Erős nyomás

Orbán Viktor miniszterelnökre erős nyomás nehezedik, hogy kompromisszumot kössön kulcsfontosságú kérdésekben, amivel talán megfordíthatóvá válik a forint drámai zuhanása. Cikkünk keddi születésekor úgy tűnik a dolog egyelőre nem működik, a nemzeti fizetőeszköz apró korrekciók után a 414 forintos eurót is megkarcolta.

Pedig milyen jól indult - gondolhatnánk. A múlt héten a kormány úgy döntött, hogy elfogadja az Európai Bizottság követeléseit négy kulcsfontosságú területen, többek között a korrupció elleni küzdelemben, valamint az uniós és nemzeti forrásokra irányuló pályázatok átláthatóbbá tételében - közölte Gulyás Gergely kabinetminiszter csütörtökön újságírókkal.

Az ominózus kormányinfó tartalmáról mi is beszámoltunk, az ott bejelentett kompromisszumok között konkrétan szerepelt az is, hogy a bíróságok felülbírálhatják a legfőbb ügyészt a korrupciós vizsgálatok megindításának kérdésében, az uniós és a nemzeti pályázatok esetében csökken az egyszereplős pályázatok száma, csakúgy, mint a gyors törvénymódosítások száma valamint az uniós finanszírozás nagy része felhasználásra kerül a jelenleg nagyrészt Oroszországtól függő energiaforrások diverzifikálására.

"A kormány ráadásul váratlan és nagyarányú kamatemelést is végrehajtott, de sajnos ez sem tudta stabilan felhúzni a forintot."

A múlt héten a kormány úgy döntött, hogy elfogadja az Európai Bizottság követeléseit négy kulcsfontosságú területen, többek között a korrupció elleni küzdelemben, valamint az uniós és nemzeti forrásokra irányuló pályázatok átláthatóbbá tételében - közölte Gulyás Gergely kabinetminiszter.

A múlt héten a kormány úgy döntött, hogy elfogadja az Európai Bizottság követeléseit négy kulcsfontosságú területen, többek között a korrupció elleni küzdelemben, valamint az uniós és nemzeti forrásokra irányuló pályázatok átláthatóbbá tételében - közölte Gulyás Gergely kabinetminiszter. Kép: MTI/Illyés Tibor

Recessziós kilátások

Az előzmények mindenki számára ismertek: a kormány jogállamisági aggályok miatt folytatott vitái az EU-val a késleltetik a blokk által nyújtott 37 milliárd euró (14 billió forint) összegű támogatás folyósítását, ami befektetői vélemények szerint a többi regionális valutánál is jelentősen nagyobb eladási hullámot okozott a forint tekintetében - írta a Bloomberg. Az eurozóna háborús időket él, a szövetség kilátásai amúgy is a recesszió felé mutatnak, ez is elriaszthatja a befektetőket, hiszen még ha minden rendben lenne Magyarországgal, akkor sem lennénk emiatt vonzó tőkecélpont, ami újabb forintgyengítő tényező.

Minden bajnak gyökere: a háború és a gázárak

A kabinet 10 órás maratoni ülésen vitatta meg a piaci  helyzetet, miközben az euró múlt szerdán új - 12-én kedden már kifejezetten kellemes emléknek tűnő) rekordra emelkedett a forinttal szemben, és ezt követte a jegybank csütörtöki 200 bázispontos irányadó kamatemelése. Ezen felül már csak a retorika maradt: a kormány újból elkötelezte magát a költségvetés-csökkentési célok teljesítése mellett, és azt is újból elismételték, hogy Magyarország gazdasági alapjai erősek, és a forint zuhanása a megugró gázáraknak és az orosz-ukrán háború hatásának köszönhető.

"Gulyás óvatos kiegészítése szerint Magyarország magasabb adósságaránya miatt az ország sebezhetőbbé vált a kockázatcsökkentő piaci környezetben."

Ezzel talán az év közepére 45 ezer milliárd forintot közelítő államadósságra és a folyó fizetési mérleg hiányára utalhatott. A baj nagyságát az is jól jelzi, hogy kvázi párhuzamosan Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterrel Orbán Viktor is nyilatkozatot adott az Európai Bizottsággal folytatott vita lezárásáról, méghozzá pozitív hangnemben. Szerinte az akadályok elhárultak Brüsszellel köthető megállapodások elől. Orbán kiemelte az EU-val folytatott együttműködés hatását a magyar gazdasági helyzetre, és üdvözöltem hogy a szakmai akadályok elhárultak a megállapodás elől.

