Négy héten át tartott a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) országos akciója, amely során 512 szamócatételt vizsgáltak meg 479 helyszínen. Az ellenőrzés során bebizonyosodott: minden tizedik termékkel volt valamilyen probléma – a bírságok összege közel hárommillió forintot tett ki.



A lajosmizsei név varázsa

A szamóca egyik legismertebb magyar termőhelye Lajosmizse és környéke, ennek a régiónak már piaci márkaértéke is van. Éppen ezért nem ritka, hogy más – főként romániai – származású szamócát próbálnak lajosmizseiként eladni. Az NKFH szakemberei az idei szezonban is több ilyen esetet tártak fel. A hamisított eredetmegjelölés súlyos bírságot von maga után, különösen, ha az árus nem tudja bizonyítani a gyümölcs származását.

Import vagy hazai?

A tudatos vásárlás ma fontosabb, mint valaha. Az import szamóca – főként román, spanyol, görög vagy lengyel eredetű – más csomagolásban és gyakran eltérő fajtajegyekkel kerül a piacra. A hazai termelők többnyire 5 kilós faládát használnak, míg az import áru gyakran műanyag vagy eldobható kiszerelésben érkezik.



Az ellenőrzések tapasztalatai

A teljes kereskedelmi láncot átfogó akció során – nagybani piacokon, hipermarketekben, zöldségeseknél és utcai árusoknál – a hatóság többféle szempont alapján vizsgálódott. Nemcsak a szamóca minőségét ellenőrizték, hanem a származás igazolását, a nyomonkövethetőséget, a megfelelő jelöléseket, valamint a higiéniai körülményeket is.

A vizsgált tételek körülbelül egyötöde volt külföldi eredetű – ez nagyjából megfelel az éves piaci arányoknak. A problémák azonban nem kizárólag az import áruknál jelentkeztek: a legtöbb hiba a hiányos címkézés, a minőségi osztály feltüntetésének hiánya, vagy a nyomonkövethetőség hiánya volt. Négy tétel esetében a megsemmisítés elrendelésére is sor került.


eper

Fotó: Shutterstock


Folyamatos ellenőrzés

Dr. Német-Weingartner Lilla, az NKFH elnöke szerint a szamócaszezon lezárultával sem állnak le az ellenőrzések. A cél változatlan: a vásárlók megbízható, jó minőségű és biztonságos termékeket vásárolhassanak a piacokon és boltokban egyaránt.

Forrás: Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság

Indexkép: Shutterstock