A varjak – különösen a vetési varjú és a holló – régóta részei a magyar agrártáj képének, ám az utóbbi években jelenlétük egyre komolyabb kihívást jelent a gazdálkodók számára. A csírázó vetések, zöldség- és gyümölcskultúrák károsítása mára általános tapasztalat, miközben a madarak jogszabályi védettsége, intelligenciája és alkalmazkodóképessége jelentősen megnehezíti a hatékony védekezést.

A hagyományos madárriasztók – például a hangágyúk vagy madárijesztők – csak ideiglenesen jelentenek megoldást, mivel a varjak gyorsan hozzászoknak ezekhez. A Bükki Nemzeti Park Igazgatósága és más természetvédelmi szervek tanácsokkal segítik a gazdákat, de az érdemi beavatkozás minden esetben a természetvédelmi hatóságok engedélyéhez kötött.

Egyesek szerint a varjúállomány növekedéséhez hozzájárul a monokultúrás növénytermesztés, a hulladéklerakók közelsége, valamint az éghajlatváltozás is.

A leghatékonyabb megelőzés a helyes agrotechnika, például csávázott vetőmag használata,

valamint a gazdaság rendszeres, emberi jelenléttel biztosított őrzése. Ugyanakkor sok gazdálkodó nem szívesen vállalja a védekezés anyagi és munkaerőigényes feladatait, így a varjak okozta mezőgazdasági károk továbbra is jelentős problémát jelentenek.

Talán ez az oka annak is, hogy 2025. július 31-én hatályba lépett a 13/2001. (V. 9.) KöM rendelet újabb módosítása, amely a vetési varjú (Corvus frugilegus) védett státuszának gyakorlati alkalmazását enyhíti. A módosítás célja a városi lakosságot zavaró varjúkolóniák visszaszorítása – ám a természetvédelem szerint ez a szabályozás épp a probléma fokozódásához vezethet. Erről posztolt a Facebook-on Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője.

Az eddigi szabályozás

A korábbi jogi szabályozás szerint a varjakkal kapcsolatos minden beavatkozás – legyen az riasztás, gyérítés vagy fészekeltávolítás – kizárólag hatósági engedéllyel volt végezhető.

A fészkek eltávolítására csak a költési időszakon kívül nyílt lehetőség, március 15. és augusztus 15. között tilos volt, és engedély birtokában is kizárólag úgy lehetett végrehajtani, hogy ne okozza tojás vagy fióka pusztulását.

1. Az új elemek

A rendeletmódosítás három új bekezdéssel egészíti ki a vetési varjakra vonatkozó rendelkezéseket:

(2a) értelmében a vetési varjú riasztása, valamint fészkeinek eltávolítása közegészségügyi okokra hivatkozva július 1. és február 28. között engedély nélkül is elvégezhető, ha azt a természetvédelmi hatóságnak előzetesen bejelentik.

(2b) szerint március 1. és április 10. között is lehetőség van fészekeltávolításra, amennyiben azt nyomós közegészségügyi ok indokolja, és ha a riasztás, illetve az előző költési időszakban végzett hasonló beavatkozás nem volt eredményes.

További feltétel, hogy a természetvédelmi tárca által koordinált monitoring igazolja: az országos állomány meghaladta a 40 000 párt, és az eltávolítandó fészkek legfeljebb 10%-át érinthetik a településen.

(2c) bekezdés szerint a nyomós közegészségügyi okot az egészségügyi államigazgatási szervnek kell igazolnia.

2. A vetési varjú – a konfliktus forrása és a védettség oka

A vetési varjú a varjúfélék közé tartozó, kolóniában fészkelő madárfaj, amely a 20. század második felére természetes élőhelyeiről fokozatosan visszaszorult, és nagy részben városi környezetbe húzódott vissza. Ezzel együtt a mezőgazdaságban is rengeteg és egyre több kárt okoz. A faj állománya hazánkban 92%-kal csökkent, így indokoltan vált védetté.

Az élőhelyi átalakulás következtében a faj alkalmazkodott az urbánus környezethez, amely ugyanakkor új típusú konfliktusokat hozott. A városi lakosság sokszor zaj- és ürülékszennyezésre, zavaró jelenlétre panaszkodik. A konfliktus tehát valós – ám kezelése rendkívül összetett ökológiai és társadalmi feladat, amely nem megoldható egyszerű fészekeltávolítással – véli Orbán Zoltán.

3. A rendelet szakmai hiányosságai a természetvédők szerint 

3.1. A riasztás biológiai hatékonysága kérdéses

A rendelet egyik opciója a „riasztás”, ám ez sem kolónia-, sem településszinten nem valósítható meg hatékonyan. A madarak rendkívül alkalmazkodóak, és az ismétlődő zavarások hatására új fészkelőhelyekre húzódnak, gyakran ugyanazon település más részeire. Ez a kolóniák feldarabolódását és a zavarás földrajzi kiterjedésének növekedését eredményezi – a lakossági problémát így nemhogy csökkenti, hanem szélesíti.

3.2. A „közegészségügyi indok” nincs pontosan definiálva

Mi minősül „nyomós közegészségügyi oknak”? Zaj? Ürülék? Tollak? Ezek egyikére sincs jelenleg objektív mérőszám, így az eljárások szubjektív értelmezésre és vitatható igazolásokra épülhetnek. Ráadásul nem világos, hogy milyen szakmai protokoll szerint, ki, mikor, és milyen költségvetésből végzi el ezeket a méréseket – ha egyáltalán megtörténnek.

3.3. A fészekeltávolítás időzítése értelmetlen

A nyári és őszi időszakban végzett fészekeltávolítás biológiailag hatástalan.

A varjak a költési szezon lezárultával nem használják a fészkeket

 és a természetes hatások (szél, csapadék) is pusztítják azokat. Tavasszal viszont a lombosodás miatt a fészkek nem észlelhetők emelőkosaras felderítés nélkül. Ez technikailag kivitelezhetetlen – különösen akkor, ha a szabályozás szerint nincs többletköltség.

4. A 40 000 páros állományküszöb kérdésessége

A módosítás alapfeltétele, hogy a védelem csökkentését csak akkor lehet alkalmazni, ha a vetési varjú országos állománya elérte a 40 000 párt. Ilyen pontosságú monitorozás azonban jelenleg nem létezik. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Monitoring Központja végzi a becsléseket, ám ezek természetüknél fogva több száz vagy akár több ezer pár eltérését is megengedik.

További kérdés: mely év mely napján rögzített fészekadat az irányadó? Figyelembe veszik-e a már elpusztult fészkeket? Az újonnan épülő, késői fészkeket? A rendelet ezekre sem ad választ.

5. A természetvédelmi és társadalmi következmények

A rendelet célja a lakossági panaszok csökkentése. Orbán Zoltán és a természetvédelemmel foglalkozó szakemberek szerint a valóságban azonban – a rendelet működési mechanizmusából adódóan – a varjak szétszóródnak, új fészkelőhelyeket keresnek, így a probléma térben és társadalmilag is kiterjedtebbé válik. A jogalkotó által várt „megnyugvás” helyett növekvő elégedetlenségre és költséges, hatástalan intézkedések sorára lehet számítani.

Indexkép: Shutterstock