Ha tél, ha nyár, akkor citrom, narancs vagy mandarin. Bár volt idő, amikor ezek a déligyümölcsök még igazán különlegesnek számítottak. Emlékszem, amikor kiskoromban megnéztük Debrecenben a Virágkarnevált, ahol brazil táncosok dobálták a közönségnek a narancsokat. Hihetetlen látvány volt, hiszen akkor még télen is ritkaságszámban ment a narancs, nyáron pedig egyáltalán nem volt elérhető. Szerencsére pontosan a nagypapánk kezébe esett, így igazán különleges élményben lehetett részünk, hiszen nyáron ehettünk narancsot.

Manapság rengeteg citrusféle közül lehet válogatni. A citrusfélék közé tartozik a tangerin, a pomelo és a grapefruit is, de a legnépszerűbb citrusfélék egyértelműen a narancs és a mandarin. De hogy melyik a jobb, a finomabb, az egészségesebb? Vajon minden tudunk róluk? Egészséges választások lehetnek a számunkra? Segítünk eligazodni a narancs és a mandarin világában.

Narancs, vagy mandarin?

A narancs illata igazán kellemes. Sokan a lehámozott héját egy darabig nem dobják ki, mert kitűnően belengi illatával az egész otthonukat. Emellett az ízük lehet édes, vagy kissé savanyú. Ezzel szemben a mandarin kissé lapított, a héja pedig jóval vékonyabb, mint a narancsé, így könnyebb hámozni.

A mandarinfa és a narancsfa nem is hasonlítanak egymásra, ami meglepő lehet, hiszen a két gyümölcs kinézete hasonló. A mandarinfa alacsony növésű, kis termetű fa. Törzsei vastagok, ágain tövisek vannak. Levelei kicsik, virágai illatosak, fehérek és aprók.

narancsfa

A narancsfa virágai igazán nagyon illatosak. Fotó: Shutterstock

A narancsfa legfeljebb 8-15 méter magas, örökzöld fa. Terebélyes, gömbölyded koronájú, melyen a levélhónaljakban tövisek találhatóak. Virágainak erős illata van, és körülbelül 5 cm nagyságúak.

A mandarin a Fülöp-szigeteken és Délkelet-Ázsiában őshonos növény, mely a citrommal és naranccsal együtt a rutafélék családjának tagja. Ázsia trópusi részéről származik, mely Indiából és Afrika keleti partvidékéről jutott el a Földközi-tenger térségének keleti részébe, majd onnan a római hódítások során terjedt el az egész világon.

A mandarin termésének nagysága általában 4 és 8 cm közötti. Vékony héjában sok olajtartalmú sejt van, héja könnyedén leválik a mandarinról. A mandarin gerezdekből áll, melyek száma eltérő. Lehet 10, de akár 15 is.

A narancs egy narancssárga, olajjáratokat tartalmazó külső, és egy fehér, szivacsos, belső rétegből áll. Ez alatt találhatóak a gerezdek. Egy gerezd egy termőlevélnek felel meg. A magvak a gerezdek belső szegletében fejlődnek ki, de manapság már sok a mag nélküli narancs.

A mandarin húsa világos, vagy sötét narancsszínű, és sok a leve. Gerezdjei sokkal egyszerűbben elválaszthatók egymástól, mint a narancs gerezdjei. A narancs termése, vagyis a bogyója 10-14 gerezdre tagolódik, amelyek egymáshoz és a héjhoz tapadnak, ezért sokkal nehezebb hámozni, mint a mandarint. De könnyen ki lehet facsarni, és a leve igazán üdítően hat ránk, akár télen, akár nyáron fogyasztjuk.

A mandarin vitamintartalma alapján a citrom és a narancs után a harmadik helyen áll, így bármelyik mellett döntünk, egészen biztosan jó hatással lesz a szervezetünkre.

Ismerd meg a mandarint

A hosszú, téli, filmnézős esték gyakori vendége a mandarin, hiszen héját olyan könnyű eltávolítani, hogy az egy percre sem vonja el a figyelmünket a filmről. Ráadásul finom édes, így a gyerekeket is könnyű rávenni egy kis gyümölcsevésre. A mandarinban sok a C-vitamin, az antioxidáns, erős gyulladáscsökkentő hatása van, ráadásul még a stressz káros hatásait is képes csökkenteni. Magas C-vitamin tartalma 100 %-ban biztosítja a szervezet számára szükséges napi C-vitamin bevitelt, de emellett sok B-vitamin, folsav, kalcium, vas, kálium és réz is megtalálható benne.

