Több sertést vágtak, mégsem javult az eredmény

Komoly pénzügyi visszaesést könyvelt el a Tönnies csoporthoz tartozó dán Tican a 2025-ös üzleti évben. A vállalat több mint 30 millió eurós (mintegy 10,8 milliárd forintos) veszteséget jelentett. A Tican központja Dániában található, ugyanakkor a német Tönnies húsipari konszern részeként működik. A vállalat Európa több országában rendelkezik vágóhidakkal és húsfeldolgozó üzemekkel, emellett kereskedelmi vállalkozásokat is működtet Németországban és Kínában. Termékpalettáján friss és hűtött sertéshús, bacon, készételek, valamint különféle feldolgozott húsipari termékek szerepelnek.

A veszteséget annak ellenére érték el, hogy a levágott sertések száma drasztikusan, 48 százalékkal emelkedett a 2025-ös év során, és elérte a 3,7 millió darabot. Ezt úgy tudták elérni, hogy az egyik vágóhídjukon esti műszakot vezetek be, így növelni tudták a feldolgozási kapacitást. A vállalat szerint a kedvezőtlen üzemi eredmény mögött több tényező áll. Ezek közé tartozik a 2025 végén (negyedik negyedév) tapasztalt magas sertésár, a Spanyolországot érintő afrikai sertéspestis, valamint a Kína részéről alkalmazott vámintézkedések. 

Idén a sertéstartókra jár rá a rúd

Magyarországon tavaly júniusban ért csúcsra a sertés kilónkénti ára: ekkor 830 forintot fizettek a hasított melegsúlyért az "E" kategóriában. Ehhez képest most 521 forintnál járunk, amiben persze benne van az is, hogy tavaly még 402 forintot ért egy euró, míg idén csak 354 forintot.

A 37 százalékos árveszteségből 12 százalék a forint erősödésének tudható be, 25 százalék pedig a globális értékesítési nehézségek miatt alakult ki. Ha eurónk lenne, "csak" az utóbbit kellene viselnünk. 

A Tican vezetése az idei évre is veszteséges üzemelésre számít, noha az alapanyagárak valóban negyedével olcsóbbak most. Egészen borús jövőképet fest az a tény, hogy a malacárak most 36,5 százalékkal alacsonyabbak (forintban 16,5 ezer Ft/db), mint tavaly ilyenkor voltak, ami a csekély hizlalási hajlandóságot mutatja az ágazatban. Idén a vágóhíd van a "hopp" és a termelő a "kopp" oldalon.

Ez a cikk is érdekes lehet: Beragadtak az itthoni árak, lábon adjuk el a sertést Romániába.

Indexkép: Shutterstock.