Az öregedést nem kerülhetjük el, de nem mindegy, hogyan jutunk el a 70 éves korunkig. Egy friss, harmincéves követéses vizsgálat szerint van egy étrendi minta, amely jelentősen növeli az esélyét annak, hogy súlyos betegségek nélkül, fizikailag és mentálisan is fitten öregedjünk meg. Ez pedig nem más, mint az Alternative Healthy Eating Index, vagyis az AHEI diéta, magyarul: alternatív egészséges táplálkozási index.

A Harvard kutatói által vezetett kutatás során több mint 100 000 felnőttet vizsgáltak három évtizeden keresztül, és nyolcféle étrendi mintát elemeztek. Mindegyik minta pozitív hatással volt az egészséges öregedésre, de az AHEI emelkedett ki a mezőnyből: akik ezt az étrendet követték, 86%-kal nagyobb eséllyel érték el egészségesen a 70 éves kort, mint azok, akik nem tartották be a javaslatokat.

Mit tartalmaz az AHEI?

Leginkább növényi alapú ételeket – zöldségeket, gyümölcsöket, teljes kiőrlésű gabonákat, hüvelyeseket és dióféléket –, miközben minimalizálja a vörös hús, a cukros italok és az ultrafeldolgozott ételek fogyasztását. A kutatók szerint nem kell teljesen elhagyni az állati eredetű fehérjéket, de a mértékletesség kulcsfontosságú.

Fontos hangsúlyozni: nincs egyetlen mindenkire érvényes étrend. Az AHEI egyfajta iránymutatás, amelyet az egyéni igényekhez és ízlésekhez lehet igazítani – a lényeg, hogy kerüljük a túlságosan feldolgozott élelmiszereket, és törekedjünk arra, hogy természetes, tápanyagokban gazdag ételeket fogyasszunk.

A tanulmány azt is kimutatta, hogy a kognitív egészség megőrzése és az önállóság megtartása szoros összefüggésben áll az étrenddel. Aki tehát nemcsak hosszú, de aktív és egészséges életre vágyik, jól teszi, ha már most átáll egy tudatosabb táplálkozásra.

élelmiszer

Törekedjünk arra, hogy természetes, tápanyagokban gazdag ételeket fogyasszunk – Fotó: Shutterstock

„Eredményeink azt sugallják, hogy a növényi eredetű ételekben gazdag és egészséges állati eredetű élelmiszereket mérsékelten tartalmazó diéta elősegítheti az egészséges öregedést. Mindez megalapozhatja a jövőbeli, étrenddel kapcsolatos irányelvek pontosabb kialakítását” – mondta Marta Guasch-Ferré, a Harvard táplálkozási szakértője.

Forrás: sciencealert.com