A kormány tovább harcol az áremelések ellen – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Úgy fogalmaznak: " A kormány emeli a béreket, csökkenti az adóterheket (például 11 százalékos minimálbéremelés, 40 év alatti kétgyermekes anyák adómentessége, családi adókedvezmény megduplázása) és bevezeti a 14. havi nyugdíjat. A békegazdaság megerősítése lehetővé teszi, hogy több jusson a dolgozók, a családok és nyugdíjasok zsebébe. Az áremelések elleni küzdelem eredményeként mindez egyre többet is ér".

Nyugdíjas fogyasztóiár-index, fogyasztóiár-index; változás az előző év azonos időszakához képest, % – Fotó: MTI
Az NGM szerint az árréscsökkentés jelentősen hozzájárul az infláció csökkentéséhez, az árak kordában tartásához.
A minisztérium háttérként közölte, hogy a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján 2025 decemberében az infláció mértéke az előző év azonos időszakához képest 3,3 százalék volt, novemberhez viszonyítva pedig átlagosan 0,1 százalékot tett ki.

Az NGM emlékeztet, hogy a 2025. március 13-án intézkedés alá vont termékkategóriák esetében 22 százalékos átlagos árcsökkenés ment végbe – Fotó: pexels.com
Az élelmiszerinfláció mértéke éves alapon 2,6 százalék volt, míg novemberhez képest 0,1 százalékot ért el. Ezen belül vizsgálva, a hideg élelmiszerek esetében, azaz a vendéglátási szolgáltatások nélkül számítva éves alapon 0,3 százalékkal, az előző hónaphoz képest pedig átlagosan 0,5 százalékkal csökkentek az árak.
Önkéntes árkorlátozást harcoltak ki a bankok, a biztosítótársaságok a telekommunikációs cégek és a gyógyszeripari szereplők esetében is. 2026. február 28-ig a kormány meghosszabbította, és december 1-től további 13 termékkategóriára kiterjesztette az árréscsökkentést.
Az NGM emlékeztet, hogy a 2025. március 13-án intézkedés alá vont termékkategóriák esetében 22 százalékos átlagos árcsökkenés ment végbe. 2025. december 1-jétől az árréscsökkentés hatálya kiterjesztésre került 13 új élelmiszer-termékkategóriára.
Az elérhető adatok szerint az érintett termékek ára 2026. január 12-re átlagosan 23 százalékkal csökkent. A drogériai termékek esetében - adatgyűjtés alapján - az intézkedés alá vont termékek esetében 28 százalékos átlagos árcsökkenés ment végbe.
Forrás: MTI
Indexkép: pexels.com