mandarin

A mandarin segíti az emésztést, és emellett még finom is. Fotó: Shutterstock

A mandarin elősegíti az emésztés megfelelő működését, melynek oka az igen magas rosttartalom. Emellett köptető hatása is van, így kitűnő a téli, megfázásos időszakokban is. A benne található bioflavonoidoknak köszönhetően baktérium- és vírusölő, de emellett még vérzéscsillapító hatása is igen jelentős. Jó hír, hogy csökkenti a koleszterinszintet, és segíti a vér és a máj megtisztítását, emellett pedig a szív- és érrendszeri betegségekkel szemben is hatásos. Sőt, még a fogyásban is segít, hiszen nagyon kevés benne a zsír és a kalória. Ha pedig mandarint eszünk, még a kedvünk is sokkal jobb lesz, hiszen az agyban lévő neurotranszmitterekre annak finom illata igen jó hatással van, így nem csupán a testünket, de még a lelkünket is felfrissíti.

A mandarin olaja segít eltávolítani a méreganyagokat a szervezetünkből, és tisztítja a vért. A gyomorba jutva a mandarin illóolaja egyensúlyban tartja a gyomor és epesavat, emellett nyugtatja a gyomrot.  Serkenti az emésztést, segít egyensúlyban tartani a bőr nedvesség- és zsírtartalmát, de még a hasmenést is képes megszüntetni.

Tudod, mi a klementin, vagy a tangerin?

A klementin igen apró, vékony héjú, könnyen hámozható és magvatlan mandarinféle. A tíz magnál többet tartalmazó fajtákat monreali klementinnek nevezik. Tangerinnek pedig azokat a mandarinféléket nevezik, amelyek héja vörös vagy bordó.

A satsuma nem más, mint egy egy mandarinmutáció, amely Kiusu sziget Satsuma tartományából származik, a napfényes Japánból. Gyümölcsei nagyon korán érnek, és kevés a magjuk. Héja nagyon fényes, gyümölcse a savanykástól az édeskésig változik.

Ismerd meg a narancsot is!

A cikk elején leírt, debreceni, narancsdobálós történethez az is hozzátartozik, hogy mindenki ugrált a narancsok után, és nagypapám szomorúan jegyezte meg, hogy esélyünk sincs rá, hogy elkapjunk egyet, pedig milyen boldog lenne, ha nekünk adhatná. Abban a pillanatban beleesett egy a kezébe. Így ez volt az első, nyári narancsunk.

A narancs akár gyümölcsként elfogyasztva, akár lé formájában, nagyon sok energiával és vitaminnal lát el minket. Így hát napi parancs, egy nagy narancs. Ráadásul amellett, hogy igazán finom és egészséges, ráadásul most már nagyon könnyen elérhető az év bármely szakában, még az az előnye is megvan, hogy igen kevés benne az energia. Így nem okoz súlyos súlyproblémákat sem.

A narancs az egyik legnagyobb téli C-vitamin-forrásaink egyike. Például a  "Navel" fajtájú narancs 25 százalékkal több C-vitamint tartalmaz, mint amennyi egy átlagos felnőtt napi szükséglete. A természetes C-vitamin ráadásul sokkal hatásosabb, mint a tabletták, hiszen bioflavonokkal együtt előfordulva hatása erősödik.

A narancs emellett bőségesen tartalmaz még A- és B-vitaminokat is. Ezek egyrészt segítik a látásunk és a bőrünk egészségét, emellett pedig fontosak a szénhidrát- és zsíremésztés szempontjából is. A benne található antioxi flavonok és karotinok, antociánok, valamint a limonén rákmegelőző és rákellenes hatásúak. Ruténtartalma jó hatással van a kapilláris erekre, az idegrendszerre és a szívre.

A vérnarancsok kisebbek, mint a hagyományos narancsok, héjuk és gyümölcsük pedig piros, amely az antocián nevű növényi színanyagnak köszönhető. Az antociánok gyulladásgátlók, rákellenes és vérnyomáscsökkentő hatásúak, a narancs nobelitin tartalma pedig segít megelőzni a trombózis kialakulását. Fitoösztrogénjei nőgyógyászati panaszokra hatásosak, és elpusztítják a különféle vírusokat és baktériumokat. Vízhajtóként is megállja helyét, és fontos kalcium-, magnézium- és káliumforrás szervezetünk számára.

A narancs és a héja

A narancsnak nem csupán a gyümölcse hasznos, de a fehér színű, belső héja, a vatta is igazán fontos szervezetünk számára, hiszen a fehér rostok szív- és érrendszervédő, öregedést gátló hatású bioflavonoidokat tartalmaznak. A narancs lereszelt héja csodás ízt ad a narancsból készült befőtteknek, süteményeknek, lekvároknak. Fontos azonban, hogy bio narancsot használjunk.

