Czifra Antal két nap alatt mindkét pontyrekordot megdöntötte a Tisza-tavon. A tükörpontyrekord után beállította az abszolút csúcsot is. Visszafogta ugyanazt a halat, amely eddig is vezette a ranglistát – írja a pecaverzum.hu.

Április 26-án reggel új tükörpontyrekord született a Tisza-tavon: a csúcsot Czifra Antal egy 25,2 kilós példánnyal állította be, amelyet az Abádszalóki-medencében csalt horogra bojlival. Másnap folytatta a horgászatot, és április 27-én felül tudta múlni előző napi teljesítményét.

„Czifra Antal horgásztársunk már elkápráztatott bennünket egy gyönyörű tükrössel, mely a legnagyobb hitelesített tükrös jelenleg ezen a vízen. Azonban tudta überelni ezt is. A reggeli órákban ugyanis új Tisza-tó-rekordot állított be. Hosszú fárasztást követően egy 31,50 kilogrammos tőpontyot sikerült megszákolnia" – közölte a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft.

A fogás hitelesítése után megvizsgálták a halat, ekkor kiderült, hogy ugyanaz a példány, amelyet 2023. május 11-én az I. International Wild Carp Challenge (IWCC) versenyen megfogott Gebei Béla 30,37 kilogrammal, és amely eddig állt a dobogó első helyén. Czifra Antalnak tehát sikerült visszafognia a Tisza-tó eddig ismert legnagyobb pontyát, amely jó egészségnek örvend, és amelynek a tömege közel egy év alatt 1,13 kilogrammal gyarapodott.

„Két nap alatt kettő rekord megdöntése egy ekkora vadvízen olyan csúcsteljesítménynek számít, ami, nyugodtan kijelenthetünk, hogy minden nagy pontyhorgász álma" – fogalmaztak a HiCarp-Pontycentrum Facebook-oldalán.

A hivatalos balatoni pontyrekord Hundzsa Ferenc nevéhez fűződik, melyről ebben a cikkünkben írtunk.

Indexkép: Facebook-bejegyzés