Itt a február, és már közel van az az időszak, amikor végre eljön a tavasz, és időnk nagy részét a kertünkben tölthetjük, pihenéssel és persze munkával. De ahhoz, hogy a kertünk igazán egészséges, szép és bőségesen termő legyen, el kell végeznünk néhány halaszthatatlan feladatot.

Így hát ideje végre felébredni a téli álmunkból, és újult erővel belevágni a munkába, hogy minél több örömünk, és minél több finom termésünk legyen a kertünkben. Hiszen a bőséges termést télen alapozzuk meg. Ez azonban a hosszú téli napok után biztosan sok örömöt fog okozni. Az eredmény pedig még inkább. Sorra is vettük, melyek a legidőszerűbb és legfontosabb feladataink februárban, amelyeket mindenképp érdemes elvégezni.

1. Közeledik a tavasz, és a metszés ideje

A lombhullató fák, így a gyümölcsfák is, a lombhullás óta nyugalmi állapotban vannak. Azonban, mivel a nyugalom is a kertben éri őket, hatással van rájuk az időjárás. Az ónos eső és a fagyok nem tesznek jót a rügyeknek. Azonban január vége, február eleje táján véget ér a nyugalmi állapot. A hagyományok szerint ez a pálfordulás napján, vagyis január 25-én történik. Ezt a napot a fél tél elmúlásának napjaként emlegették.

Ekkor indul meg a gyümölcsfák gyökértevékenysége. Ilyenkor már vizet vesznek fel a talajból, és mivel így az állományuk hígabb lesz, könnyebben megfagyhatnak. Sajnos ha a melegek után hirtelen fagy jön, az a kajszi, az őszibarack és a mandulafák termőrügyeire nézve végzetes lehet.

metszőolló

A téli metszés eredményezi a bő termést. Fotó: Pixabay

Februárban már el kell végezni a gyümölcsfák és gyümölcsbokrok tavaszi metszését. Legkorábban a köszméte, a ribiszke és a málna kezd majd el rügyezni, így ezekkel kezdjük a munkát. A koronákat meg kell ilyenkor ritkítani, hogy kellő fény jusson még a belső részekre is. El kell távolítani a beteg, sérült vesszőket, a málna letermett vesszőit pedig körülbelül 150 cm-es magasságig kell metszeni.

De ekkor időszerű a mandula-, a cseresznye-, a meggy-, a szilva-, az alma- és a körtefák koronájának metszése is. Ügyeljünk rá, hogy a korona belseje felé törekvő, és a párhuzamosan növő vesszőket is távolítsuk el. A nyáron virágzó, lombhullató díszbokrokról se feledkezzünk meg.

Azonban az őszibarack és a szőlő metszésével várni kell addig, amíg a rügyek duzzadni kezdenek. A termő szőlőtőkék harmatgyökerezése viszont most elvégzendő feladat. A tőkék körül ekkor ki kell bontani a földet, és le kell metszeni a harmatgyökereket.

2. Palántázásra fel!

Az első lépés ehhez az, hogy vetési tervet készítünk. Ebben összeírjuk, mit és hova szeretnénk vetni. Fontos, hogy a növények elhelyezésénél vegyük figyelembe azok igényeit, és a hely adottságait, továbbá éljünk a növénytársítás adta előnyökkel. Ha ugyanis tudjuk, melyik növény melyik másik növény kártevőit képes elűzni, akkor egészen biztosan nyerésre állunk, ha egymás mellé ültetjük azokat.

A vetési terv elkészítése után ideje felmérni a vetőmag készleteinket. A régebbi vetőmagokat érdemes csíráztatási próbának alávetni, nehogy feleslegesen dolgozzunk. Mindig tájékozódjunk a vetőmagok felhasználási idejéről, hiszen a feltüntetett időpont után a csírázási képességük csökken.

A palántázáshoz szerezzünk be tálcákat, palántázó edényeket, vagy egyszerűen mossuk ki a megmaradt tejfölös pohárkákat. Vegyünk a palántázáshoz megfelelő földet, és már kezdhetjük is a munkát.

Palántázni azokat a hosszabb tenyészidejű zöldségféléket érdemes, amelyeknek a termése jóval később érne be, ha a magot közvetlenül a szabad földbe vetnénk. Ezáltal nyerünk 6-8 hetet, ami alatt az otthonunk biztonságában ki tud kelni a kis növény, és a fagyveszély elmúltával ki tudjuk majd ültetni a szabadba. Ilyenkor jön el a káposztafélék, a karalábé, az uborka, a dinnye, a cukkini, a paprika és a paradicsom palántázásának ideje.