A nagy narancsválasztó

Ha enni szeretnénk a narancsot, akkor érdemes a mag nélküli fajták egyikét választani. Ezeket onnan könnyű felismerni, hogy kívülről van rajtuk egy köldökszerű bemélyedés. Ez az úgynevezett Navel narancs, ami amellett, hogy nagyon könnyen hámozható, igazán édes és lédús. Ha nem enni szeretnénk, hanem narancslevet szeretnénk facsarni a gyümölcsből, akkor a Valencia nevű fajta lehet a legjobb választás, hiszen nagyon finom, és rengeteg levet tartalmaz.

Nem csak vérnarancsok vannak, hanem félvér narancsok is. Ilyen az olasz Moro, amely sötétvörös húsú,  savanykásan édes. Nagyon kevés magja, viszont érdes héja van. A Salustianas nagyon édes vérnarancs, a Shamouti pedig nagyon nagy és ovális gyümölcs. Sajnos nagyon vastag a héja, így nem túl gazdaságos gyümölcs.

A narancs színe egyébként semmit sem árul el arról, milyen ízű a gyümölcs. Míg az állandóan meleg hőmérsékleten termesztett fajták halvány sárgák, addig ott, ahol változik a hőmérséklet, inkább pirosas narancssárgásak lesznek a narancsok.

A narancs nem csak belül, kívül is hatásos. Adjunk a kinyomott levéhez egy teáskanál olajat és két marék durva sót, és máris kész a csodás, házi bőrradír. A fűtőtesten szárított héja pedig fantasztikus illatot áraszt az egész lakásban, ráadásul különféle dekorációk alapanyagának is kitűnő.

mandarinfa

A mandarinfa igazán különleges és izgalmas színfoltja lehet otthonunknak, mint szobanövény. Fotó: Shutterstock

Legyen otthon mandarinfád!

Sokan nevelnek otthon citromfát, ami nem is csoda, hiszen azon túl, hogy nagyon szép, igazán óriási élmény a kertünkből, vagy az otthonunkból szüretelni a citromot. De nem csak citromfánk, lehet, hanem mandarinfánk is. Próbálkozhatunk oltványról szaporítani, vagy vethetünk magot.

Ha oltványról szaporítjuk a mandarinfát, vegyük ki a cserépből a növényt, miközben vigyázunk, hogy nehogy megsérüljön a gyökere. Ássunk egy megfelelően mély és széles gödröt, tegyünk bele 1-2 csésze komposztot a földbe, és úgy ültessük el, hogy a gyökérlabda felső része egy szintben legyen a gödör tetejével. Öntözzük meg alaposan, és ügyeljünk rá, hogy mindig megfelelő mennyiségű víz jusson számára az első három hétben. Utána elég akkor öntözni, amikor a talaj felső rétege száraznak tűnik.

Az érett gyümölcsök magjait is meg lehet próbálni elvetni. Ha magról akarunk mandarinfát szaporítani, vessük el a magot egy kis cserépbe, öntözzük meg és helyezzük egy napos ablakba. Néhány hét múlva elő fog bújni egy pici hajtás, és amint megjelenik az első két levele, ültessük át egy nagyobb cserébe. A cserép alja mindenképpen legyen lyukas, hogy a felesleges öntözővíz távozni tudjon, és ne pangjon a mandarinfánk cserepében. Ha erre nem ügyelünk, a palánta gyökere elrothadhat a cserépben.

Átültetés után alaposan öntözzük meg a kis növényt, azután pedig csak akkor öntözzük, ha a talaj teteje kiszáradt. Ahogy cseperedik a fa, úgy ültessük át egyre nagyobb és nagyobb cserépbe, hogy kényelmesen tudjon növekedni. Azonban legyünk nagyon türelmesek, hiszen körülbelül 10 évet kell várnunk arra, hogy a magról ültetett mandarinfánk termőre forduljon. Sok esetben a magról ültetett mandarinfák terméketlenek maradhatnak, így tavasszal be kell oltani, vagy ősszel be kell szemezni őket.

A legegyszerűbb módja, hogy otthon legyen mandarinfánk, ha beszerzünk egyet valamelyik kertészetből. A mandarinfa nagyon szereti a tűző napfényt, amely ideális esetben napi 8 órán át éri. De csak akkor gondolkodjunk kerti mandarinfában, ha olyan helyen van az otthonunk, ahol a hőmérséklet soha nem esik 15 Celsius-fok alá. Így hát Magyarországon maradjunk a kisebb, szobában tartható változatnál. Ha azt vesszük észre, hogy hullatja a leveleit, akkor túlságosan sok vizet, vagy túl kevés fényt biztosítottunk számára. Télen a mandarinfát teleltetni kell. Ilyenkor tegyük 5-10 Celsius-fokos, világos, jól szellőző helyiségbe.

Narancsban és mandarinban gazdag napokat kívánunk!