A tavasz egyik első és leghosszabb ideig velünk maradó hírnöke a tulipán  – ha szeretnék szép látvánnyal megörvendeztetni magukat, akkor még most sem késő elültetni a tulipánhagymákat (bár ennek az ideje általában szeptember, vagy jobb esetben október). A decemberi hideg még mindig jó alkalom az elültetésére – olvasható a novenyvedoszer.hu cikkében.

tulipán

A sűrűn ültetett hagymák – az élettérért való versengés miatt – magasabbra nőnek – fotó: pixabay.com

Sűrűn, tömören legyenek egymás mellett a hagymák

A tulipánhagyma ültetésénél az idő kiválasztása mellett a látvány megteremtése is az elsődleges szempontok közé tartozik. A Tulip Garden szakemberei holland mintára készítenek ágyásokat, azaz nem egyenként ültetik el a hagymákat, hanem terítik azokat, az így kapott sűrűség miatt szemet gyönyörködtető látványt létrehozva.

A Somogy vármegyei Szőlősgyörökön működő Tulip Garden ötletgazdája, Mátrai Zoltán agrármérnök elmondta: az egymás mellé, sűrűn ültetett hagymák – az élettérért való versengés miatt – magasabbra nőnek, ezért az előkészületek során ezt a szempontot is érdemes figyelembe venni:

Egy folyóméteren – amely hatvan centiméter széles – nyolcvan-száz hagymát ültessenek el a kertben. Ez első hallásra lehet, hogy soknak tűnik, de a látvány tavasszal mindenért kárpótol. Tehát egy kis kertben is alkalmazható ez a módszer, amelynek összefoglalva az a lényege, hogy sűrűn, tömören legyenek egymás mellett a hagymák

– tanácsolta a szakember.

Hogyan válasszunk hagymát?

Ahhoz, hogy tavasszal olyan legyen a kertünk, amilyennek megálmodtuk az alapoknál kell kezdeni a munkát. Korántsem mindegy, hogy milyen minőségű a tulipánhagyma. Mivel a szakáruházakban kapható hagymák között is óriási különbség van méretben, ezért Mátrai Zoltán azt javasolja, hogy elsősorban az átmérő, vagy centiméter vastagság alapján kell kiválasztani a hagymát. A 12+ a legnagyobb méretű, ezt érdemes keresni a gazdaboltokban – ezek a valóban egészséges, szép hagymák.

Ne felejtsük el a káliumot

Lényeges tudni azt, hogy a búzához hasonlóan a tulipánnak is kell a hideg hatás ahhoz, hogy tavasszal virágot hozzon. Érdemes káliumban gazdag műtrágyával megszórni a földet, viszont kerülni kell a nitrogént, mert az kifejezetten rossz a hagymás növényeknek.