Elindult az állami földértékesítési program első üteme, ami jó lehetőség a gazdálkodóknak termőterületük bővítésére. Az OTP Agrár szakértői szerint a gazdálkodóknak a magasba szökött földárak mellett is érdemes kihasználni az állam által nyújtott lehetőséget, amihez a Bank többféle, köztük támogatott hitelkonstrukcióval tud segíteni.

Ezekben a hetekben több fejlemény élénkítőleg hathat a földpiacra: július 1-jétől léptek életbe a földforgalmi törvény legutóbbi módosításai, valamint elindulat az állami földértékesítési program újabb üteme. Az új földjogi szabályok több ponton is egyszerűsítik a földszerzést, különösen a pályakezdő fiatal gazdálkodók számára.

földterület

A föld termőképessége különösen fontos, hiszen befolyásolja mennyi profitot termel meg a művelőjének – fotó: OTP Bank

Az egyébként szűkös földpiacot bővíti idén az állam, az összesen 22 ezer hektárnyi, 10 hektár feletti földterület értékesítésével, amelyet két ütemben terveznek. Az első ütemben, 2023. június 22. és 2023. július 14. között, több mint 12 ezer hektár, elsősorban szántó, rét, legelő művelési ágú földrészletet kínáltak megvételre, melynek kikiáltási áron számított összértéke több mint 35 milliárd forint, így az átlagos hektárár meghaladja a 2,8 millió forintot is. Fontos kiemelni, hogy a végleges ár sok esetben ettől eltérő, magasabb lehet. A program második ütemét egyelőre nem hirdették meg.

termőföld

Az OTP Agrár szakértői szerint a gazdálkodóknak a magasba szökött földárak mellett is érdemes kihasználni az állam által nyújtott lehetőséget – fotó: OTP Bank

Felmerül a kérdés: valóban megéri-e földet vásárolni most?

Az OTP Agrár szakértői szerint a válasz egyértelműen igen. A föld nem csupán termelőeszköz, hanem vagyontárgy is, amelynek ára évről évre emelkedik. Érzékletesen szemléltetik a termőföld felértékelődését a folyamatosan növekvő átlagárak, amelyek 2009 és 2022 közötti változását az alábbi ábra mutatja be.

Országos viszonylatban az egyes földterületek átlagárai között számottevő különbségek figyelhetők meg, például Pest vármegye, illetve az Alföld, Kisalföld és Mezőföld jó minőségű szántóföldjeinek átlagára akár 30 százalékkal is meghaladhatja az országosan jellemző értéket.

ábra

Termőföld árak alakulása művelési áganként 2009 és 2022* között – forrás: KSH és NFK *A 2022-es árak az NFK által meghirdetett földterületek átlagárai alapján kerültek meghatározásra

A termőföld egy jól jövedelmező, maximálisan időtálló zöld befektetési forma, amelynek jövedelemtermelő képességét a gazdasági ciklusok is kevésbé befolyásolják, hiszen az élelmiszer alapvető szükséglet" – nyilatkozta Zsarnóci Csaba, az OTP Agrár főosztályvezetője.

Vásárlás előtt fontos megvizsgálni a terület jövedelmezőképességét, ami függhet az adott termőföld minőségétől, elhelyezkedésétől, a művelési módtól, a termelés színvonalától, az öntözhetőségtől, illetve számos további külső tényezőtől/hatástól, így például a változékony időjárástól vagy a bizonytalan piaci áraktól.  A föld termőképessége különösen fontos, hiszen befolyásolja mennyi profitot termel meg a művelőjének.

Zsarnóci Csaba, az OTP Agrár főosztályvezetője – fotó: OTP Bank

„A Bank kiemelt feladatának tekinti az agrárvállalkozások stabil működésének támogatását, finanszírozási segítség nyújtását kapacitásaik bővítéséhez és hatékonyságnövelő fejlesztéseikhez. Noha földvásárlás költségei is jelentős mértékben emelkedtek, az OTP Agrár – az elmúlt évek termőföldvásárlási programjaihoz hasonlóan – idén is a gazdák rendelkezésére áll rugalmas finanszírozási megoldásaival támogatott, illetve saját forrású, hosszú lejáratú hiteleinkkel, ahol a fedezetet maga a földterület jelenti" – fogalmazott a főosztályvezető.