A racka juh a magyar nép egyik legrégebbi háziállata, amely a honfoglalás óta kíséri a Kárpát-medencébe érkező magyarokat. Évszázadokon keresztül az alföldi pásztorok mindennapjainak szerves része volt, és mind a mai napig fontos szimbóluma a hazai állattenyésztésnek és hagyományőrzésnek. A különleges megjelenésű, spirálisan csavart szarvú állatfajta nemcsak mezőgazdasági, hanem kultúrtörténeti jelentőséggel is bír.
A honfoglalás korában különféle juhfajtákat tartottak a Kárpát-medencében, többek között rézjuhokat, tőzegjuhokat és a római juhok keresztezett változatait. Régészeti és nyelvészeti adatok szerint a racka juh a népvándorlás korában jelent meg a térségben. Sőt, a „juh” szó eredetileg kizárólag a rackára vonatkozott.
A magyar racka juh jellegzetességei
A magyar racka juh egyik legismertebb sajátossága az ikonikus, V alakban elálló, csavart szarv, amely mindkét nemnél megtalálható. Ez a tulajdonság egyes kutatások szerint mutáció és szelekció eredménye, más feltételezések szerint a török hódítók hozhatták magukkal délről.
A fajta testméretei alapján közepes termetűnek számít. A kosok átlagosan 72 cm magasak és 55–75 kg közötti súlyúak, míg a jerkék 66 cm magasak és 35–45 kg-ot nyomnak. A kosok szarvai akár 50 cm hosszúak is lehetnek, míg a nőstényeké körülbelül 30 cm.
Két színváltozata ismert: fehér és fekete. A fehér változat gyapja krémszínű, pofája és lábai világosbarnák. A fekete változat teljes szőrzetében sötét, bőre, körme és nyelve pedig palaszürke. A fekete racka idősödésével gyapja világosabbá válik, ezt nevezik „darusodásnak”.
Túlélte a történelem viharait
A 18–19. században jelentős juh- és juhbőr-kereskedelem zajlott a Kárpát-medencében, 1737-ben például több mint 124 ezer juhot exportáltak. A 19. század második felétől azonban a finomgyapjas merinói fajták kiszorították a rackát, olyannyira, hogy 1903-ban már kipusztulófélben lévő fajtának tartották.
A második világháború után a Hortobágyon és környékén maradt fenn néhány példány, innen ered az 1950-es években elterjedt „hortobágyi racka juh” elnevezés. Ma már a hazai állomány kevesebb mint 5 százalékát teszi ki, a többi hagyományos fajtával (cigája, cikta) együtt.
Racka juh – fotó: pexels.com
Tenyésztése és jelenlegi szerepe
Noha a racka juh húsáért való tenyésztése gazdaságilag kevésbé kedvező, húsa kiváló minőségű, faggyúval kevésbé átszőtt és ízletes. Bioélelmiszerként való hasznosítására is történtek már kísérletek. Jó tejelőnek számít: egyes példányok akár 60 litert is adnak a bárányok leválasztása után. Tejéből főként sajt és orda készül.
Gyapja durva, 120–200 mikronos, hosszú, tincses szerkezetű, de piaci értéke csekély. Ennek ellenére a gereznája (bőre gyapjúval együtt) jelentős szerepet játszott a pásztorkultúrában, ebből készült például a híres suba is.
Genetikai megőrzés és bemutatóhelyek
1983-ban megalakult a Magyar Rackajuh-tenyésztő Egyesület, amelynek fő célja a fajta génmegőrzése és fajtatiszta tenyésztése. A racka ma már nem csupán mezőgazdasági állat, hanem fontos kulturális és természetvédelmi szereplő is. A Fertő–Hanság, a Körös–Maros és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park is jelentős rackaállományt tart.
A magyar racka juhot – fehér és fekete változatát egyaránt – a magyar kormány védett és őshonos állatfajként ismeri el.
A gyimesi racka juh – A hegyvidék őrzője
Kevesebben ismerik a gyimesi rackát, amely a rackák hegyvidéki változata. Erdélyben a székelyek és a csángók tenyésztették évszázadokon át, és több elnevezéssel is illették: purzsa, oláh racka, székácsmenti juh stb.
Ez a fajta a rackák közül a legnagyobb testű: a kosok akár 86 kg-ot is elérhetnek. Gyapja finomabb, mint a magyar rackáé, szinte teljesen fehér, jellegzetes fekete „szemüvegfoltokkal” és sötét lábvégekkel. A kosok szarva csigaszerű, míg a nőstények sarló alakú szarvat viselnek – ha egyáltalán szarvatlanok nem.
A gyimesi racka kiváló tejelő, tejtermelése meghaladja a 65 litert. Erdélyben a pásztorszállásokon is feldolgozzák tejét, leginkább sajtot és ordát készítenek belőle. A tartási körülményei rendkívül kemények: szinte egész évben a havasi legelőkön él, csak a téli hónapokra vonul be pajtákba. Hazánkba az utóbbi két évtizedben került vissza, jelenlegi állománya mintegy 2000 példányra tehető.
A racka juh napjainkban – Ökoturizmus és természetvédelem
A Nagybajomi Állattartó Telep kiváló példa arra, hogyan lehet a racka juhot nemcsak megőrizni, de bemutatni is az érdeklődők számára. A telepen jelenleg több mint másfél száz fehér racka anyajuh él, amelyek részt vesznek a Duna–Dráva Nemzeti Park természetvédelmi munkájában is.
A rackák „természetvédelmi kezelőként” működnek: a korábban juhlegelőként hasznosított, ma már elgazosodott, cserjésedett homokvidéki gyepek utókezelését végzik. Mivel a sovány legelők nem alkalmasak marhatartásra, a racka itt nélkülözhetetlen szereplő.
A telepen kialakított tanösvény, kiállítás és bemutatóhely iskoláscsoportokat és természetkedvelő látogatókat fogad. A pásztorkultúra eszközei – suba, szűr, kolomp, pásztorbot – mind megtekinthetők és kézbe is vehetők.
Érdekességek a racka juhról
- Az aranyszőrű bárány népmesei alakját a racka bárány csillogó gyapja ihlette.
- A „darusodás” a fekete racka gyapjának őszülési folyamata idősebb korban.
- Létezik szarvtalan változata is: az „alföldi fehér” vagy „suta racka”.
- A juh háziasítása húshasznosításra indult, a gyapjas juhok csak később jelentek meg.
- A „birka” szó morva eredetű, és a nyugatról behozott juhokra utalt.
- Az egyéves nőstény juh neve „jerke”, a tenyésztésre még nem használt egyéves juh „toklyó”, az ivartalanított kos „ürü”, a selejtezett anyajuh pedig „mustra”.
A racka juh a magyar táj és pásztorkultúra élő emlékműve, amely nem csupán történelmi jelentőséggel bír, hanem a jelenkorban is fontos szerepet tölt be. Napjainkban a gazdasági haszon mellett egyre inkább előtérbe kerül a fajta ökológiai és kulturális értéke. A természetes élőhelyek fenntartása, a hagyományos legeltetéses állattartás újraélesztése, valamint a fajta génmegőrzése mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a racka juh még sokáig a magyar táj részese maradhasson.
Forrás: greendex.hu
Indexkép: pixabay.com