A termesztett növények sokfélesége hosszú evolúciós folyamat eredménye, amely a vadon élő fajoktól vezetett el a mai kultúrváltozatokig. Jó példa erre a sárgarépa, amelynek modern formái a vadon élő répa genetikai örökségét hordozzák. Ez az örökség ma újra felértékelődik, mivel az éghajlatváltozás és a genetikai sokféleség csökkenése komoly kihívások elé állítja a mezőgazdaságot.

A vadon termő rokonok jelentősége

A termesztett növények vadon élő rokonai – nemzetközi rövidítéssel CWR-ek – olyan fajok, amelyek közeli genetikai kapcsolatban állnak a haszonnövényeinkkel. Ezek a növények különösen értékesek, mert olyan géneket hordoznak, amelyek ellenállóvá tehetik a termesztett fajtákat a szárazabb, melegebb és kiszámíthatatlanabb éghajlati viszonyokkal szemben. Nem véletlen, hogy ezek a fajok kerültek a Svájci Művelt Növények Megőrzési Bizottságának éves kongresszusának középpontjába is.

A genetikai sokféleség beszűkülése

A modern növénytermesztés hatékonysága jelentős terméshozam-növekedést eredményezett, ugyanakkor súlyosan csökkentette az egyes fajokon belüli genetikai változatosságot.

A háziasítás és az intenzív szelekció következtében a termesztett növények állománya homogénebbé vált, ami sérülékennyé teszi őket az új betegségekkel, kártevőkkel és a szélsőséges időjárási eseményekkel szemben.

Ezzel szemben a vadon élő rokonfajok gyakran extrém környezetekhez alkalmazkodtak, és olyan ellenálló képességeket fejlesztettek ki, amelyek ma felbecsülhetetlen értéket jelentenek a nemesítés számára.

almafa

Az alma genetikai háttere jól mutatja a vadon élő fajok jelentőségét – Fotó: pexels.com

Gyakori, mégis veszélyeztetett növények

Svájc flórájának jelentős része kapcsolatba hozható a termesztett növényekkel, ám ezek közül csak viszonylag kevés faj élvez kiemelt védelmet. Ezek a növények jellemzően mezőgazdasági tájakhoz kötődnek, féltermészetes réteken, szegélyterületeken és száraz töltéseken fordulnak elő. Bár sokszor közvetlenül a termesztett növények közelében élnek, élőhelyeik átalakulása és a nem megfelelő vetőmaghasználat genetikai felhíguláshoz vezethet, ami hosszú távon veszélyezteti fennmaradásukat.

Az almafa mint szemléletes példa

Az alma genetikai háttere jól mutatja a vadon élő fajok jelentőségét. A modern almafajták genomja több vadalmafaj örökségét egyesíti, köztük a közép-ázsiai, a kaukázusi és az európai vadalma génjeit. Ezek a fajok természetes ellenálló képességeket hordoznak, amelyek lehetővé tették például a varasodásnak ellenálló fajták kifejlesztését.

A korszerű nemesítési programok ma már genomikai módszerekkel és gyorsított tenyésztési ciklusokkal dolgoznak, hogy a vadfajok előnyös tulajdonságait hatékonyan beépítsék az új fajtákba.

Védelem a változó éghajlat idején

A klímaváltozás a vadon élő rokonfajokat is sújtja, ezért Svájc több új védelmi intézkedést vezetett be. Ezek célja, hogy a mezőgazdasági tájakban is fennmaradjanak a genetikai szempontból értékes populációk, valamint hogy kis kiterjedésű, de kulcsfontosságú élőhelyeket szigorú védelem alá helyezzenek. A természetvédelmi stratégiák egyre inkább figyelembe veszik azt is, hogy a fajok elterjedése az éghajlatváltozás hatására gyorsan módosulhat.

A genetikai örökség megőrzése magbankokban

A természetes élőhelyek védelme mellett a genetikai sokféleség megőrzésének másik alappillére az ex situ védelem. A genfi és zürichi magbankokban a prioritásként kezelt fajok magjait hosszú távra tárolják, nemzetközi szabványok szerint. Ezek a gyűjtemények nemcsak a megőrzést szolgálják, hanem azt is biztosítják, hogy a jövőben a kutatás és a növénynemesítés valóban hozzáférhessen ezekhez az értékes genetikai erőforrásokhoz.

Forrás: march24.ch
Indexkép: pexels.com