Ha van kertünk, akkor abban jobb esetben több fa is helyet kap. Nem is csoda, hiszen gondoskodnak a jó levegőről, árnyékot adnak, ha pedig gyümölcsfák is vannak, akkor a termésükkel is megörvendeztetnek bennünket.

Habár az első gondolatunk az lehet, hogy természetesen a saját kertünkkel mi rendelkezünk, így a benne élő fákkal is, de ez nem egészen így van. Azt, hogy a kertünkben, vagy a házunk előtt álló fát kivághatjuk-e, rendelet szabályozza. Ráadásul, mivel ezek a rendeletek lakóhelyenként eltérők lehetnek, mindenképp érdemes jól utánajárni, mielőtt baltát ragadnánk.

A fakivágás és faültetés szabályai

Ha úgy ítéljük meg, hogy egy fa már olyan állapotban van a kertünkben, hogy az már veszélyezteti saját, vagy az otthonunk biztonságát, akkor dönthetünk a kivágása mellett. Azonban, mielőtt nekilátnánk, mindenképpen tájékozódjunk a lakóhelyünk szerinti önkormányzat honlapján megtalálható hatályos rendeletekről és ügyleírásokról, és minden esetben azok szerint járjunk el. A fa engedély nélküli kivágása ugyanis büntetést von maga után. Ráadásul, ha kivágunk egy fát, akkor nem véletlenül írják elő annak pótlását, hiszen a fák rengeteget tesznek a tiszta levegőért.

fakivágás

A fakivágásnak komoly szabályai vannak. Fotó: Shutterstock

Érdemes tájékozódni

A szabályozások minden, a településen található ingatlanra vonatkoznak, függetlenül attól, hogy azok tulajdonosa magánszemély, jogi személy vagy éppen maga az önkormányzat, és az sem számít hogy az adott terület, ahol a fa áll, építési telek, beépítetlen terület vagy akár egy közpark.

Általánosságban elmondható, hogy a 10 centiméternél nagyobb törzsátmérővel rendelkező díszfák esetében engedély szükséges a kivágáshoz, a gyümölcsfáknál pedig 20 centiméter a határ. Ha védett fáról van szó, csakis a fa egészségi állapota, illetve veszélyessége indokolhatja a kivágást, illetve, ha építési munkálatok miatt kell kivágni.

A közhasználatú zöldfelületek esetében a fák és cserjék ültetése és kivágása bejelentés-köteles tevékenység, és kizárólag az önkormányzat tudomásulvétele esetén végezhető. Azonban azt nem kell bejelenteni, ha a saját telkünkön kívánjuk metszeni a fáinkat. De ha a metszést közterületen kívánjuk elvégezni, az minden esetben engedélyhez kötött.

Azonban, ha ki akarunk vágni egy fát a saját kertünkben, habár az nem közterületen áll, így is be kell jelenteni és engedélyt kell rá kérni. Mivel egy fa hosszú éveken, évtizedeken keresztül éri el teljes méretét, óvni és védeni kell. Éppen ezért, minden esetben kertészei szakvéleménnyel kell alátámasztani, hogy a fát elkerülhetetlen okból, illetve építmény elhelyezése miatt kell kivágni.

Azt is jelenteni kell, ha egy fa egy nagyobb vihar következtében megsérült, megdőlt, illetve ha valaki a lakók közül allergiás rá, és ezért kell kivágni. A kérelmeket minden esetben a Polgármesteri Hivatalhoz kell eljuttatni. Az elsőfokú döntést a település jegyzője hozza meg.

Belterületi ingatlanon lévő, vagyis nem közterületen álló fa kivágása esetén a fellebbezést az Önkormányzat képviselő testülete fogja elbírálni, míg a közterületen lévő fa kivágásánál a másodfokú hatóság a település szerint illetékes Megyei, vagy Fővárosi Kormányhivatal Járási Hivatala lesz. A belterületi ingatlanon történő fakivágás bejelentése illetékmentes, a közterületen történő fakivágási kérelem díja 3000 Ft.

Mivel a környezet védelme elsődleges szempont, a kivágott fa helyére mielőbb újat kell telepíteni. Az, hogy milyen fát ültethetünk a kivágott helyére, szintén eltérő lehet. Általában a kivágott fa törzsátmérőjének bizonyos százalékában kerül meghatározásra, hogy milyen új fa kerülhet telepítésre. Sőt, még azok a fajok is pontosan meghatározásra kerülnek, amelyek ültetésére pótlásként sor kerülhet.

favágás fűrész

A fák metszése nem engedélyhez kötött, így nem kell bejelenteni. Fotó: Shutterstock

Ez azért fontos, mert előtérbe kell helyezni az őshonos fajokat, és azokat, amelyek nem térnek el az utcaképtől. A pótlást ráadásul úgy kell elvégezni, hogy az újonnan ültetett fának a következő vegetációs időszakban ki kell hajtania. Ha ez nem történik meg, akkor meg kell ismételni az ültetést.

Aki engedély nélkül vág ki fát, az ellen szabálysértési eljárás kerül lefolytatásra, ezen kívül a kivágott fát pótolnia kell, és kötelezhető akár a kivágott fa értékének megfizetésére is. A büntetés mértéke függ a fa fajtájától, a méretétől, a mennyiségtől és a védettségétől. Több fa engedély nélküli kivágásáért akár 5-6 millió forintos bírságot is kiszabhatnak. Azonban nem csak mi dönthetünk egy fa kivágása mellett. Akár a jegyző is kötelezhet minket rá, ha úgy ítélik meg, hogy a fa veszélyt jelent.

Ezért, ha úgy döntünk, hogy valamilyen oknál fogva ki akarunk vágni egy fát, érdemes nagyon alaposan utánajárni, és mindent a szabályok szerint végezni.