Súlyosan vízhiányos állapot alakult ki Magyarországon, az aszály immár nem szezonális, hanem éveken átnyúló problémává vált. A Válasz Online legutóbbi podcastműsorában Borbás Barna beszélgetett Gacsályi Józseffel, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettesével, valamint Lovas Attilával, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖTIVÍZIG) igazgatójával. A szakértők szerint bár a helyzet aggasztó, az ország rendelkezik még akkora tartalékokkal, hogy gátat szabjon a kiszáradási tendenciáknak. Ehhez azonban a teljes vízügyi ágazat áthangolására és új alapokra helyezett vízgazdálkodásra van szükség.
7 balatonnyi víz hiányzik a földekből
A probléma mélységét a szakemberek megdöbbentő számadatokkal támasztották alá. Gacsályi József kiemelte, hogy a hazai talajvízkészlet-hiány mára meghaladja a 14 köbkilométert, ami azt jelenti, hogy több mint 7 balatonnyi vízkészlet hiányzik a referenciaként használt 30 éves átlaghoz képest.
A tavaszi csapadék sem hozott megváltást. Lovas Attila rámutatott, hogy a Közép-Tisza-vidéken hiába hullott május közepén helyenként 34-41 milliméter eső, az idei év első öt hónapjában így is több mint 40 milliméteres az elmaradás. Ha ezt hozzáadjuk az elmúlt öt év felhalmozott csapadékhiányához, az összesített deficit már megközelíti a 420 millimétert. Ez a hatalmas mennyiség az éves átlagos csapadék majdnem 80 százalékának felel meg. A föld annyira szomjas, hogy az eső azonnal beszivárog, területi elöntéseket sem okoz, ami jól jelzi az aszály súlyosságát.
A modellek szerint a 2026-os nyár akár a rendkívüli 2022-es aszálynál is kritikusabb lehet.
Holt-Sebes-Körös – Fotó: Facebook
Új paradigma: Vízre alapozott tájhasználat
Az ópusztaszeri kihelyezett kormányülésen is hangsúlyos szerepet kapott a téma. A kormánytagok a tanácskozás előtt meglátogatták a kiskunmajsai marispusztai önkéntes vízőrzés helyszínét, ami komoly üzenetet hordoz. Gacsályi József szerint a vízügyi ágazat egyedül nem képes megoldani a krízist; elkerülhetetlenné vált a „vízre alapozott tájhasználat” bevezetése.
„Ez egy segélykiáltás a társszakpolitikáknak és a területen élőknek. Amikor van vízkészletünk, nekünk területet kell mellé biztosítani, hogy a vizet szétoszthassuk és megtarthassuk”
– fogalmazott a főigazgató-helyettes.
Ez gyökeres változást jelent a múlt gyakorlatához képest, amikor a 40 000 kilométernyi belvízcsatorna-hálózattal a víz gyors levezetésére törekedtek. Most a paradigmaváltás jegyében a vízgazdálkodási törvénybe is bekerült a vízmegtartásra vonatkozó üzemrend kialakítása.
Civil és hivatásos összefogás: A Gerje-patak mintaprojekt
A gyakorlati megvalósításra kiváló példa a Cegléd melletti Gerje-Perje vízfolyáson végrehajtott beavatkozás. A KÖTIVÍZIG és a Hosszúcselmű Tőzegláp nevű civil társaság összefogásával 32 darab kis, földanyagú fenékküszöböt építettek a mederbe. Ezek a gátak a hasznos keresztmetszet legfeljebb 25 százalékát szűkítik le – a hidraulikai modellezésnek megfelelően –, így lassítják a lefolyást és a felső szakaszon tartják a vizet, ahol a legfontosabb beszivárgási zónák találhatók.
Lovas Attila kiemelte, hogy
a fenntarthatóság kulcsa az olyan gravitációs rendszerekben van, amelyek maguktól működnek, és amelyeknél a hódok is szövetségessé válnak a gátépítésben.
Bár a lakossági panaszok és az éjszakai gátátvágások miatt a munka néha sziszifuszinak tűnik, az együttműködés mintaértékű.
Műszaki és jogi korlátok a nagyléptékű változás előtt
A kis léptékű sikerek makroszintű kiterjesztésének komoly gátjai vannak. Házon belül is nagy munka vár a vízügyre: az elzáró műtárgyak és zsilipek nagyjából 30 százaléka elavult, elzáró szerkezeti problémákkal küzd, mivel korábban a víz levezetése, nem pedig a megtartása volt a feladatuk.
Ráadásul az árvízvédelmi gátak zsilipeit nem a víz kivezetésére tervezték, így a nyitásuk komoly árvízi kockázatot és hordalék-alászorulási veszélyt hordoz magában.
A jogi háttér is finomításra szorul, hiszen egy-egy mederbeavatkozás jelenleg bonyolult építési és létesítési engedélyezési eljárásokat von maga után. A cél most az, hogy a meglévő rendszerek működését kimaxolják, és ehhez igazítsák hozzá utólag a vízjogi kereteket.
Korai felkészülés a kánikulára
Az ágazat vezetése idén jóval tudatosabban készült a kritikus időszakra. Míg tavaly csak június végén indult el az országos koordináció, idén májusban már felállt a központi törzs. Maximális kapacitásra járatják a tározókat, és korán aktiválták a Tisza–Körös-völgyi Együttműködő Vízgazdálkodási Rendszert (TIKEVIR), amely összeköti a Tisza, a Körösök és a Berettyó vízrendszerét.
A folyók alacsony vízszintje miatt a nyári időszakban szigorú, órára pontosan lebontott menetrend szerint kell majd beosztani az öntözővizet, hogy minden igényt ki tudjanak szolgálni, miközben a táj megőrzésére is jut elegendő készlet.
Indexkép: Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság Facebook-oldala/Holt-Sebes-Körös
