Érdekes és az erdőgazdálkodók számára húsbavágó problémával kereste meg az Agroinform hírportált egy olvasó. Mint írta, a Közös Agrárpolitika Irányító Hatóság elkészítette és társadalmi vitára bocsátotta az erdőterületeknek nyújtott Natura 2000 kompenzációs kifizetésekre vonatkozó KAP-RD34-1-24 kódszámú tervezetet, ami szerinte súlyosan diszkriminatív. Ugyanis különbséget tesz az e támogatást már legalább öt alkalommal igénybe vevő gazdálkodók és az újonnan belépők között.

Előbbiek számára bevezetne egy 200 Euró/ha/év támogatási maximumot. Ez különösen szembetűnő három kategóriában: tölgy/bükk 21-től 60 éves, tölgy/bükk 61-től tényleges véghasználati korig, valamint őshonos, egyéb keménylombos vágásérettségi kor-tényleges véghasználati korig.

Az olvasó azt írja: ez a támogatás nem ajándék, szigorú előírásoknak kell megfelelniük a gazdálkodóknak.

A támogatást nem ajándékba kapják

Amennyiben ezt a 200 Euró/ha/év maximálisan igényelhető összeget (aminek egyébként 17 százalékos emelését tartaná elvárhatónak a magas 2023-as infláció) valóban az Európai Unió előírásai alapján kell bevezetni azok részére, akik már öt alkalommal igénybe vették azt, szeretné, ha az illetékesek az Európai Uniótól felmentést kérnének a rendelkezés alól. Szerinte a probléma feloldását az jelentené, ha a tervezetből törölné a jogalkotó mindkét kitételt, a támogatás maximalizálását és a megkülönböztetésre vonatkozó részt is.

Natura 2000

A jogszabályok számos korlátozást írnak elő a Natura 2000 irányelvek érvényesítése érdekében. Ezért is problémás a támogatás szűkítése – forrás: Pixabay

Indoklása szerint "...a Natura 2000 irányelveket érvényre juttató jogszabályok kiemelt jelentőséget tulajdonítanak az idős tölgy és bükk faállományokból álló erdőterületeknek magas biodiverzitásuk miatt. Ezen erdőállományok biztosítanak élőhelyet a védelemre szoruló állat- és növényfajoknak olyan mértékben, amelyet sehol máshol nem találnak meg. Ezek az erdőállományok bonyolult ökoszisztémák, amelyekben emberi beavatkozásokat csak rendkívül körültekintő módon lehet  végezni, lemondva a fakitermelésből és egyéb erdei bevételekből származó haszon egy jelentős részéről. A fenti jogszabályok számos korlátozást is előírnak a Natura 2000 irányelvek érvényesítése érdekében. Ez a kötelezettség és erdőhasználati hátrány folytatólagosan fennáll, mindaddig, amíg az erdőterület a Natura 2000 hálózat részét képezi.

A bevételkiesést és a többletköltségeket kompenzálja

A KAP-RD34-1-24 kódszámú támogatás épp a folytatólagosan felmerülő többletköltségek és bevételkiesés kompenzálására szolgál. Mindezekre tekintettel teljességgel elfogadhatatlan a felhívás tervezet 8.2. fejezetében szereplő max. 200 euró/ha/év támogatási maximalizálás abban az esetben, ha a kedvezményezett az erdőrészlet vonatkozásában már legalább 5 alkalommal részesült Natura 2000 erdő kompenzációs támogatásban, amikor a tervezet az új támogatottnak akár 48,5%-al magasabb kompenzációt állapít meg. Ez a csökkentés a 8.2. fejezet 1-3. táblázatában szereplő 61 év feletti tölgy és bükk fa állományokat érinti leginkább.

Elfogadhatatlan a javaslat, mely csökkenti az adható támogatás mértékét. Az elszenvedett bevételkiesését az elmúlt években is csak részben kompenzálták a Natura 2000 erdőkre adott támogatással. A klímaváltozás miatti szélsőséges időjárás okozta erdőkárok növekedése további tehertételt jelent az idős állományokban és jelentős költségnövekedést okoz Natura 2000 erdőkben a fakitermelések időbeli korlátozása." – írta.

Az agrártárca már dolgozik a megoldáson

Megkerestük a témával kapcsolatban az Agrárminisztériumot is. Érdeklődésünkre azt írták: tekintettel arra, hogy az erdőterületeknek nyújtott Natura 2000 kompenzációs kifizetések, európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásnak minősül, így biztosítani szükséges az Európai Bizottságnak az állami támogatások ellenőrzésére irányuló politikája, valamint az Európai Unió saját közös agrár- és vidékfejlesztési politikája alapján nyújtott támogatás közötti összhangját és koherenciáját. Ezért az EMVA által társfinanszírozott intézkedések tekintetében össze kell hangolni az (EU) 2021/2115 rendelet szerinti támogatásokat az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének alkalmazásában a mezőgazdasági és az erdőalapú ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott támogatások bizonyos kategóriáinak a belső piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánításáról szóló, 2022. december 14-i (EU) 2022/2472 bizottsági rendelettel.

