A „Kati Világa” ma már fogalom. A gazda, Katalin eredetileg a médiában indult, szabadúszó vágóként, több tévének, cégnek dolgozott be. A fordulópontot életében a gazdasági világválság hozta el: egyre kevesebb lett a megrendelés, a külsősökre kevesebbet költöttek, mindenki a saját, belsős stábját igyekezett megtartani.
„Kényszervállalkozóként dolgoztunk, és egy idő után egyszerűen nehéz volt munkát találni. A csatornák nem akartak külsősökre költeni, mindenki spórolt” – emlékszik vissza.
Szakmája nőként még keményebb terepnek bizonyult. Hiába a tudás és a tapasztalat, életkora miatt gyakorlatilag nyíltan diszkriminálták:
„Volt olyan, hogy egy női tulajdonos mondta a szemembe: nem vesznek fel, mert abban a korban vagyok, hogy biztos egy-két éven belül szülni fogok. Azóta se sikerült gyereket vállalnom – de az esélyt akkor egyszerűen elvették.”
László Katalin egy "pózoló" bocival – Fotó: Facebook/Kati Világa
A dokumentumfilmezés volt a nagy álma, de a valóság sokkal inkább „székfaragós” vállalati munkát jelentett, ahol kevés tere maradt az önkifejezésnek.
„Éreztem, hogy ez így nem az, amire vágytam. Vagy valódi alkotói munka, vagy valami egészen más. Végül az »egészen más« győzött – a gazdálkodás.”
Gyerekkori álom kerülőúton: mégis az állatok mellett kötött ki
Katalin eredeti álma az állatorvosi hivatás volt, de otthon lebeszélték róla – pont az érzékenysége miatt.
„Anyukám azt mondta, túlságosan szeretem az állatokat ahhoz, hogy elbírjam, ha el kell altatni egy kutyát. Így végül nem lettem állatorvos, de valahogy mégiscsak az állatok mellett kötöttem ki.”
A média világa után nem egy kész, nagy gazdaságba érkezett: mindent szinte nulláról, lépésről lépésre épített fel Bölcske–Andráspusztán. Először a kecskék jöttek – véletlenül, de sorsfordítóan.
„Valaki el akarta adni a kilenc kecskéjét. Tehenem még nem volt, gondoltam, jó lesz, legalább lesz tej, lesz alapanyag, tudok gyakorolni. Aztán rajtam maradtak… Ma már negyven kecském van.”
Már akkor tervben volt, hogy jersey teheneket is tart, de a kecskék segítettek az első lépésekben: rajtuk tanulta ki a sajtok világát.
Kati Világa: erdélyi receptekkel, tiszta tejjel, kézzel készítve
A „Kati Világa” ma egy szeretettel felépített, háztáji gazdaságra épülő kézműves sajtműhely. Sodró erejét nem marketingstratégiák, hanem nagyon is kézzel fogható értékek adják: a saját állatok, a legeltetés, a tiszta, tápmentes takarmányozás és a kézműves feldolgozás.
„Sokan olyan gyerekeknek visznek tőlem sajtot, joghurtot, kefirt, akik valamilyen betegséggel küzdenek. Azt mondják, ettől nem lobban be a szervezet, nem okoz bajt. Ez nekem óriási felelősség és visszajelzés is.”
Sajtjai rendkívül népszerűek a természetes, tiszta tartásmód és csodás ízük miatt – Fotó: Facebook/Kati Világa
A receptek erdélyi alapokon nyugszanak: Katalinnak erdélyi sajtmestere volt, tőle tanult sokat, ezért a gomolyája, friss sajtkészítményei sokszor „másképp magyarok”, inkább az erdélyi vonalat képviselik.
A kínálatában többek között ezek szerepelnek:
- friss tehénsajtok különböző ízesítésekkel:
- fokhagymás, lilahagymás, kapros–fokhagymás, Provance-i fűszeres, köményes, chilis, metélőhagymás változatok;
- házi füstölt sajt, lassú, hagyományos füstöléssel, aranybarna kéreggel;
- chilis ízesítésű, olajjal felöntött sajt, kifejezetten az erősebb ízek kedvelőinek;
- házi joghurt és natúr/ízesített kefir, adalékanyagok nélkül;
- csokis és kókuszos túró, desszertnek is beillő, krémes finomságként;
- érlelt kecskesajtok, francia jellegű, fehérpenészes és brie-típusú különlegességek.
