Az új vidékfejlesztési programot várhatóan augusztus 20. előtt ismertetik részletesen – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök az MTI tudósítása szerint. Elmondása szerint a kormány egyik kiemelt vállalása egy átfogó vidékfejlesztési program elindítása volt, amelynek megvalósítására tíz településenként egymilliárd forintos keretet kívánnak biztosítani a Magyar Falu Program és a Versenyképes Járások Program keretein felül. 

Fokozatosan formálódó programra kell készülni

A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy egy élő és működő magyar vidék nélkül nem képzelhető el egy életképes és közösségeire építő ország. Ennek érdekében ösztönözni kell a helyben maradást, támogatni kell a munkalehetőségeket, javítani kell a mobilitást, valamint biztosítani kell, hogy a közszolgáltatások minél szélesebb körben elérhetők legyenek a vidéken élők számára. Kitért arra is, hogy megítélése szerint a korábbi kormányok vidékfejlesztési intézkedései sok esetben nem új forrásokat jelentettek, hanem már meglévő állami és önkormányzati feladatokra elkülönített összegek átcsoportosításával valósultak meg.

A program kidolgozását széles körű egyeztetés előzi meg. A kormány valamennyi érintett település polgármesterét bevonná a tervezésbe, emellett a lakosság véleményére is számítanak. A cél, hogy a különböző térségek eltérő adottságaihoz és problémáihoz igazodó fejlesztések valósuljanak meg. A tervek szerint ezzel párhuzamosan kísérleti projekteket is indítanak.

Az ország különböző részein, eltérő helyzetű és adottságú 10-10 települést választanak ki, ahol tesztelik az egyes fejlesztési elképzeléseket. Az így szerzett tapasztalatokat később beépítik a végleges program kialakításába.

Magyar Péter szerint a kezdeményezés azt is jól tükrözi, milyen irányba kívánják fejleszteni az országot. Úgy fogalmazott, hogy egy együttműködésre építő, fejlődő, átlátható működésű Magyarország megteremtése a cél, ahol a helyi közösségek érdemben részt vehetnek saját jövőjük alakításában.

Magyar Péter miniszterelnök

Magyar Péter miniszterelnök – Fotó: Facebook

Vasút is szükséges a vidék életben tartásához

A miniszterelnök arról is beszámolt, hogy a kabinet előzetesen döntött egy több ezer milliárd forintos vasútfejlesztési program előkészítéséről, amelyet jelentős részben európai uniós forrásokból kívánnak finanszírozni. Emlékeztetett arra is, hogy az Európai Unió közlekedéspolitikájában kiemelt szerepet kap a kötöttpályás közlekedés fejlesztése. Tájékoztatása szerint a jövő héten bemutatandó fejlesztési csomag része lesz számos vasútvonal felújítása, a villamosítás bővítése, valamint jelentős járműbeszerzés. A tervek között mozdonyok, vasúti kocsik és HÉV-szerelvények beszerzése, továbbá új tram-train hálózatok kialakítása is szerepel.

A kormányfő elmondta, hogy a következő két-hat év során megvalósuló beruházások első kézzelfogható eredményei várhatóan két-három éven belül jelennek meg. Addig is azon dolgoznak, hogy a vasúti közlekedés megbízhatóbbá, kiszámíthatóbbá, kényelmesebbé és az utasok számára könnyebben követhetővé váljon. Hozzátette: a beruházások végleges listája még nem készült el, a kormány ezért társadalmi egyeztetést indított annak érdekében, hogy a fejlesztések minél inkább igazodjanak az érintettek igényeihez.

Indexkép: Agroinform.