A szakmai nappal egybekötött rendezvény világos üzenetet fogalmazott meg: a kukoricatermesztés jövője nem pusztán a tonnákról, hanem a termőhelyhez illesztett, költségtudatos és fenntartható gazdálkodásról szól.

A megjelenteket Dr. Körösi Katalin operatív és szakmai igazgató köszöntötte, majd Daoda Zoltán, az egyesület ügyvezetője nyitotta meg a programot.


„A jobb alsó sarok számít”

Daoda Zoltán beszédében rámutatott: az elmúlt 3–5 év szélsőséges időjárása és gazdasági bizonytalansága sok gazdálkodót kényszerített a termelési pálya módosítására. Vannak térségek, ahol drasztikusan visszaesett a kukorica vetésterülete, és egyre több termelő kénytelen mérlegelni, érdemes-e egyáltalán folytatni a termesztést adott termőhelyen.

Az elnök hangsúlyozta: a Kukorica Kör Egyesület versenye nem klasszikus termésverseny.


Itt nem az a cél, hogy ki arat több tonnát, hanem az, hogy ki tudja a legnagyobb nyereséget realizálni.


– Nem az a kérdés, ki termel többet, hanem az, hogy a jobb alsó sarokban kinek marad meg több – fogalmazott.

A verseny tehát a teljes költségszerkezetet, az inputfelhasználást, az értékesítési lehetőségeket és a termőhelyi adottságokat egyaránt figyelembe veszi. Ez a szemlélet – ahogy az elnök is kiemelte – nemzetközi összevetésben is újszerű.

Bejelentette továbbá: a 2026-os évben a verseny várhatóan csemegekukoricára is kiterjed, ezzel új szegmens bevonását tervezik.

Kukorica Kör

Daoda Zoltán, az egyesület ügyvezetője – Fotó: Agroinform.hu

Új tagok az egyesületben

A Kukorica Kör Egyesület tovább bővült, s az új tagok közül ketten rövid előadás keretében mutatkoztak be. 

Bidló Gábor a Budagabona Kft. képviseletében a piacismeret és a független piacelemzés jelentőségét hangsúlyozta. Kiemelte: végső soron mindig a tényleges pénzügyi eredmény mutatja meg, melyik értékesítési stratégia bizonyult helyesnek.

Horváth Zoltán bemutatta a CHH Műszaki Kft. magfeldolgozási, technológiai és biotechnológiai tevékenységét. A vállalat kulcsrakész üzemeket tervez és kivitelez, valamint jelentős fejlesztéseket hajtott végre az aflatoxin-válogatás technológiájában is, amelyért a 2025-ös Agromashexpón különdíjat kapott.

A talaj vízmegtartása: a jövő egyik kulcsa

Félegyházi Fruzsina, a Magyar Talajtani Társaság szakembere „A talaj vízmegtartásának kulcsa” címmel tartott előadást. Prezentációja rávilágított: a klímaváltozás következtében a melegedés és a szélsőséges csapadékeloszlás nem jövőbeni kockázat, hanem jelen idejű realitás.

Az elmúlt években egyre gyakoribbá vált a nyári aszály, miközben a téli csapadék egy része nem hasznosul a talajban. A probléma nem csupán a vízhiány, hanem a talajszerkezet romlása.

Kukorica Kör

Félegyházi Fruzsina a talajmegóvás fontosságát hangsúlyozta – Fotó: Agroinform.hu

A szakember részletesen bemutatta:

  • a talajtömörödés hatását a beszivárgásra (akár 30–35%-os különbség),
  • a szervesanyag-tartalom szerepét a vízmegkötésben,
  • a talaj biológiai aktivitásának jelentőségét,
  • valamint a különböző talajtípusok eltérő vízgazdálkodási sajátosságait.

Kiemelte: egy táblán belül is jelentős különbségek lehetnek a talaj vízmegtartó képességében. A víz nem ismer táblahatárt, és nem ott marad meg, ahol szeretnénk – ezért a gazdálkodóknak a termőhelyhez illesztett, okszerű talajművelési gyakorlatot kell kialakítaniuk.

