A 2025. március 18. napján megjelent „Rövid Ellátási Láncok fejlesztése” című (KAP-RD49-1-25 kódszámú) pályázati felhívás az alábbiakban módosult.

A felhívás vonatkozásában:

  • A 2.1. (Kedvezményezettek köre) pontban módosulnak a konzorciumi tagok összeférhetetlenségére vonatkozó előírások:
  • a kedvezményezett konzorcium tagjai egymástól gazdaságilag és jogilag függetlenek, továbbá nem lehetnek egymásnak:
    • a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 8:1. § (1) bekezdés 1. pontja szerinti közeli hozzátartozói, továbbá
    • a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény szerinti partner, illetve kapcsolódó vállalkozásai.
  • A 3.1.3. (Nem támogatható tevékenységek) pont új alponttal egészült ki:
    • Food Truck” kialakítású gépjármű beszerzése, illetve meglévő gépjármű „Food Truck” - ká történő átalakítása.
  • A 5.3. (A művelet megvalósítása utáni kötelezettségek [fenntartási kötelezettség]) pont kiegészült az alábbi előírással:
    • A fenntartási kötelezettség időtartama alatt a támogatott beruházást, eszközt, létesítményt a rendeltetésének megfelelően, a vonatkozó engedélyek és előírások betartásával kell használni, üzemeltetni, továbbá a konzorciumi tagok kötelesek a Műveletben meghatározott célok megvalósítása érdekében a támogatási okiratban jóváhagyottaknak megfelelően a fenntartási időszakban is együttműködni, és működtetni a konzorciumot, beleértve a piacszervező tevékenységét is.
  • A 8.3. (Igényelhető előleg) pont kiegészült az alábbiak szerint:
    • A KAP Vhr. 83. § (1) bekezdése alapján, az előleggel való teljes elszámolást követően legfeljebb a támogatási döntésben meghatározott támogatási összeg 25%-áig egy alkalommal újra igényelhető előleg, továbbá:
    • Az újra igényelt előleggel az előleg folyósítását követően benyújtott első kifizetési kérelemben, annak teljes összegével el kell számolni.
  • A 9.2. (Elszámolható költségek) pont 4.6. alpontja kiegészült az alábbi előírással:
    • Csak a Műveletterv II. fejezet 2. pontja szerinti Helyi termékpiac-szervező és REL menedzser végzettség megszerzésének költsége számolható el.

A mellékletek vonatkozásában:

  • Az 1. melléklet (Fogalomtár) új fogalmakkal egészült ki:
    • Food Truck: Mozgóbolt vendéglátó-létesítményként történő működtetése;
    • Polcbérlet: a művelet keretében létrejött beruházás részét képező értékesítési felület bérbeadása: mozgóbolton belüli, értékesítő automata keretében nyújtott értékesítés, épületben/építményben kialakított árusítóhely.
  • A 3. melléklet (Kitöltési útmutató a műveletterv elkészítéséhez) II./2. szempont kiegészült azzal, hogy lehetővé válik bemutatni olyan piacszervezőt is, aki egyébként nem tagja a konzorciumnak.

A „Rövid Ellátási Láncok fejlesztése” című pályázati felhívás itt érhető el.

Forrás: nak.hu

Indexkép: pixabay.com