Egy olyan szakmai rendezvény jött létre amely segíti a gazdákat abban az útkeresésben és gyors cselekvésben ami az elmúlt évek negatív piaci hatásainak köszönhetően vált szükségessé. Mára sajnos a fenntarthatóság szélére sodródott a gazdatársadalom egy része.
A szakmai hatékonyság eltűnt, termésbiztonság sincs, a jövedelmezőség soha nem látott mélyponton.
Ebben a helyzetben cselekedni kell. Ezért tartjuk fontosnak, hogy segítsünk akárcsak azzal is ha felhívjuk a figyelmet egy olyan eseményere mely valós értéket, tudást, segítséget jelent.
Ezért beszélgetünk röviden Rezsek Attilával az "Amikor a túlélés a tét" elnevezésű rendezvény alapítójával.
Nehéz elkezdeni a beszélgetést hiszen látjuk mekkora a küzdelem a fennmaradásért. A gazdatársadalom egyre elkeseredettebb. Összetett a probléma, így az első kérdés adja magát. Hogyan és mit tud nyújtani ilyen körülmények esetén a szakmai rendezvény?
– A rendezvény sajnos sokadik alkalommal kerül megrendezésre. A sajnos annak szól, hogy a probléma velünk van aminek van egy súlyos üzenete. A helyzet nem átmeneti hanem olyan piaci dinamika változásban vagyunk benne ami miatt az elemzések, tények, adatok egyértelműen azt mutatják, hogy óriási változásnak vagyunk a résztvevői és a gazdatársadalom többsége ennek jelenleg az elszenvedője. Ebben a kritikusnak nevezhető helyzetben jött létre a rendezvény azzal az alapgondolattal, hogy az összetett problémakört megértessük, kinyissuk, megmutassuk mi miért történik. Azáltal, hogy a gazda tisztán lát már tud jó döntéseket hozni. Hiszen a mostani helyzetben "életveszélyes" ha félreértelmezzük és ez alapján rossz döntéseket hozunk.
A rendezvény nem szubjektív, hiszen minden ami elhangzik objektív tényekkel, adatokkal alátámasztott, visszamért így minden résztvevőnek óriási segítség. Ha látják mi és miért történik, majd megmutatjuk, hogy ezek a változások hogyan hatnak a gazdaságukra szakmai-, termelési-, fenntarthatósági-, és jövedelmezőségi szinten akkor tudják milyen mozgásterük van és milyen eszközeik annak érdekében, hogy képesek legyenek alkalmazkodni a megváltozott szakmai-, piaci-, és természeti viszonyokhoz. Az alkalmazkodás már elkerülhetetlen,
Alkalmazkodást említett. Illetve utalt rá, hogy a piaci dinamika változik. Ez azt sejteti, hogy valami más vagy legalábbis valami új van kialakulóban. Jól gondolom?
– Pontosan. Az első és legfontosabb, hogy a gazda megértse a helyzet nem átmeneti ami annyit jelent, hogy aki abban bízik, hogy a szakma visszatér oda ahol volt, téved. A helyzetet egyértelműen meghatározza, hogy a kialakult viszonyok újraírnak sok mindent, így a változáshoz elkerülhetetlenül alkalmazkodni kell akkor ha valaki sikeresen boldogulni akar.
Lehet érdekesnek tűnik egy ilyen nyomasztó pillanatban arról beszélnem, hogy van ennek jó oldala is, pedig van. Ugyanis ez az időszak lehetőséget ad arra, hogy megújuljunk, fejlődjünk és újraértékejünk sok mindent. Az alkalmazkodás sok felismerést hoz magával melyek pedig tanítanak és általuk többé válunk, fejlődünk.
Ami nem működik, el kell engedni. Legyen ez 30-40 éves tudás amire épül a termesztés ami már nem fog működni az új körülmények között. Egyszerűen azért mert látható, hogy nem versenyképes.
Fontos, a rendezvény kizárólag olyan értékeket ad a gazda kezébe amikkel ráhatása van a saját gazdaságának eredményességére. Vagyis szakmailag tervezhetőbben, stabilan és pénzügyileg egyre jövedelmezőbben lesz képes gazdálkodni.
Lehet tudni ezekről az eszközökről, értékekről valamit?
