A babérmeggy olyan cserje, amely alkalmas tömött, átláthatatlan sövény létrehozására, így arra is, hogy elrejtse az udvarodat a kíváncsi tekintetek elől. Számos pozitív tulajdonsága van, nagyon hamar meg lehet szeretni ezt a visszafogott és praktikus díszcserjét, aminek az örökzöld lombozatában egész évben gyönyörködhetünk, virágzáskor pedig a fürtökben nyíló, fehér virágait is megcsodálhatjuk. A sok előnye mellett egyet azonban jó, ha megjegyzünk: a termése erősen mérgező!  – írja a megyeriszabolcskerteszete.hu oldal cikke alapján a novenyvedoszer.hu

babérmeggy

Virágzó babérmeggy – fotó: pixabay.com

Miként kell gondozni a babérmeggyet?

A babérmeggy a kifejezetten alacsony gondozási igényű növények közé tartozik, termesztése a legtöbb helyen, tápelemek külön kijuttatása nélkül megoldható. Jól bírja a szélsőséges hőmérsékleti körülményeket (erősen fagytűrő), öntözni is csak ritkán, a valóban forró nyári hónapokban szükséges, egyetlen tavaszi permetezéssel pedig egész évre útját lehet állni a kártevőknek is. Természetes körülmények között akár 2-2,5 méteres fává is megnőhet, de a kertekben a sövény formája terjedt el leginkább.

Milyen károsítói vannak?

A babérmeggynek szerencsére viszonylag kevés károsítója van – elsősorban a gombás betegségek támadják meg, de alkalmi rovar kártevők is előfordulhatnak, amelyek kártétele legtöbbször a lombrágásban mutatkozik meg. Ez azonban annyira minimális, hogy nincs értelme az ellenük való védekezésnek. Viszont a gombás és baktériumos károsítók ellen célszerű védekeznünk.

Lisztharmat

Az időjárás felmelegedésével együtt, májustól kezdődően számíthatunk a betegség megjelenésére, aminek a  fő tünete a levél felszínén megjelenő lisztes bevonat, amely először csak 1-1 levelet, később azonban egész hajtásrészeket is beboríthat. A fertőzött növényi részek elbarnulhatnak, lehullhatnak. A lisztharmat fertőzést megfékezhetjük még a korai tünetek megjelenésekor, különösen a kontakt, kén tartalmú gombaölő szerek alkalmazásával (pl.: Microkén vagy Microthiol Special).

Az idejében észlelt fertőzést kémiai növényvédő szerek igénybevétele nélkül is megpróbálhatjuk megállítani a fent említett tüneteket produkáló növényi részek eltávolításával.

Sztigminás betegség

A csonthéjasok „levéllikacsosságát" okozó betegség nem csak a termő cseresznye- és meggy ültetvények problémája, hanem a babérmeggy növények gondja is.  Terjedését főként a párás, csapadékos időjárás segíti elő, emiatt a sztigminás betegség tüneteivel már kora tavasszal is találkozhatunk.

A tünetei eleinte kisebb, sárgászöld foltok formájában jelennek meg, amelyek könnyen összetéveszthetők más, abiotikus tényezők okozta tünetekkel. Ezek a foltok később szabályosan kiesnek, a szélükön parás elszíneződést hagyva.  Mivel a lyukas levelek a fotoszintetikus aktivitásukból sokat veszítenek, sorra lehullanak.

A kórokozó gomba – miként a babérmeggy baktériumos levélszáradását okozó baktériumok is (Pseudomonas syringae pv. syringae és a Xanthomonas arbicola pv. pruni) a lehullott levelekben áttelelnek és fertőzőképesek maradnak, ezért ezek összegyűjtése és megsemmisítése fontos feladat annak érdekében, hogy a kórokozók terjedését megakadályozzuk.

Növényvédő szeres védekezés céljából ajánlott a difenokonazol hatóanyagú Score 250 EC vagy réz-hidroxid tartalmú Champ WG készítmény használata, mellyel hatékonyon védekezhetünk a „levéllikacsosodás" vagy más gombás és baktériumos növénybetegségek ellen.

Kémiai növényvédő szeres kezelésre csak abban az esetben van szükség, ha a betegség rendszeresen gondokat okoz. Megelőző jelleggel még rügypattanáskor közbeavatkoznunk rezes lemosó permetezéssel – a réz alapú permetlé keveréke legyen rézhidroxid, vagy rézoxiklorid hatóanyagú szer. Erre a célra a Hydrostar készítmény vagy Rézoxiklorid 50 WP nevű termékek tökéletesen alkalmasak.

babérmeggy

A babérmeggy termése erősen mérgező – fotó: pixabay.com

Vincellérbogár

A babérmeggy a hamvas vincellérbogár (Otiorrchynchus ligustici) egyik kedvelt tápnövénye. A bogár éjjel aktív, nappal nem mozog, ezért csak onnan lehet észre venni a jelenlétét, hogy rágásnyomok vannak a levélen. Nem csak a kifejlett imágója, hanem a lárvája is károsít: a talajban lévő gyökereket rágja el.

Amennyiben egyszer megtelepedett a kertben, akkor nem fogja kímélni a legtöbb gyümölcstermő bogyós- és csonthéjas növényt sem. Mivel nagyon falánk, a kártétele jelentős lehet.

Érdemes ellenük felszívódó szereket és esetleg ültetés előtt talajfertőtlenítőt (pl. Force 1,5 G) alkalmazni.

Csigák

A csigák, főként a meztelen csigák kártétele nagy, ugyanis a levelekből hatalmas foltokat rágnak ki. Nagyon szaporák, kedvelik a nedves, hűvös helyeket. Sokféle csigacsapda létezik és számos házi módszer (például sörcsapda, vagy a hamu elhelyezése) ellenük. Ha a házi praktikák nem válnak be, akkor érdemes csigaölő növényvédő készítményeket alkalmazni.