Nem kizárt, hogy jövő héten a kormány beavatkozik az üzemanyagárakba – válaszolta az Index kérdésére pénteken Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter; szerdán tárgyalják az esetleges intézkedéseket.

Az EU Weekly Oil Bulletin friss adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 640, a régiós országokban pedig 620 forint volt. A magyarországi átlagár 3,2 százalékkal magasabb a régiós átlagértéknél. A dízel üzemanyag heti átlagos ára Magyarországon 654 forint volt, ami 31 forinttal, 5 százalékkal magasabb, mint a régiós 623 forintos átlagár.

A nemzetgazdasági miniszter szintén az Index kérdésére leszögezte, hogy az uniós adatokon alapuló régiós statisztika eztán rendszeres lesz, amit minden pénteken nyilvánossá tesznek. Nagy Márton hangsúlyozta, szomorú hogy „a korábbi megegyezés nem teljesült, sajnos negatív irányba kilógnak az árak. Elgondolkodunk azon, hogy szükséges-e beavatkozni, hogy erősebben nyomatékosítsuk a megállapodást. Hogy miképpen dönt a kormány, abban még türelmet kérek" – fogalmazott.


Nagy Márton szerint a benzinárstop sem kizárt. Ugyanakkor az árnak további összetevői is vannak: például az árrés, "ahol szintén van lehetőség beavatkozásra" – írta az Index.

Indexkép: Pixabay