Miközben az aszály sorra viszi el a termést és a talajvíz több Balatonnyi mennyiségben tűnt el, a vízgazdálkodás, a vetésszerkezet és az ösztönzők rendszere is csak kullog az események után – figyelmeztet a Green Policy Center elemzése.

Gyorsabban melegszünk, mint a világ átlaga

Koczóh Levente András, a Green Policy Center senior klímapolitikai szakértője szerint Magyarország éghajlata a globális átlagnál gyorsabban melegszik, és ezzel párhuzamosan nő az extrém időjárási események gyakorisága. Az elmúlt évek statisztikái önmagukért beszélnek:

  • 2021–2024 között négy évből háromszor az ország területének legalább 70 százalékát sújtotta aszály.
  • A hazánkba belépő folyók vízhozama mintegy 15 százalékkal csökkent.
  • A talajvíz mennyisége több mint négy Balatonnyi vízzel lett kevesebb, a Tisza vízgyűjtőjén 3,5, a Duna mentén 1 „Balatonnyi” víz tűnt el a talajból.

Egyes térségekben már olyan mértékű az apadás, hogy a fák gyökerei sem érik el a talajvizet. A Dél- és Közép-Alföld különösen sérülékeny, de a probléma ma már országos léptékű.

Félrecsúszott termelési szerkezet

Az elemzés szerint miközben az agrárium üvegházhatásúgáz-kibocsátása csökkent, a mezőgazdaság szerkezete továbbra sem igazodik az egyre szárazabb klímához.

A kukorica mellett a napraforgó, búza és árpa hozamai is tartósan gyengék, az aszályos évek sorozata ellenére mégis egyre nagyobb területen termesztik ezeket a kultúrákat.

A helyzetet súlyosbítja, hogy:

  • az elmúlt 30 évben megduplázódott a párolgás,
  • csökkent a lehulló csapadék mennyisége,
  • a termelés mégis mintha a korábbi „vízbőségre” lenne berendezve.

A szakértő szavaival: korábban az ártéri és belvizes területek jelentettek problémát, ma viszont a vízhiány a fő gond.

Vízvisszatartás: elindult, de nagyon későn

A „Vizet a tájba!” programmal idén kezdődött meg érdemben a vízvisszatartó infrastruktúra fejlesztése, de hatása egyelőre korlátozott. Az öntözés önmagában nem lehet általános megoldás: sok helyen nincs realitása a költségek, a vízhozzáférés és a birtokméretek miatt. A szakértő szerint sokkal fontosabb lenne:

  • a csapadékvíz helyben tartása,
  • a talaj vízmegtartó képességének növelése,
  • és a tájhasználat átalakítása – vagyis hogy hol, mit és hogyan termelünk.

A jelenlegi struktúrában sok gazdaság gyakorlatilag „mesterséges lélegeztetőgépen” van, a támogatások és a még meglévő talajnedvesség tartja életben őket.

„A cirok a jövő záloga” – új növények kellenek

Koczóh szerint rendszerszintű szemléletváltásra van szükség a növénytermesztésben is. Egyszerre kellene:

  • szárazságtűrő fajtákra átállni,
  • és új kultúrákat beemelni a vetésszerkezetbe.

A szakértő konkrét példákat is említ:

  • szántón a cirok lehet az egyik kulcsnövény,
  • gyümölcstermesztésben pedig egyre inkább képbe kerül a füge, kivi, sőt helyenként akár a banán is.

Már önmagában annak a gondolatnak a komolyan vétele, hogy Magyarországon banánban gondolkodhatunk szabadföldi kultúraként, jól mutatja, mekkorát fordult az éghajlat. Létkérdésnek nevezi a szakértő a fásított legelők, agroerdészeti rendszerek kialakítását is, amelyek egyszerre védenék az állatállományt, javítanák a mikroklímát és növelnék a táj ellenálló képességét.

Pénz nélkül nem megy – új ösztönzők kellenek

A Green Policy Center szerint a változáshoz az ösztönzők rendszeréhez is hozzá kell nyúlni. Javaslataik között szerepel, hogy:

  • adópolitikai eszközökkel kellene előnybe hozni a helyi, szezonális, klímabarát élelmiszereket,
  • a kisebb gazdaságokat kamattámogatott hitelekkel kellene segíteni a megújuló energiára való átállásban, illetve a vízvisszatartó, talajkímélő beruházásokban.

A jelenlegi támogatási struktúra sok esetben konzerválja a sérülékeny termelési formákat, ahelyett hogy a klímareziliens megoldások felé terelné a gazdákat.

Nem elég a kibocsátáscsökkentés – alkalmazkodni kell

Az elemzés konklúziója egyértelmű: a klímaváltozás hatásai Magyarországon már nem jövőbeli forgatókönyvek, hanem mindennapi valóság. Vízhiány, aszály, terméskiesés, talajvíz-apadás – ezek együtt állnak elő, és sújtják egyre nagyobb területen a hazai mezőgazdaságot.

Ebben a helyzetben Koczóh Levente András szerint a kibocsátáscsökkentés önmagában nem elég:

Összességében elkerülhetetlen az igazodás az új valósághoz, a megváltozott éghajlathoz.

A kérdés már nem az, hogy változik-e a klíma, hanem az, hogy a mezőgazdaság mennyire gyorsan és milyen irányban változik vele együtt. Ha a vízgazdálkodás, a termelési szerkezet és a támogatási rendszer nem fordul egyszerre, a magyar agrárium valóban a vesztébe rohanhat.

Forrás: Világgazdaság

Indexkép: Pexels