A zeller igazi energiabomba, és még télen is számíthatunk rá. Akkor is, ha az egészségünkről van szó, de ha helyet adunk neki a kertünkben is, akkor még sok minden másban is segítségünkre lesz.

Éppen ezért, ha van kertünk, akkor feltétlenül adjunk neki helyet, nem fogunk csalódni benne. És nem csak a belőle készült leves, vagy saláta miatt.

Ismerd meg a zellert!

1. A zellert nem véletlenül fogyasztották már az ókori görögök is szívesen. Hamar rájöttek ugyanis, hogy nagyon sok gyógyhatással bír. Erős vízhajtó, a benne található szerves nátrium miatt, de bőven tartalmaz ezen kívül kalciumot, foszfort, vasat, magnéziumot és káliumot. A zeller kiváló emésztési panaszok és étvágytalanság esetén, és immunrendszert erősítő hatása is van.

A zeller kiváló salátaként, levesként, de főzelékként és mártások alkotóelemeként is megállja a helyét. Összeaprított leveléből gyógyteát is készíthetünk, és valódi vitaminbomba, ha a zeller levét almával vagy répával ízestjük. A zeller ezen kívül azért is olyan népszerű, mert kiváló afrodiziákum hírében áll.

gumós zeller

Létezik gumós-, szár- és metélő zeller is. Fotó: Shutterstock

A gumós zeller zöldjében sok a C-vitamin, a foszfor, a szárzellerben pedig a B1- és B2-vitamin. A benne lévő antioxidánsok még párolás után is megmaradnak. Ezen kívül rengeteg a zellerben a K-vitamin, és a rost. A zeller fogyasztása csökkenti a vércukorszintet.

2. Létezik gumós-, szár- és metélő zeller is, de Magyarországon leginkább a gumós zellert termesztik. A gumós zeller neve arra utal, hogy egyedül ez a változat növeszt szárgumót. A szárzeller gumója ezzel szemben kicsi és tele van gyökérrel, ezért étkezésre nem alkalmas. Viszont levelei annál inkább. A szárzeller levelei 30–40 cm hosszúak, és leginkább salátaként, vagy turmixként fogyasztjuk, illetve a híres Bloody Mary koktél is elképzelhetetlen nélküle.

3. A zellert a görögök a győzelem és az erő szimbólumának tartották, így a lovagi játékok győztesei zellerből font koszorút kaptak.

Így legyen gumós zeller a kertedben

A zeller hidegre érzékeny növény, ezért május végén, június elején szabad csak kiültetni a palántákat, akár az ágyásba, akár magaságyásba. A zeller nagyon igényli a fényt, így a kert napos részében találjunk neki helyet. A zeller ezen kívül igényes a tápanyagokra is, a legfontosabbak számára a kálium, a foszfor és a nitrogén.

A zeller palántákat 40 cm-es tő- és sortávolságra ültessük el egymástól. A palántákat ne ültessük túl mélyre, hiszen akkor nem lesz kellően nagy a zeller gumója. Ültetés után alaposan öntözzük meg a palántákat. A zeller vízigénye jóval magasabb, mint a többi gyökérzöldségé, ezért érdemes mulcsozni. Azonban az is fontos, hogy a gyomlálásról se feledkezzünk meg. A zeller leggyakoribb betegségei a szeptóriás levélfoltosság, a fómás gumóvarasodás és a zellermozaik.

A gumós zeller a homokos, de tápanyagokban gazdag talajt kedveli és nagyon oda kell figyelni, hogy kellő mennyiségű vizet kapjon. Úgy lesz igazán szép a gumó, ha a tövét kétszer kibontjuk és az oldalgyökereit levágjuk. Ha túl sok levelet szedünk róla, akkor nem fejlődik a gumó. Az őszi fagyok előtt kell a zellergumót felszedni.

Februárban már van munka a zellerrel

Februárban érkezik el az ideje a zeller palánta nevelésének. Ehhez használjunk laza szerkezetű földet, amelyre szórjuk rá a zeller magjait, majd vékony földréteggel fedjük le. Alaposan öntözzük meg, és fedjük le egy üveglappal. A csírázáshoz körülbelül 20 Celsius-fokos hőmérsékletre, párára és a csírázás elején sötétre van szükség. Naponta kell öntözni, majd amikor előbújnak a palánták, már levehetjük róluk az üveglapot, és világos helyre tehetjük őket.

A szárzeller termesztése történhet magvetéssel, vagy palántáról. A magokat márciusban érdemes elvetni, a palántákat pedig májusban és júniusban kell kiültetni. A szárzeller és a metélőzeller is a laza, jó vízáteresztő képességű talajt kedveli. A növekedéshez rengeteg napfényre és vízre van szükségük.

zeller egész és fél

A zeller nem csak az egészségünknek tesz jót, de a növénytársításban is fontos szerepe van. Fotó: Shutterstock

A szárzeller esetén a belső leveleket a zeller szívének hívjuk, és ezek a legfinomabbak. Azért, hogy ne legyen olyan erős íze, halványítást alkalmaznak, amely azt jelenti, hogy a növekvő zellerszárat földdel eltakarják vagy mély árokba vetik, így kevesebb napfény éri, és mivel veszít színéből, az íze is jóval kellemesebb lesz.

A zeller segít a veteményesben is

A növénytársítás nagyon fontos szerepet játszik a konyhakertben, hiszen vannak olyan növények, amelyek támogatják egymás fejlődését, míg mások gátolják egymást. Ráadásul, ha jól társítjuk a növényeket, sikeresen távol tudunk tartani egyes kártevőket és betegségeket is. Bizonyos növények kifejezetten jól fejlődnek, ha a zeller közelébe ültetjük őket, azonban vannak olyanok is, amelyekre nincs jó hatással a zeller társasága.

A zeller segíti a bab, a hagyma, a káposztafélék, a paradicsom, a póréhagyma és a spenót fejlődését. A káposztaféléknek olyannyira jót tesz, hogy képes távol tartani tőlük a káposztalepkét, amely ki nem állhatja a zeller erőteljes illatát.

Azonban a zeller némelyik növénynek egyenesen gátolja a fejlődését, így a legjobb, ha nem kerül a burgonya, a kukorica és az őszirózsa közelébe, de egyes kertészek szerint óvni kell tőle a sárgarépát, a petrezselymet és a paszternákot is.