"Elvileg tehát készen áll minden, hogy megszülessen az együttműködési megállapodás az Unió és Magyarország között, amelyre "mind a két félnek szüksége van"

- idézte őt az MTI. Varga Mihályt pénzügyminiszter is csatasorba állt, aki múlt csütörtökön elmondta, hogy "a kormány a nehéz helyzetben azért dolgozik, hogy kivédje a háború hatásait, megóvja az emberek biztonságát és az elért eredményeket." Varga szerint 2023-ban is fennmaradnak a családi adókedvezmények, az otthonteremtési kedvezmények és a 13. havi nyugdíj - tette közzé a napi.hu

A baj nagyságát az is jól jelzi, hogy kvázi párhuzamosan Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterrel Orbán Viktor is nyilatkozatot adott az Európai Bizottsággal folytatott vita lezárásáról, méghozzá pozitív hangnemben.

A baj nagyságát az is jól jelzi, hogy kvázi párhuzamosan Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterrel Orbán Viktor is nyilatkozatot adott az Európai Bizottsággal folytatott vita lezárásáról, méghozzá pozitív hangnemben. Kép: MIT/Illyés Tibor

Szénerőmű, hazai gáz

Mindeközben az ATV Egyenes Beszéd péntek esti adásában nyilatkozó Holoda Attila energetikai szakértő szerint a forint gyengülése mögött elsősorban a gazdasági teljesítmény áll. A szakértő megoldásként megemlítette azt is, amiről már mi is írtunk Németország kapcsán: gázhiány esetén vissza lehet kapcsolni a szénerőműveket, ami ugyan nem zöld megoldás, de legalább életmentő. A hazai Mátrai Erőmű visszakapcsolása például beválhat ilyen esetben. Ez már csak azért is kézenfekvő lenne, mivel Magyarországnak amúgy is az energiafüggetlenség elérésére kell fordítania az uniós források nagy részét és mivel amúgy is a terveinkben szerepel a hazai gázkitermelés évi 1,5 milliárd köbméterről évi kétmilliárd köbméterre történő növelése.

"Holoda a makói árok kitermeléséről szólva a finanszírozást tehát megoldottnak látta. Itt szerinte a technológia okozhat fennakadásokat."

Az említett adatok szerint az orosz gázvásárlási szerződések 4,5 milliárd köbméter mennyiséget fednek le, a hazai szükséglet pedig évente 10 milliárd köbméter körül alakul. A különbözetet az MVM-nek és más vállalatoknak kell piaci áron beszereznie. A szakértő azt is elmondta, hogy a hazai tárolókapacitás 6,33 milliárd köbméteres, aminek most 36,27 százaléka van feltöltve. Mindezt kielégítőnek nevezte.

Az ATV Egyenes Beszéd péntek esti adásában nyilatkozó Holoda Attila energetikai szakértő szerint a forint gyengülése mögött elsősorban a kormány által dicsért gazdasági teljesítmény áll.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa ma 200 bázisponttal 9,75 százalékra megemelte a jegybanki alapkamatot, amely így éppen ugyanannyi lett, mint az egyhetes jegybanki betét kamata.Kép: Pixabay

Atomenergia és geotermikus álmodozás

Ehhez kapcsolódhat Gulyás Gergely nyilatkozata, melyben beszámolt róla, hogy kezdeményezik Paks I. üzemidejének meghosszabbítását. Csak a rend kedvéért említsük meg, hogy Holoda Attila végül előhúzta azt jollyjokert is a pakliból, amit szinte minden energetikai szakértő elő szokott, mint Magyarország lehetséges jövőbeni felemelkedésének zálogát, a geotermikus energia képében.

Ez az energiafajta valóban rendelkezhetne az energiaellátás biztosításának potenciáljával, hazánk területén bőséggel rendelkezésre áll, csak éppen egy kicsit sincs kiépítve vagy használatba véve megfelelő méretekben, tehát minden olyan pillanatban, amikor még bele sem kezdtünk felhasználásának megtervezésébe minimum néhány év távolságban van tőlünk - optimista becslések szerint.

"És bár a klímaváltozás tombol, és az éghajlat melegszik, azért egyelőre nem az egyenlítőn élünk, a telek még fagyos telek, amiket túl kell élni embernek, cégeknek."

