Szőlő- és gyümölcsültetvények gyomflórája: trendek és védekezés

Negyed százada bolyongás a homályban

Szinte minden cikkolvasó érdeklődő szembesült már azzal, hogy Magyarországon dr. Ujvárosi Miklós agrobotanikus professzor kezdeményezésére és metodikája szerint már lassan 80 éves időtávlatból van összevethető adatsorunk a hazai szántóföldjeink gyomviszonyait illetően. Ez egy páratlan, elemzésekre is alkalmas, óriási adatbázis, hiszen a jelzett időszak alatt már a hatodik felvételezés is lezajlott. Ezzel a bázissal számos információ szűrhető le az agrárium eme művelési ágából, és ezáltal alkalmas célzott tervezési feladatok kialakítására.

Sajnálatos módon mindez nem mondható el az ültetvények vonatkozásában, ugyanis – eddig – az első és egyetlen ide vonatkozó felmérés lassan megéli a negyed évszázadot (2002–2004). Azzal is vélelmezhetően tisztában van az olvasó, hogy ez több mint a semmi, de azzal is, hogy „egy kísérlet nem kísérlet”, éppen az összevethetőség és megismételhetőség hiánya miatt.

De lássuk, hogy ez a feledés homályába burkolózó felvételezés mit állapított meg.

 Calamagrostis epigeios  – Fotó: Agroinform

Az I. szőlő- és gyümölcsültetvények országos gyomfelvételezésének összegzése

A vizsgálatok két éve alatt száz mintavételi helyen, helyenként 10 – azaz összesen 1000 darab vizsgálati ponton – lett Ujvárosi módszertana szerint elvégezve a felmérés. Az érintett kultúrák köre az alábbi volt: szőlő, alma, meggy (e három dominált), valamint körte, őszibarack, kajszi, cseresznye, szilva, málna, köszméte és ribiszke.

Szőlő: 25 mintavételi helyen, 250 felvételi ponton, összesen 1000 felvételezés történt. Az adatok alapján a szőlő bizonyult a legfajgazdagabb ültetvénynek, 298 gyomnövényfajjal.

Az első tíz gyomnövény sorrendje: Convulvulus arvensis, Elymus repens, Stellaria media, Amaranthus retroflexus, Capsella bursa-pastoris, Conyza canadensis, Amaranthus chlorostachys, Bromus tectorum, Cynodon dactylon, Calamagrostis epigeios.

Alma: 18 mintavételi helyen, 180 felvételezési ponton, 720 felvételezés történt. A felvételezett fajok száma 232 volt.

A sorrend: Stellaria media, Elymus repens, Convulvulus arvensis, Conyza canadensis, Taraxacum officinale, Chenopodium album, Capsella bursa-pastoris, Echinochloa crus-galli, Senecio vulgaris, Cirsium arvense.

Meggy: 4 mintavételi helyen, 40 felvételi ponton, 160 felvételezés történt. A rögzített fajok száma 140 volt.

A TOP 10 faj: Elymus repens, Ambrosia artemisiifolia, Conyza canadensis, Chenopodium album, Silene latifolia subsp. alba, Calamagrostis epigeios, Convulvulus arvensis, Stellaria media, Taraxacum officinale, Poa trivialis.

Peucedanum alsaticum (alma, Szigetbecse) – Fotó: Agroinform

Tanulságok, konzekvenciák

Több fontos következtetés rajzolódik ki az adatokból:

