A Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság adatai szerint az elmúlt négy évben kilenc olyan tűzeset történt, amely közvetlenül bálázógéphez vagy bálázási munkához kapcsolódott, emellett több mint negyven alkalommal maguk a bálák kaptak lángra. A legnagyobb tüzek jellemzően júliusban és augusztusban keletkeztek, amikor akár több száz bála is megsemmisült.

Egy apró műszaki hiba is elegendő

A bálázás során a száraz por és a szalmatörmelék könnyen felhalmozódik a munkagépben. Egy túlmelegedő csapágy, sérült elektromos vezeték vagy hibás hidraulikatömlő is elegendő lehet ahhoz, hogy tűz keletkezzen.

A lángok ilyenkor pillanatok alatt átterjedhetnek a traktorra, a tarlóra, a már elkészült bálákra, sőt a környező növényzetre is.

A szakemberek ezért azt javasolják, hogy a gépeket ne csak a szezon előtt vizsgálják át, hanem munka közben is rendszeresen tisztítsák meg a felgyülemlett portól és növényi maradványoktól. Emellett folyamatosan ellenőrizni kell a csapágyakat, a vezetékeket, a hidraulikarendszert és a kipufogó környezetét is.

A betárolás után is figyelni kell

A tűzveszély a bálázás befejezése után sem szűnik meg. Ha a szénát túl nedvesen bálázzák, a bála belsejében hő termelődhet, amely hosszabb idő alatt öngyulladáshoz vezethet.

A veszélyt kezdetben csak szokatlan szag, pára, füstölés vagy izzás jelezheti, de előfordulhat, hogy kívülről a bála teljesen épnek tűnik.

Ezért a frissen betárolt bálákat rendszeresen ellenőrizni kell, különösen akkor, ha a betakarítás idején az időjárás nem kedvezett a megfelelő száradásnak. A belső hőmérséklet szénaszondával is mérhető.

A gyanús bálát ne vigyék a többi közé

A katasztrófavédelem arra is felhívja a figyelmet, hogy a füstölő vagy szokatlanul meleg bálát nem szabad zárt épületben tárolni vagy a többi közé helyezni. Ugyancsak veszélyes lehet egy már felmelegedett kazal megbontása, mert a beáramló levegő hatására az izzó részek hirtelen lángra lobbanhatnak.

A kazlakat célszerű kisebb egységekben kialakítani, betartva az előírt védőtávolságokat, valamint gondoskodni arról is, hogy tűz esetén a tűzoltók könnyen meg tudják közelíteni a területet.

A szakemberek hangsúlyozzák: füstölés, izzás, rendellenes melegedés vagy tűz esetén azonnal a 112-es segélyhívót kell értesíteni, és a kazlat nem szabad megbontani vagy a bálákat mozgatni a tűzoltók kiérkezéséig.

Forrás: Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Indexkép: Pexels