De mi lesz így a forinttal?

A forint az MNB döntést megelőzőentovább esett, de szerencsére a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa ma 200 bázisponttal 9,75 százalékra megemelte a jegybanki alapkamatot, amely így éppen ugyanannyi lett, mint az egyhetes jegybanki betét kamata. A testület a kamatfolyosó két szélén is emelt 200 bázisponttal. A távirati irodának a jegybank elsődleges célként fogalmazta meg árstabilitást, melynek fenntartását szintén feladatul tűzték ki. A monetáris szigorítás normál esetben a hónap végén következhetne, ám ezt most előrehozták a forint történelmi mélyrepülése miatt. A forint a szigorúságot ígérő MNB-s nyilatkozatok hatására estére délutánra 405 forintos euróárfolyamig erősödött vissza. Virág Barnabás, a jegybank alelnöke a kamatdöntést követő online háttérbeszélgetésen ma elmondta:

"Az infláció júniusi további emelkedése és az elhúzódó inflációs kockázatok a monetáris szigorítási ciklus, a kamatemelések határozott folytatását teszik szükségessé. Az MNB folyamatosan figyelemmel követi a pénzpiaci kockázatok alakulását is, és szükség esetén az eszköztár minden elemével kész határozottan beavatkozni."

Virovácz Péter, az ING Bank vezető közgazdásza egy hete közzétett elemzésében, a hazai gazdaság rövid távú kilátásairól szólva borúlátásának adott hangot, pozitív változásokat csak ősztől várva. Ennek feltétele szerinte ráadásul az infláció tetőzése és az EU-val történő megállapodás a jogállamisági kérdésekről -számolt be róla a Portfolio. Ezek közül egyelőre egyik sem történt még meg, vagyis a fiskális gyógyulás folyamata még nem indulhatott be, bár sokan naponta titulálják mindenórásnak.

"Mondhatnánk: Most aztán végre tessék szívesnek lenni és nagyon gyorsan megállapodni, mielőtt még nagyobb baj lesz!"

Az ING Bank elemzője szerint az első negyedévben a kormány intenzíven költötte a pénzt, uszkve 2000 milliárd forint nagyságrendben, amivel szomszédban zajló háború negyedik, májusi hónapjára sikerült is elérniük az éves hiánycél 87 százalékát. Most akkor valószínűleg jöhetnek majd a megszorítások, ha a mérleget helyre is akarják billenteni.

A kormány jogállamisági aggályok miatt folytatott vitái az EU-val késleltették a blokk által nyújtott 37 milliárd euró (14 billió forint) összegű támogatás folyósítását.

A kormány jogállamisági aggályok miatt folytatott vitái az EU-val késleltetik a blokk által nyújtott 37 milliárd euró (14 billió forint) összegű támogatás folyósítását. Kép: Pexels

És itt is vannak a megszorítások: a KATAklizma

Mindeközben a forint teljesítménye az euróval szemben példátlanul gyenge az összes régiós fizetőeszközhöz képest - ideértve a lerohant és részben a földdel egyenlővé tett Ukrajna Hrivnyáját is. Annyira, hogy még a történelmi mélypontot is többszörösen meglátogatta és átállította a magyar fizetőeszköz, maximális mélységében 414,59 forint/eurós szinttel. Ebbe a törékeny és kiélezett helyzetbe érkezett hétfőn a módosítás a KATA egyszerűsített és kedvező adónem szabályain.

"A módosítás nagyságrendileg 450 ezer ember nyarát teheti tönkre , hogy az idei üzleti évükről és a vállalkozásaikról már ne is beszéljünk."

Ez hazánk lakosságának 4,6 százalékát, a munkavállalóknak pedig 9,6 százalékát jelenti. A tervezetet ma elfogadta a parlament, dacára annak, hogy és már tegnap sokan, sok helyütt figyelmeztettek , hogy az intézkedés erősen kontraproduktív, a gazdaság visszaszürkülése és tömeges adóelkerülés várható a nyomában. Arról nem is beszélve, hogy egyenesen szembe megy a múlt héten Brüsszelben megígért egyszerűsített döntések elhagyásával. Csak valahogy észre ne vegyék mindezt Brüsszelből, mert a végén még elmarad a megállapodás a kifizetésekről, és akkor mi lesz a forinttal?

(Forrás: Bloomberg)