Egyes növények számos generációt látnak felnőni és távozni, és akadnak olyan famatuzsálemek is, melyek már több ezer éve nőnek, mindent túlélnek, sőt folyamatosan teremnek is.

Ilyen az a csavarodott törzsű, varázslatos olajfa is a görögországi Kréta szigetén, Ano Vouves faluban, amely már évezredek óta tanúja a történelmi eseményeknek, emberi sorsoknak, természeti jelenségeknek.

Az olajfát és az olajbogyót már legalább 3000 éve kereskedelmi céllal termesztik Krétán, hiszen az olívaolaj rendkívül egészséges, és folyamatosan igen nagy a kereslet rá.

A Vouves-i olajfa izotópos kormeghatározását nem lehet elvégezni, mert a fa keményebb belső része elhalt egy 1,5 méteres átmérőn belül, miután a növény megcsavarodott, de az évgyűrűk alapján legalább 2000 évesre becsülik a korát, a Krétai Egyetem tudósai szerint viszont már 4000 éves is lehet.

A gyönyörű fa több mint 12 méter magas, törzse pedig 4,5 méter átmérőjű. Törzse üreges, belül korhad, kifelé azonban mindig megújul.

Oltás segítségével sikerült a szakembereknek elérniük, hogy az olajfa megerősödjön és továbbra is teremjen. 2004-ben az athéni olimpia játékok győztesei is erről a fáról kapták a dicsőségüket hirdető olajágat.

A világ legöregebb olajfáján még mindig terem bogyó, amelyből extra szűz olajat sajtolnak. A turisták kisebb vagyonokat is hajlandók fizetni érte.

1990-ben a Chania Prefektúra egyhangú döntése után a Vouves olajfát nagy jelentőségű természeti emlékművé nyilvánították.

Az olajfák szívós növények, jól bírják az aszályt és a bozóttüzeket, ennek is köszönhető, hogy ilyen sokáig életben maradnak. Évezredeken át hozzák terméseiket a perzselő forróságnak kitett vidékeken. Hatalmas és kiterjedt gyökérzetük biztosítja számukra a víz felvételét, melyek jóval nagyobbak koronájuknál.

Az olajfa kibírja, ha letörnek az ágai, ha kivágják, sőt ha tövig leég, akkor is képes a gyökerek felső részéből kihajtani. A több száz éves fák át is ültethetők, pár hónap alatt megélednek, és elkezdenek új leveleket hozni.

Az olajfák mindig képesek megújulni, ezért a halhatatlanság szimbólumaként is tekintenek rájuk.

Források: termeszeti.hu, 24.hu