Hangsúlyozta, hogy a jövő mezőgazdaságában a talaj nem pusztán termesztőközeg, hanem stratégiai erőforrás, amelynek állapota közvetlenül befolyásolja a jövedelmezőséget.

Aflatoxin-krízis: minőségbiztosítás extrém körülmények között

Pintér László, a Hungrana minőségügyi mérnöke az aflatoxin-probléma kezelésének gyakorlati oldalát ismertette.

Előadásában részletesen bemutatta:

  • az aflatoxinok keletkezésének biológiai hátterét,
  • a hepatotoxikus és karcinogén hatásokat,
  • valamint az EU-s takarmány-határértékek szigorúságát.

Mint elmondta: a 2024-es aszály következtében a kukoricák jelentős része már a földön kiszáradt, ami kedvezett az Aspergillus-fajok elszaporodásának és a toxin-felhalmozódásnak. A Hungrana telephelyére érkező szállítmányok akár 50 százalékát is el kellett utasítani bizonyos időszakokban.

Kukorica Kör

Pintér László az aflatoxin-kérdéskört járta körül szemléletes előadásával – Fotó: Agroinform.hu

A gyár 2024-ben mintegy 32 ezer gyorstesztet végzett. A mérési rendszer alapja:

  • reprezentatív mintavétel (25 tonnás szállítmányonként 10–12 szúrás),
  • teljes mintadarálás a homogenitás biztosítása érdekében,
  • gyorstesztek alkalmazása,
  • belső kalibrációs rendszerrel ellátott műszeres kiértékelés.

Az előadás rávilágított: a pontos mintavétel legalább olyan fontos, mint maga a mérési technológia. A hibás mintavétel téves döntésekhez és súlyos gazdasági következményekhez vezethet.

A 2025-ös verseny díjazottjai

Ezt követően került sor a díjkiosztóra. A 2025-ös termelési évben 37 gazdálkodó vett részt a versenyben.

Öntözött kategória

1. helyezett: Dusnoki Csaba

2. helyezett: Bakó Norbert

3. helyezett: ifj. Borbély István

Kukorica Kör

Az öntözött kategória díjazottjai – ifj. Borbély István elismerését távollétében Nyerges Eszter vette át – Fotó: Agroinform.hu

Öntözés nélküli kategória

1. helyezett: György Dániel

2. helyezett: Bodzás Balázs

3. helyezett: György Gergő Dániel

Kukorica Kör

Az öntözetlen kategória legjobbjai – Fotó: Agroinform.hu

Különdíjak

A HUMINSZ Kft. különdíjai

A díjazottak 20, 15, illetve 10 hektárra elegendő kukoricacsomagot vehettek át (4 l/ha Génium+ és 1 l/ha Solvitis Zn termékekkel).

A HUMINSZ Kft. Dusnoki Csabát, Bakó Norbertet és a Kálcsics családi gazdaságot (Kálcsics Bálint) részesítette különdíjban.

Bayer Hungária Kft. különdíj

A Bayer Hungária Kft. különdíjjal, 2 zsák DKC4933 hibriddel jutalmazta Szabó István gazdálkodót, aki már több éve részt vesz a Kukorica Kör Egyesület versenyében és innovatív gondolkodásával kiemelkedik a mezőnyből.

RAGT Hungary különdíj

A RAGT Hungary különdíját Lévay György érdemelte ki, aki az RGT Urbanix hibriddel 11,7 t/ha bruttó átlagtermést és 27%-os nedvességtartalmat ért el.

Kukorica Kör

A szakmai napot üzemlátogatás zárta – Fotó: Agroinform.hu

Közösség és tudásmegosztás

A rendezvény közös fotózással, ebéddel és gyárlátogatással zárult. A Kukorica Kör Egyesület célja egyértelmű: szakmai közösséget építeni, tudást átadni és valós gazdasági mutatók mentén segíteni a hazai kukoricatermesztés alkalmazkodását.

A nap üzenete világos volt: a jövő kukoricatermesztése a termőhely tiszteletén, a talaj állapotán, a minőségbiztosításon és a költségtudatos gondolkodáson múlik.

Indexkép: Agroinform/Horváth Attila