Szépen terem a kukorica – a Föld másik oldalán

A Magyar Kukorica Klub tagjai az elmúlt időszakban több nemzetközi tanulmányúton is részt vehettek, ezek fókuszában a kukorica termesztése és feldolgozási vertikuma állt. A tanulmányutak elsődleges célja a kukoricatermesztés és a kukorica-vertikum tanulmányozása volt a kijelölt célországokban, a résztvevők helyi gazdaságokban és feldolgozóüzemekben vizsgálták a termelési gyakorlatokat, technológiai megoldásokat és piaci folyamatokat. A programok során ugyanakkor más növénykultúrák termesztésébe is betekintést nyerhettek: a szója, különféle zöldségnövények, valamint egzotikus fajok – például a gyapot, cukornád, rizs és több trópusi gyümölcs (kávé, kakaó) – termesztése is a látogatások részét képezte.

Minden országban a fővárosban kezdődött a munka, ahol az adott delegáció tagjai nagykövetségeken, minisztériumokban, szakmai kamarákban és kutatóintézetekben gyűjtöttek általános információkat. Ezután következtek a terepi programok – farm- és üzemlátogatások –, amelyek során közvetlenül is megismerkedhettek az adott térség mezőgazdasági gyakorlatával és termelési környezetével.

Papp Győrgy– Fotó: Agroinform.hu

Több tanulmányúton vett részt a nyírderzsi Papp György, aki mintegy 450–500 hektáron gazdálkodik, ebből évente 220–250 hektár a kukorica. Egyetlen területe sem öntözhető, és ez az, ami szerinte a legnagyobb korlát. Ezt erősítették meg benne a tanulmányutak is. „Nem a termeléssel van baj – technológiában, gépesítésben nem vagyunk lemaradva. A világon sok helyen láttam, mit csinálnak, de a különbség mindig ugyanoda vezet: ott van víz. Ha nincs víz, mindegy, milyen szuper anyagot, vetőmagot vagy műtrágyát használunk, nem ér semmit."

A gazda szerint a vízgazdálkodás nem lehet kizárólag egyéni felelősség: „Akármerre járunk – Mexikóban, Dél-Afrikában, Amerikában vagy Kazahsztánban – mindenhol az állam oldja meg a vízellátást. Nálunk ez még nincs meg, pedig enélkül a kukoricatermesztésnek vége."
Véleménye szerint az évek óta tartó csapadékhiány valódi probléma, amihez a hazai víztározási, öntözési rendszer nem tud alkalmazkodni. Úgy véli: nagy víztározókra lenne szükség a Duna-Tisza közén.

Külföldi tapasztalat: egyszerű, hatékony megoldások

„Mexikóban hatalmas csapadékgyűjtő rendszereket építettek a hegyek lábánál. Gravitációval vezetik le a vizet a földekre, és minden gazdának garantálják az ellátást. Nincs vízjogi engedély, nincs többéves várakozás – megoldják. Nálunk beadok egy engedélykérelmet, és három évig nem kapok választ" – fogalmazott.

A mexikói példát különösen tanulságosnak tartja: „Ott évente alig 50 milliméter eső esik, mégis 8–10 tonnás termést aratnak. Nem gépesített, nem drága rendszer – egyszerű, okos vízkormányzásról van szó. A víz a kulcs, semmi más."

A gazda szerint sok hazai termelő félreérti az öntözés fogalmát: „A 3 naponta 5-10 milliméteres adag semmit nem ér. A víz elpárolog, mielőtt lejutna a gyökérzónába. Inkább háromhetente egyszer, de 30 millimétert kell kijuttatni – így telítődik a talaj. Az igazi öntözés nem csepegtetés, hanem célzott, bőséges vízpótlás."  A gazda pesszimista, ha az öntözésfejlesztés jövőjéről kérdezik: „Ha nem történik érdemi előrelépés, pár éven belül be lehet fejezni a kukoricatermesztést. A víz hiánya elsivatagosodáshoz vezet, és nem tíz vagy húsz év múlva, hanem belátható időn belül." Ugyanakkor abban bízik, hogy az állami vízügyi fejlesztések végre elindulnak. „A mi gépesítésünk, technológiánk világszinten is erős, de ha nincs víz, az egész semmit nem ér. A víz a jövő – és nélküle nincs kukorica."