Natura 2000

A Natura 2000-es erdőterületek hasznosítása sem történhet a konvencionális módon a szigorú szabályok miatt – forrás: Pixabay

Ez utóbbi bizottsági rendelet 45. cikke előírja, hogy a bizonyos kötelező követelményekből eredő területspecifikus hátrányokhoz nyújtott támogatás összege – melybe besorolható a szóban forgó felhívás – nem lehet több, mint 500 EUR/hektár/év a legfeljebb öt évig tartó kezdeti időszakban és 200 EUR/hektár/év azt követően.

Ennek megfelelően – a korábbi programozási időszaktól eltérően – a jelenlegi időszakban, a hatályos szabályozási környezetben valóban csak azon kedvezményezettek részére biztosítható 200 eurót meghaladó támogatási összeg, akik igazolható módon a legfeljebb öt évig tartó, úgynevezett kezdeti időszakban vannak. Ez azt jelenti, hogy

  • Natura 2000 erdő kifizetés kultúrerdő, vagy faültetvény esetén, tölgy-bükk 61-tényleges VHK korcsoportnál, őshonos egyéb keménylombos vágásérettségi kor-tényleges VHK korcsoportnál,
  • Natura 2000 erdő, továbbá védett és fokozottan védett kifizetés származék és átmeneti erdő esetén, tölgy-bükk 21-60 éves korcsoportnál, tölgy-bükk 61-tényleges VHK korcsoportnál, őshonos egyéb keménylombos vágásérettségi kor-tényleges VHK korcsoportnál,
  • Natura 2000 erdő, továbbá védett és fokozottan védett kifizetés természetes és természetszerű erdő esetén tölgy-bükk 21-60 éves korcsoportnál, tölgy-bükk 61-tényleges VHK korcsoportnál, őshonos egyéb keménylombos vágásérettségi kor-tényleges VHK korcsoportnál

legfeljebb 200 euro/ha/év értékben kerülnek maximalizálásra a támogatási összegek abban az esetben, ha egy kedvezményezett az érintett erdőrészlet vonatkozásában a kérelem benyújtását megelőző négy naptári éven túl már részesült Natura 2000 erdő kompenzációs támogatásban.

Natura 2000

Jelentős költségnövekedést okoz Natura 2000 erdőkben a fakitermelések időbeli korlátozása – forrás: Pixabay

Szeretnék a jövőben is biztosítani a korábbi támogatási összeget

Az új programozási időszakra vonatkozó európai uniós jogszabályok által hozott változások valamennyi tagállam stratégiai tervére kiterjednek, így minden tagállam mezőgazdasági szereplői bőrükön érezhetik az egyszer szigorító, egyszer számukra kedvezőbb változó jogi környezet eredményét. Azonban az európai uniós normák betartása valamennyi tagállam kormányának és irányító hatóságának kötelessége, így a Nemzeti Irányító Hatóság köteles volt az (EU) 2022/2472 bizottsági rendelet 45. cikkében foglalt előírásokat figyelembe venni a társadalmi egyeztetésre bocsájtott Erdő területeknek nyújtott Natura 2000 kompenzációs kifizetések című felhívás előkészítése során.

A tagállamnak azonban lehetősége van arra, hogy különösen indokolt esetben  notifikációs eljárás keretében kérje az Európai Bizottság jóváhagyását ahhoz, hogy az (EU) 2022/2472 bizottsági rendeletben meghatározott támogatási összegnél magasabb összegű támogatást nyújthasson. A notifikációs folyamatot az Agrárminisztérium elindította azzal a határozott szándékkal, hogy a jövőben is biztosítani tudja a korábbi támogatási mértékeket.


"Az Európai Bizottság által kiadható jogi felhatalmazás sikeres beszerzése estén soron kívül gondoskodni fogunk a pályázati felhívás ezen 8 faállománycsoportra eső támogatási összegének megemeléséről, addig azonban az erdőgazdálkodóknak nyújtható kompenzációs kifizetés folytonosságát tűztük ki célul, mely a felhívás ily módon történő megjelenésével biztosítható. Kijelenthető tehát, hogy az AM által folyamatba helyezett notifikációs eljárás az olvasója által megfogalmazott céllal megegyező megoldást tükröz." – olvasható a szaktárca válaszában.

Olvasónk – s vele együtt a többi érintett erdőgazdálkodó – problémája tehát remélhetőleg hamarosan megoldódik.