Nagyrédén hetek óta állandó feszültséget okoz a mezőgazdasági vadriasztásra használt hangágyúk használata (hasonló esetről az Agroinform is írt már). A település lakói az éjszakai durrogások miatt nem tudnak pihenni, miközben a gazdák ragaszkodnak az eszközök alkalmazásához a termények védelme érdekében. Az ügy hatósági szintre emelkedett, de a szabályozás még várat magára.
Pihenni vágyók kontra gazdák
Nagyréde mezőgazdasági termelői gázágyúk telepítésével próbálják megvédeni a földjeiket a vadkároktól. Azonban ezek a hangos, éjszakánként működő eszközök sok helyi lakos életét keserítik meg. A panaszok szerint hetek óta nem lehet nyugodtan aludni a faluban. A helyzet azért is nehéz, mert a gázágyúk használatához jelenleg nem szükséges semmilyen engedély, és a helyi önkormányzatnak sincs jogköre rendeletben szabályozni azok működését.
Kormányhivatali beavatkozás
A helyi jegyző és a képviselő-testület hatásköre híján a Heves Vármegyei Kormányhivatalhoz fordult, amely hivatalosan meg is kezdte az eljárást. A környezetvédelmi főosztály szakemberei helyszíni szemlét tartottak: rögzítették a hangágyúk elhelyezkedését, GPS-koordinátáit, és megkezdték az éjszakai zajméréseket a község különböző pontjain.
A cél a hanghatások mértékének objektív megállapítása, amely alapján a hatóság kialakítja a véleményét és döntést hoz. A lakosok és a gazdák képviselői közösen vettek részt az egyeztető megbeszélésen, és elfogadták a hivatalos zajmérések szükségességét.
Várható országos szabályozás
A kormányhivatal ellenőrei azt is megerősítették, hogy az Energiaügyi Minisztériumban már készül az a jogszabálytervezet, amely országosan szabályozná a hangágyúk használatát. A szakmai javaslat szerint a lakott területektől legalább 1500 méteres távolságra lehetne csak ilyen eszközt alkalmazni.
A nagyrédei önkormányzat ennek nyomán hivatalosan is kezdeményezi a minisztériumnál, hogy hozzanak mielőbb konkrét, szabályozó rendelkezéseket.
Forrás: heol.hu
Indexkép: Shutterstock