3. Vess egy pillantást a vetőmagokra!

Ilyenkor már nem elég, ha csak egy pillantást vetünk a kertünkre. Ekkor bizony már magokat is be kell szereznünk, hiszen hamarosan vetnünk kell. Ha már nem fagyott a talaj, és nem is fenyegetnek a fagyok, a korai zöldségeket nyugodtan elvethetjük. Remélhetőleg a talaj előkészítése, felásása megtörtént már ősszel, így amint kienged a talaj, megkezdődhet a vetés. Fontos, hogy minden esetben felásott, gereblyézett talajba vessünk.

Csak azokat a vetőmagokat vessük el, amelyek alacsony hőmérsékleten is csíráznak és elviselik a talajmenti fagyokat. Így amint elmúlnak a fagyok, már bátran elvethetjük a borsót, a sárgarépát, a petrezselymet, a spenótot, a vöröshagymát, a hónapos retket és a fejes salátát.

Mindig vegyük figyelembe, hogy milyen mélyen, és milyen sor- és tőtávolsággal kell elvetni az adott vetőmagokat. A borsót például 5-6 cm mélyen érdemes vetni, nehogy a madarak kicsipegessék, de az apróbb magvakat elég 2-3 cm mélyre vetnünk.

4. Szükség lesz a komposztra is

Ha eddig is komposztáltál, akkor forgasd át jól a komposztodat, mert hamarosan szükséged lesz rá a vetési, ültetési munkák során. Ha pedig még nem komposztálsz, ideje belevágni, hiszen a komposztálás a háztartásunkban keletkező szerves hulladékok legtermészetesebb felhasználási módja.

palánta

Februárban eljött az ideje a palántázásnak. Fotó: Pixabay

Az első feladat, hogy beszerzel egy olyan jól zárható edényt, amelybe a konyhai szerves hulladékok kerülnek. Vigyázz, hogy állati eredetű hulladék soha ne kerüljön bele, csakis a kukába! A komposztodba kerülhet zöldség, gyümölcs, virág, sőt, akár teafű és kávézacc is, de a déli gyümölcsök héját inkább csak alapos mosás után tedd bele.

A kertben válassz ki egy jól szellőző, kellően árnyékos helyet, és ide telepítsd a komposztálót. Ne legyen túl közel a házhoz, mert sok rovart fog vonzani, de túl távol se, hogy belátható időn belül el tudj jutni hozzá az újabb adag komposztálni valóval.

Meg kell vásárolnod vagy el kell készítened a komposztálót. Ennek a legfontosabb feladata, hogy egyben tartsa a halmot, de szellőznie is kell, ezért fontos hogy lyukacsos legyen az oldala. A legegyszerűbb megoldás, ha leversz négy cölöpöt és kifeszítesz köré egy dróthálót. Pár raklap is kitűnő a feladat elvégzésére.

Nyugodtan tedd bele a fűnyírás során keletkezett hulladékot, az apróra vágott ágakat, gallyakat, lehullott leveleket. A száraz gyomok és a fűrészpor is belekerülhet, a tetejét pedig zárd le földdel.A komposztod akár már három hónap alatt is tökéletes lehet, de lehet, hogy egy egész évet kell rá várnod. Ez csakis rajtad múlik. A komposzt ugyanis igényli a törődést. Az ideális körülményekhez szükség van oxigénre, tápanyagra és nedvességre. Pár naponta, vagy legalább hetente érdemes átlapátolni és nedvesen tartani a komposztot, így jóval hamarabb kapod meg a várva várt, jó minőségű termőföldet.

A sikeres komposztálás során hő keletkezik, így könnyen le tudod ellenőrizni, hogy jó úton jársz-e. Figyelned kell a szagára is, a hiedelmekkel szemben ugyanis a jó komposzt nem büdös! Ha kellemetlen szagok áradnak belőle, akkor valószínűleg nem kap elég oxigént, így gyakrabban kell megkeverned. Szintén nem kedvez neki, ha a konyhai hulladék már levet eresztve kerül bele. Ha a komposzt száraz, öntözd meg, ha pedig túlságosan nedves, keverj hozzá száraz hulladékot.