– A rendezvény a helyzet mély szakmai és gazdasági elemzésével indul, nagyon sok probléma és következményeik feltárása, ezek következményeinek hatásai majd egy módszertant ad. Ez azt jelenti, hogy a módszertannal tudást, tapasztalatot, gyakorlati-, és elméleti tapasztalatokat és technológiai lehetőségeket kapnak olyan eredményekkel bemutatva amely üzemi szinten mutatja meg azt, hogy azok akik változtatnak bizonyos dolgokon akkor milyen szakmai és pénzügyi eredmények várhatók. Mivel konkrét gazdaságokon keresztül mutatunk be konkrét eredményeket, olyanokat akik adaptálódtak a kialakulóban lévő új feltételekhez. Ezek nagyon értékes információk. Az eredmények részletesen szakmai, költség szerkezeti, jövedelmezőségi tekintetben adnak támpontot.
Milyen visszhangja van az eseménynek?
– Szerencsére nagyon jó. Azért fogalmazok így mert nagyon fontosak a visszajelzések hiszen a gazdákért teszünk bele sok időt, munkát. Amikor azt hallom, hogy fel akarták adni, be akarták fejezni, el akarták adni a gazdaságot majd a rendezvény hatására magukkal vittek értékes gondolatokat, elkezdtek beépíteni a gazdálkodásaikba módszereket és ennek hatására megváltozott pozitív irányba a folyamat és folytatják, újra van jövőképük és örülnek, akkor azt mondom ezért éri meg csinálni. Segíteni szeretnénk.
Honnan van a tudás, tapasztalat, honnan merítenek?
– Egy ma már nemzetközi tekintetben is jelen lévő cégcsoportként közel 17 év agár-válságmenedzsment tapasztalattal mondhatom, hogy legyen szó a spanyol oliva termesztés kihívásairól, a kávé termelékenység romlásáról vagy éppen a hazai kihívásokról, az eredményeink igazolnak bennünket. Ahol elfogadják a tapasztalatainkat, ott megváltozik a folyamat.
Valójában nincs varázsgömb a kezünkben, nincs csodaszer, csupán mélyen látunk az ágazatban és rendlekezünk olyan szakmai és vállalatfejlesztési tapasztalattal amire alapozhatunk. Ugyanis a mostani helyzet is több oldalú. Egyszer szakmai szempontból, azaz termelési hatékonyság és szakmai fenntarthatósági szempontból kell helyre tenni a dolgokat. Aztán vállakozásfejlesztési oldalról, vagyis a kialakult helyzetnek vannak gazdasági-, pénzügyi és vállalkozás vezetői szinten olyan lecsapódásai amiket megosztunk a résztvevőkkel. Mindezeket elmondjuk, megmutatjuk.
Mégis kinek ajánlja a leginkább a rendezvényt? Annak ellenére kérdezem, hogy szinte nincs akit ne érintenek súlyosan az elmúlt évek problémái.
– Jogos a kérdés. Mert sajnos azt kell mondanom, hogy a kialakult helyzet ellenére vannak olyanok mindig akik légvárakat építenek és nehezen mozdulnak. Ők azok akiket a megszokásaik irányítanak. Számukra nincs jó hírem. Hiszen a rendezvény másról sem szól minthogy miben szükséges megújulni. Akiben ez a nyitottság nincsen meg, nekik nem tudunk segíteni.
Azok akik viszont már látják, hogy sok minden változik és nekik ehhez igazodni kell és tisztában vannak vele, hogy az egyetlen út az alkalmazkodás, számukra nagyon értékes lesz a szakmai nap.
Mikor lesz a rendezvény? Melyek a rendezvény kapcsán a legfontosabb információk?
– 2026.01.19.-én Budaörsön, a Holiday Inn szállodában. Fontos, hogy a rendezvény jelenleg még díjmentes és a tervezhetőség miatt regisztrációhoz kötött. A www.amikoratulelesatet.hu oldalon tudnak az érdeklődők regisztrálni és véglegesíteni részvételi szándékukat. 10 órakor kezdődik a nap, így az érkezés legkésőbb 9.30-kor meg kell történjen és minden érdeklődő részére teljes ellátást biztosítunk a rendezvény néhány órája alatt, étkezésekkel, ebéddel, ingyenes parkolással.
Forrás, indexkép: amikoratulelesatet.hu