Kocsis János – Fotó: Agroinform.hu

Tolna vármegye déli részén, Bátán gazdálkodik Kocsis János, aki családjával együtt több mint 300 hektáron termel. A területek zöme a Duna egykori medrében, hajdani árterületeken fekszik, ahol a víz mindig is a termékenység záloga volt. Ma azonban – mint mondja – ennek a természetes vízrendszernek alig maradt nyoma.

– Régen a kukoricának itt még "belelógott" a lába a vízbe – idézi fel. – Most meg ott tartunk, hogy öt méterrel mélyebbre süllyedt a talajvíz, a csatornák kiszáradtak, és a föld porzik, ahol korábban mocsár volt. A gazda 80–100 hektáron termeszt kukoricát. A Duna menti hordalékos, homokos talajokon a növény kiválóan érzi magát – legalábbis akkor, ha van víz. Csakhogy a régi árterek vízutánpótlása ma már akadozik. – Mióta megszűntek a vízügyi társulások, senki nem takarítja a csatornákat – magyarázza. – A zsilipet zárva tartják, nehogy bejöjjön a Duna vize. Régen ez természetes volt: ha jött az árhullám, kinyitották, és a víz magától elterült a régi árkokban. Most szivattyúzzuk drágán, miközben kifolyik alólunk a vízkészlet. Kocsis János nemrég – természetesen a Magyar Kukorica Klub szervezésében – Kazahsztánban járt tanulmányúton, ahol a fokgazdálkodás még ma is élő gyakorlat.

– Megdöbbentő volt látni, hogy ott nem hagyták veszni a tudást, amit mi már elfelejtettünk. A folyókból szabadon lefolyó vizet vezetik a régi árkokba, és egyszerű árasztásos öntözéssel gazdálkodnak. Szivattyú nincs, mégis zöld minden. És mennyi energiát spórolnak meg! – mondja.

Szerinte a vízvisszatartás mellett a technológiai szemlélet is változtatásra szorulna.

– Kazahsztánban láttam, hogy még lánctalpas Kirovec traktorokkal dolgoznak, harminc- éves gépekkel, de működik minden. A gázolaj olcsó, az energia nem viszi el a hasznot. Mi meg szenzorokat, drónokat vásárolunk, közben a víz elfolyik a mederből – magyarázta.

A kazah példákból egy másik tanulságot is levont: ott senki nem görcsöl a rekordtermésen. – A helyiek 8–10 tonnát aratnak, pedig meglenne a 18 is. Egyszerűen nem érdekli őket, mert van föld bőven. Nálunk viszont minden hektárért meg kell küzdeni, ezért lenne fontos, hogy a vízgazdálkodás, az energiafelhasználás és a termelési technológia újra összhangba kerüljön – szögezte le végül.

Varga László  – Fotó: Agroinform.hu

Varga László agrármérnök, növényvédelmi szakmérnök, a Gyermelyi Zrt. korábbi növényvédelmi szakirányítója több kontinensen is tanulmányozta a kukoricatermesztést a Magyar Kukorica Klub tagjaként. Tapasztalatai szerint a világ különböző éghajlati és gazdasági viszonyai ellenére a kukorica mindenhol stratégiai növény, amelyhez a siker kulcsa a víz és a hatékonyság.

Négy kontinens, négy tanulság

Varga László négy országban – Brazíliában, Mexikóban, Thaiföldön és Kazahsztánban – vett részt tanulmányúton. Mint mondja, a Kukorica Klub célja nem az egzotikum, hanem a tanulás:

„Kazahsztánba nem kukoricatermesztést tanulni megy az ember, hanem látni, mit és hogyan lehet másképp." A különböző klímák, vízellátottság és termesztési kultúrák összehasonlítása szerinte világosan mutatja: mindenhol a víz a szűk keresztmetszet.

Mexikóban például annyi területet vetnek be, amennyire a víztározókban elegendő víz jut – ott a kukorica humán élelmezési alap, szinte „kenyérgabonaként" termesztik, főként fehér szemű fajtákat. Ezzel szemben Kazahsztánban a gleccserekből lefolyó víz korlátlan mennyiségben áll rendelkezésre, így ott a víz nem korlátozó tényező, de a technológia kevésbé fejlett

– tudtuk meg tőle.

A brazil példát tartja László a legtanulságosabbnak: „Olyan mértékű intenzív termelés zajlik, amit látni kell, hogy elhiggye az ember. Korlátlan terület, két aratás évente, és mégsem extenzív a gazdálkodás." Brazíliában a másodvetés meghatározó, a termelők pedig a klímához és a vetésidőhöz választanak a kukoricahibridet.

