A bezárással a dél-balatoni borvidék egyik legjelentősebb borászati központjának története zárult le.

A Balatonboglári Borgazdasági Zrt. a honlapján közzétett tájékoztatásában azt írta, hogy a megváltozott szőlészeti és borászati piac, valamint az alapanyag-ellátási környezet következtében a balatonboglári üzem kapacitása a jelenlegi körülmények között már nem használható ki, ezért döntöttek a telephely bezárása mellett.

A vállalat kiemelte ugyanakkor, hogy a BB márka piaci jelenléte változatlan marad, a szőlőfeldolgozás és a bortermelés pedig a borvidéken belül más telephelyeken folytatódik tovább.

Jelentősen visszaesett a feldolgozott szőlő mennyisége

A Sonline beszámolója szerint az üzemben a bezárás előtt már mindössze 26 munkavállaló dolgozott a borászati, karbantartási és adminisztratív területeken. A telephely mintegy 100 ezer hektoliteres tartálykapacitással rendelkezett, ahol a borok kezelése és palackozás előtti előkészítése zajlott.

A feldolgozott szőlő mennyisége az elmúlt évtizedekben jelentősen csökkent. Míg a kilencvenes években még mintegy 400 ezer mázsa helyi szőlőt dolgoztak fel Balatonbogláron, a 2000-es évek elejére ez 200–250 ezer mázsára mérséklődött, az utóbbi években pedig már csak 20–30 ezer mázsa szőlő érkezett a telephelyre.

Korábban a balatonboglári üzemben nemcsak borászati feldolgozás folyt. A telephelyen működött pezsgőgyár, palackozóüzem és üdítőital-gyártás is, ezek a tevékenységek azonban az évek során fokozatosan megszűntek vagy más telephelyekre kerültek.

Egykor Somogy egyik legnagyobb foglalkoztatója volt

A Balatonboglári Borgazdaság fénykorában Somogy egyik legjelentősebb munkáltatójának számított. A kapcsolódó szőlőterületekkel és külső telephelyekkel együtt a nyolcvanas években csaknem négyezer embernek biztosított munkát.

A Sonline által megszólaltatott egykori dolgozók szerint a bezárás hátterében nem kizárólag a piaci változások állnak. Véleményük szerint a telephely leépülése hosszú évekkel ezelőtt megkezdődött, és fokozatosan szűntek meg azok a tevékenységek, amelyek korábban meghatározták a balatonboglári üzem működését.

Más munkahelyet keresnek az egykori dolgozók

A lap információi szerint a bezárást követően a dolgozók megkapták végkielégítésüket és egyéb járandóságaikat. Többen a térség más ipari vállalkozásainál vagy kisebb borászatainál próbálnak elhelyezkedni.

A Sonline úgy tudja, hogy a telephely iránt már érdeklődők is jelentkeztek, ugyanakkor egyelőre nem született döntés az ingatlan jövőjéről.

Forrás: Sonline

Indexkép: Facebook/Gál Zoltán