„A minőség kézműves terméknél soha nem lesz steril értelemben vett »panel«, néha lágyabb, néha karakteresebb. De egyvalamiben nincs kompromisszum: táp nincs a tejben, antibiotikumos tejet nem dolgozok fel, és az állatok mozoghatnak, legelhetnek.”
Édesanyja, László Boldizsárné, Ági segít a gazdaságban és az árusításban is – Fotó: Facebook/Kati Világa
Egy hektár saját, három hektár közös – kis helyen nagy felelősséggel
Kati gazdasága nem óriásbirtok. A tanya két helyrajzi számon, összesen nagyjából egy hektáron fekszik, ehhez jönnek a szomszédoktól egyezséggel „átengedett” részek.
„A szomszédaim régen birkáztak, de abbahagyták. Megállapodtunk, hogy tisztán tartom a területet, cserébe legeltethetem rajta az állatokat. Így áll össze nagyjából három hektár, amin mozoghatnak a teheneim, kecskéim.”
Itt nem a ló néz be az ablakon – Fotó: Facebook/Kati Világa
A saját takarmányalap is szerény, de fontos biztonságot ad:
- 1–2 hektáron árpát termelnek,
- a betárolást egy szerződött cég végzi,
- a takarmány egy részét így saját termésből fedezik.
A legnagyobb ellenség azonban nem a terület nagysága, hanem az aszály.
A legnagyobb ellenség azonban nem a terület kis mérete, hanem az aszály.
"Volt olyan nyarunk, hogy június első hete után gyakorlatilag nem volt mit legeltetni. Könyörögtünk az esőért. Egy hónapig semmi nem esett. Olyankor centiről centire kell megtervezni, mikor, hová engedem ki az állatokat, hogy legyen ideje a fűnek regenerálódni. Az aszály nálunk élet-halál kérdés."
Katalin szerint Magyarországon vízben még mindig több lehetőség lenne, mint amennyit kihasználunk, de a szemlélet lassan változik.
„Szerintem a vízzel sokkal okosabban is tudnánk bánni. De kisember vagyok én még ahhoz, hogy megmondjam, hogyan kellene."
Annyit látok: ha minden aszályhullámnál megroggyanunk, abból hosszú távon baj lesz.
Gazdálkodni ma: bürokrácia, kisgazdák és az alkalmazkodás
Tizenhárom éve él és dolgozik Andráspusztán. Ez idő alatt volt válság, járvány, aszály, árrobbanás, majd árbezuhanás – és közben egyre több papírmunka.
„Ami igazán aggaszt, az az, hogy mennyi terhet raknak a kisgazdákra. A bürokrácia néha olyan szintű, hogy azon gondolkodom, az idősebb gazda ezt hogy oldja meg. Mi még bele tudjuk magunkat ásni a rendszerbe, de egy hetvenéves embernek ez rémálom.”
Mégsem tervezi, hogy feladja.
„Nekem ez nem egyszerűen munka, hanem életforma. Nem lesz belőle luxus egzisztenciám, de amíg mozogni bírok, ezt fogom csinálni.”
Úgy látja, a parasztság a nagy túlélők közé tartozik:
„A parasztember tud morogni, panaszkodni, de a végén alkalmazkodik. Ha nem lesz sivatag, szerintem a legtöbbünk kitalálja, hogyan maradjon talpon.”
Bátyjával, László Boldizsár operaénekessel – Fotó: Facebook/Kati Világa
„Nem csak terméket visznek haza, hanem egy darabot a régi paraszti világból”
A „Kati Világa Sajtpiac” ma már nem csak egy háztáji gazdaság neve, hanem egy bizalomra épülő kapcsolat a vásárlókkal. Sokan névről, arcról ismerik Katalint, a szüleit, a jószágokat, a tanyát.
„A vásárlóim nem csak sajtot, túrót, joghurtot visznek haza. Azt is tudják, hogy melyik legelőn járnak a teheneim, hogy a kecskék nem állnak kötve, hogy nincs táp a vályúban. Ez ma már érték.”
A honlap, a „Kati Világa” név is családi történet: testvére, László Boldizsár operaénekes évek óta fizette a lefoglalt domaint, most pedig – Kati 50. születésnapjára – meglepetésként végre elkészült a weboldal is.
Aki pedig megkóstolja a termékeket, pontosan érzékeli, mi a különbség a „polcos”, névtelen sajtok és egy ilyen háztáji műhely ízei között: egyszerű, természetes, őszinte ízek – mögöttük egy olyan emberrel, aki a kamera mögül a fejőházba, a legelőre, a sajtkád mellé állt át és nem bánta meg.
Indexkép: Facebook/Agricum Egyesület
_fill_540x300_0.jpg)
