A mezőgazdaság dilemmája Lengyelországban

Lengyelországban egyre több szakmai fórumon merül fel a kérdés: milyen mezőgazdasági modell biztosíthatja hosszú távon az ország élelmezésbiztonságát? A nagy, tőkeerős üzemek hatékonysága vagy a kisméretű, szétszórtan működő gazdaságok rugalmassága jelent-e biztosabb alapot a jövőre nézve? A vita különösen aktuálissá vált a világpolitikai instabilitás, a klímaváltozás, valamint a globális élelmiszerpiaci nyomások tükrében. Kérdés, hogy melyik termelési struktúra képes jobban megbirkózni ezekkel a kihívásokkal. Ezt a kérdéskör Magyarországon is sok fórumon téma.


Két forgatókönyv – két irány

Jakub Olipra, a Credit Agricole Bank Polska közgazdásza szerint a válasz nem egyértelmű, mert különböző geopolitikai forgatókönyvek más-más modellt indokolnának.

Az első – és szerinte legvalószínűbb – eset szerint a jövő világa a növekvő globális versenyről, a klímaváltozáshoz való alkalmazkodásról, valamint az ellátási láncok folyamatos bizonytalanságáról szól. Ebben az esetben azok a nagy, tőkeerős gazdaságok tudnak fennmaradni, amelyek képesek beruházni modern technológiákba, infrastruktúrába, fenntartható termelési megoldásokba, és gyorsan tudnak reagálni a piaci változásokra.

E forgatókönyv alapján a nagyméretű, kereskedelmi célú gazdaságok jelenthetik az élelmezésbiztonság biztosítékát.

De mi van, ha a helyzet radikálisan változik?

A második, alternatív forgatókönyv egy extrém eseményt – például háborús helyzetet – feltételez. Ebben az esetben a decentralizált, szétszórt mezőgazdasági szerkezet válhat kulcsfontosságúvá, mivel az ilyen struktúrák sokkal ellenállóbbak a célzott veszteségekkel szemben.


lengyel

Fotó: Shutterstock

A szakértő szerint a túlzott koncentráció az ellátási láncok egyes pontjain fokozott érzékenységet eredményezhet. Egy válsághelyzetben – mint például háború vagy súlyos természeti katasztrófa – a rugalmasság és az elosztottság jelenthet előnyt.

Egyensúlyra van szükség

Olipra szerint a mezőgazdaság jövőjét nem lehet pusztán egy modellre építeni. A fenntartható struktúrának a nagyüzemi gazdálkodás hatékonyságát és a kisüzemek rugalmasságát egyaránt magában kell hordoznia.

Az optimális megoldás szerinte egyfajta „kiegyensúlyozott vegyes modell”, amely mindkét véglet előnyeit ötvözi – a stabil, beruházóképes nagyüzemeket és a válságálló, családi gazdaságokat.

A kérdés tehát inkább az, hogy milyen arányban, milyen célok mentén, és milyen közpolitikai eszközökkel lehet támogatni ezt a kettősséget. Ez a gondolatmenet itthon is érdekes tanulságokat hordozhat, hiszen Magyarország agrárszerkezete hasonló dilemmák előtt áll.

A statisztikák sem mindig mutatják a valóságot

A közgazdász arra is figyelmeztet, hogy a hivatalos adatok gyakran nem tükrözik hűen a mezőgazdaság tényleges struktúráját. Lengyelországban a formálisan bejegyzett gazdaságméretek sokszor jóval kisebbek, mint a valóságban használt területek, részben az informális bérleti rendszerek miatt. Ez torz képet ad a döntéshozóknak, akik így nem tudják pontosan felmérni, milyen a mezőgazdaság valós potenciálja – ami a hosszú távú stratégiai tervezés akadálya lehet.


A kérdés tehát nyitott – és nem csak Lengyelországban

A felvetett dilemmák, a mezőgazdasági struktúrák jövője, valamint az élelmezésbiztonság stratégiáinak újragondolása nemcsak Lengyelország számára fontosak. Magyarországon is érdemes lenne hasonló módon vizsgálni, milyen termelési modell – vagy modellek kombinációja – jelenthet hosszú távú biztonságot és stabilitást az élelmiszer-termelésben.

Ahogy a világ egyre kiszámíthatatlanabbá válik, a mezőgazdaságnak is rugalmasabbnak, ugyanakkor hatékonyabbnak kell lennie. Ennek megvalósítása viszont nem megy egyik napról a másikra – közös gondolkodás, nyílt párbeszéd és adatvezérelt döntéshozatal szükséges hozzá.

Forrás: portalspozywczy.pl

Indexkép: Shutterstock