóriumi vizsgálatokkal biztosítható, hogy az állatok takarmányadagja kiegyensúlyozott és biztonságos maradjon. A takarmányanalitika szerepe tehát nemcsak a beltartalmi értékek pontos meghatározásában, hanem a takarmányadagok optimalizálásában, a takarmánybiztonság garantálásában, valamint a termelési hatékonyság és az állategészségügyi kockázatok minimalizálásában is kulcsfontosságú.
Ez a cikk a Takarmányozás innovatívan Agroinform TechMag-ban jelent meg. A TechMag az Agroinform új, interaktív magazinja, amit itt tudsz végiglapozni, az előző számokat itt olvashatod el.
_fill_540x300_0.jpg)
_fill_540x300_0.jpg)
_fill_540x300_0.jpg)
