Magyarországon és egész Európában is szerencsére keveset tudunk a paradicsom és több más zöldségnövény „őrült gyökerek"-nek nevezett, ritkán előforduló betegségéről, illetve rendellenes fejlődéséről, amelyet Európában először egy paradicsomtermeléssel foglalkozó belga farmer tapasztalt meg és ismertetett.

gyökerek

Burjánzó gyökerek – fotó: pixabay.com

A hortidaily.com hírportál beszámolója szerint az Agrobacterium rhizogenes nevű mikroba váltja ki ezt a fertőzést, amelynek révén a növények gyökerei rendkívüli módon burjánzani kezdenek, és részben a talaj fölött, illetve az alatt sűrű szövevényt alkotnak, amely a kórokozó baktérium táplálékául szolgál, és ugyanakkor a növény törzse elvékonyodik.

Ráadásul a fertőzés felborítja a hormonegyensúlyt, és ezáltal a növényi sejtek érzékenyebbé válnak az auxinokra, aminek következtében ellenőrizhetetlen sejtosztódás kezdődik, ami tovább erősíti a túlzott gyökérnövekedést.

A fertőzött növény rengeteg energiát pazarol az őrült gyökerek fejlesztésére, ami a paradicsom esetében az 1 m2-re jutó bogyótermést legfeljebb 6 kg-ra redukálja.

Az őrült gyökerek elleni legjobb védekezés jelenleg a talaj és az öntözővíz gondos fertőtlenítése. A belga termelő a fertőzést a Huwa-San TR-50 stabilizált hidrogén-peroxid vegyülettel kezelte, amely hatékonynak bizonyult a gyökérburjánzás fékezésére, és a mintegy 75 százalékos fertőzöttségi arányt a 3,8 hektáros területen 5-6 növényre korlátozta.