A víz ma már nem magától értetődő erőforrás az európai mezőgazdaságban. Az egyre gyakoribb aszályos időszakok, a szélsőséges csapadékeloszlás és a talajok romló vízmegtartó képessége miatt a termelők sok térségben egyszerre küzdenek vízhiánnyal és vízkárokkal. A probléma nem csupán termelési kérdés: az élelmezésbiztonság, a vidéki gazdaság életképessége és az agrárversenyképesség is egyre inkább a vízbiztonságon múlik.

Uniós szinten már mintegy tízmillió ember él elsődleges vízszegénységben, Magyarországon pedig több mint 200 ezer fő számára nem biztosított folyamatosan a helyben elérhető vízellátás. A mezőgazdaság különösen érzékeny erre a helyzetre, hiszen a termelés nagy része továbbra is csapadékfüggő, miközben az öntözhető területek aránya alacsony, a vízmegtartó tájhasználat pedig sok helyen háttérbe szorult.

Az Európai Bizottság decemberben megtartott Vízvédelmi Rugalmassági Fórumán a szakértők egyértelművé tették: a vízkörforgás ma nincs egyensúlyban. A mezőgazdaság egyszerre szenvedő alanya és alakítója ennek a folyamatnak. Az intenzív földhasználat, a talajdegradáció és a lecsapolások csökkentik a táj vízmegtartó képességét, miközben az aszályok miatt egyre nagyobb az igény az öntözésre.

A döntéshozók három fő célt határoztak meg: a természetes vízkörforgás helyreállítását, a vízhatékony gazdaság kialakítását és a tiszta, megfizethető vízhez való hozzáférés biztosítását. Ezek közül az agrárium szempontjából kiemelten fontos a talajnedvesség megőrzése, a vízvisszatartó gazdálkodási gyakorlatok terjedése, valamint az öntözési rendszerek korszerűsítése.

Szakmai körökben egyre nagyobb hangsúlyt kap a „zöld víz” szerepe, vagyis a talajban és a növényzetben tárolt nedvesség jelentősége. A kutatások szerint a kontinentális csapadék akár felét is a párolgás adhatja, vagyis a talajállapot, a növényborítottság és a tájhasználat közvetlen hatással van a helyi csapadékképződésre. Ez különösen fontos üzenet a mezőgazdaság számára: a vízmegtartás nemcsak infrastruktúra-, hanem művelési kérdés is.

Magyarországon a vízhiány nemcsak aszály formájában jelentkezik. Sok térségben a másodlagos vízszegénység okoz gondot: időszakos vízellátási problémák, gyenge vízminőség vagy az öntözéshez szükséges források hiánya. Ezek a tényezők növelik a termelési kockázatot, és hosszú távon a gazdálkodás jövedelmezőségét is rontják.

Az uniós vízstratégia és az úgynevezett Kék Megállapodás célja, hogy a víz a jövőben az agrár- és vidékpolitika egyik központi elemévé váljon. A szakértők szerint azonban valódi előrelépés csak akkor érhető el, ha a támogatási rendszerek, a területhasználat és a gazdálkodási gyakorlatok egy irányba mutatnak: a víz megtartására, nem pedig gyors elvezetésére.

A következő években az európai agrárium egyik legnagyobb kérdése az lesz, képes-e alkalmazkodni egy vízszegényebb, kiszámíthatatlanabb klímához. A válasz nagyban azon múlik, mennyire sikerül a vízgazdálkodást a termelés szerves részévé tenni – a talajtól a tájhasználaton át az agrárpolitikáig.

Forrás: Pénzcentrum.hu

Indexkép: Pexels