Globális versenyhelyzet és genetikai előnyök

A szakember szerint a világ egyre több térségében válik termelhetővé a kukorica, még ott is, ahol korábban nem volt hagyománya – például Afrika több részén vagy Brazília déli, félszáraz vidékein. Ahol nincs elegendő csapadék, ott az öntözés teremti meg a feltételeket; ahol pedig az sem adott, ott a genetika segít.

A nemesítés óriási léptékben halad. A világ minden részén invesztálnak abba, hogy genetikailag aszálytűrő, környezethez igazodó fajtákat hozzanak létre. Ezt a multik finanszírozzák, és hatalmas előnyt jelent számukra

– mondja Varga.

Az egyik legfontosabb megfigyelése, hogy a géntechnológia (GMO) a legtöbb vizsgált országban engedélyezett, és a termelők ezt versenyelőnyként használják: kevesebb növényvédelmi beavatkozás, alacsonyabb költség, kevesebb kockázat.

Magyarország GMO-mentessége ezzel szemben komoly versenyhátrányt jelent. Ráadásul értelme sincs, hiszen „a világpiacon nincs külön GMO- és GMO-mentes kukoricaár, pedig ez lenne igazságos" – fogalmazott, azaz tapasztalatai szerint a GMO-mentesség semmiféle pénzügyi többletbevételt nem nyújt. Viszont jelentősen korlátozza a termelési lehetőségeket.

Víz és hatékonyság: a jövő két alappillére

Varga szerint a magyar kukoricatermesztés jövője a hatékonyságban és a víz biztosításában rejlik. A globális példák alapján két út lehetséges: az aszálytűrő genetika fejlesztése vagy az öntözés fejlesztése. Mivel az előbbi a nemesítők feladata, a termelőknek az utóbbira kell koncentrálniuk. „Víz nélkül nem megy a kukoricatermesztés. Ha a vegetációban nem tudjuk biztosítani a vízutánpótlást, akkor a kockázat óriási. A jövő a technológiai intenzitásban, a hatékonyságban és az öntözés megoldásában van."

A tanulmányutak tapasztalatai szerint a leghatékonyabb módszer a barázdás öntözés, amely sík területen is megvalósítható, ugyanakkor a vízbázis megteremtése állami és vízügyi feladat – véli.

A brazil példa: talajbolygatás nélkül

A technológiai hatékonyság másik mintája neki Brazília: ott a szója betakarítását közvetlenül követi a kukorica vetése. „Egymás mögött ment a kombájn és a vetőgép. Közte semmi, még időben sem. Ez az európai gazdának szinte hihetetlen."

A direktvetés és a minimális talajbolygatás mögött komoly szakértelem áll: a tömörödés és a taposás elkerülése mellett a talaj biológiai aktivitását is megőrzik. Magyarországon is ebbe az irányba kell lépni – mondja a szakember –, miközben a géppark, a növényvédelem és a genetika európai szinten is fejlett. A cél most a költségcsökkentés és a hatékonyság növelése.

Verseny a világpiacon – támogatás nélkül

A nemzetközi összehasonlításból egy másik fontos különbség is kirajzolódik: a legtöbb kukoricatermesztő országban nincs állami támogatás. „Ők támogatás nélkül termelnek, mégis nyereségesen. Mi viszont erősen támogatott környezetben dolgozunk. Ez előny, de ha ők a távolsági szállítást is leküzdik, komoly konkurenciát jelentenek majd."

Varga szerint Európa és Magyarország számára ez intő jel: „Minél olcsóbban, minél hatékonyabban kell termelni, mert a világ már nemcsak Észak-Amerikában, hanem Dél-Amerikában és Afrikában is komoly kukoricatermesztési potenciállal bír."

Összegzés

A Kukorica Klub tanulmányútjai rávilágítottak arra, hogy a kukorica valóban globális növény: a trópusi, sivatagi és mérsékelt égövi viszonyok között egyaránt termeszthető, ha a víz, a genetika és a technológia összehangban működik.

A megszólaltatott termelők szerint Magyarország akkor maradhat versenyben, ha felismeri:

• a víz az elsődleges korlátozó tényező,
• az öntözés fejlesztése stratégiai feladat,
• a technológiai hatékonyság a túlélés kulcsa.

„A kukoricatermesztés nagy befektetés, és nem engedhetjük meg, hogy a klíma vagy a vízhiány tegye kockázatossá. Aki most előrelátóan fejleszt, az a jövő nyertese lesz" – fogalmazott Varga László.

Horváth Attila
Agroinform