• Az első, hogy a rögzített fajszám jelentős eltéréseket mutat a három ültetvénytípusban. A szőlő több mint kétszer annyi fajnak ad otthont, mint a meggy. Ez nagyrészt annak tudható be, hogy a szőlőt változatosabb talajtípusokon termesztik, és árnyékoló hatása is a legkisebb a három kultúra közül.
• A második, hogy vannak tágtűrésű fajok, amelyek mindhárom kultúra első tíz fajában szerepelnek (Convulvulus arvensis, Stellaria media, Conyza canadensis), így ezek a védekezési stratégiák kulcsszereplői.
• A harmadik megfigyelés, hogy összesen mindössze 18 faj alkotja a fő problémát a három kultúrában együttvéve.
• Megállapítható továbbá, hogy a domináns évelő fajok aránya jóval meghaladja a szántóföldi művelésben tapasztalt értékeket.
• Feltérképezhető az is, hogy a szélbeporzású fajok dominánsabbak, mint a rovarbeporzásúak, valamint hogy egyes fajok herbicidtoleránsak (pl. Cynodon dactylon, Senecio vulgaris), sőt rezisztensek is lehetnek (pl. Conyza canadensis a Dél-Balaton szőlőiben; forrás: Czepo). Az első húsz faj vonatkozásában érdemes még megemlíteni az alábbiakat is, mivel ezek gyomirtása problematikus és/vagy költséges: Erigeron annuus, Geranium pusillum, Senecio vernalis, Achillea millefolium, Asclepias syriaca.

Általánosságban a kémiai gyomirtásról

Jelen megközelítés nem tárgyalja ezen fásszárú kétszikű kultúrák kizárólag egyszikűek elleni védekezési lehetőségeit, mivel az nem jelent problémát. A legfőbb gond mára az, hogy a két nagy gyümölcscsoportra (almástermésűek és csonthéjasok) is nagyon kevés hatóanyag engedélyezett. Ez szám szerint mindössze hét hatóanyag, de ezek közül csak öt használható az összes fő fajban (alma, körte, őszibarack, kajszi, meggy, cseresznye és szilva):

Preemergens hatóanyagok:

– flumioxazin

– pendimetalin

Posztemergens hatóanyagok:

– flumioxazin

– glifozát

– MCPA

– pelargonsav

– piraflufen-etil

A további két hatóanyag közül a fluroxipir csak almástermésűekben, míg a piraflufen-etil csak almában, meggyben és szilvában engedélyezett sarjkezelésre. További problémát jelent, hogy ezen hatóanyagok használata is erősen korlátozott (például friss telepítésekben nincs engedélyezett készítmény), így fiatal állományokban a kémiai gyomirtás gyakorlatilag nem alkalmazható.

Szőlő esetében:

Preemergens:

– flumioxazin

– pendimetalin

Posztemergens:

– flazaszulfuron

– flumioxazin

– glifozát

– MCPA

– pelargonsav + glifozát

Oldal- és tőhajtások eltávolítására:

– piraflufen-etil

Egyéb ültetvényekben engedélyezett:

– flazaszulfuron: bodza

– pendimetalin: málna, szeder, ribiszke, köszméte

– piraflufen-etil: bodza sarjhajtás-kezelésére

A fent említett gyomnövények okozta problémák, valamint a hatóanyagok alacsony száma és fiziko-kémiai tulajdonságaik mára nagyon megközelítették, sőt egyes ültetvényekben már meg is haladták az eredményes gyomirtás határát. A „24. óra” már elérkezett, ugyanakkor nem látszik egyértelmű megoldás. Az engedélyezett hatóanyagok közül mindössze háromnak (flazaszulfuron, flumioxazin, pendimetalin) van talajon keresztül is jelentős tartamhatása, de ezeknek is vannak hiányosságaik.

Önálló alkalmazásuk szelekcióhoz vezethet (pl. flazaszulfuron vs. Solanum nigrum, flumioxazin vs. Geranium spp.), míg kombinációik költségnövelő tényezőt jelentenek. Mindezek figyelembevételével szőlőben ajánlott a három eltérő hatásmódú hatóanyag évenkénti váltása, és a negyedik évtől ennek a rotációnak a folyamatos fenntartása. Gyümölcsösökben ez két hatóanyagra szűkül, ezért ott még fontosabb az alapkezelések váltása, illetve a kombinált kijuttatás.

Ebben a helyzetben az évi második flumioxazin-kijuttatás lehetőség szerint mindig kombinációban történjen (glifozáttal vagy sarjtisztítás során piraflufen-etillel együtt). Amennyiben ezen eljárás mellett is megjelennek nehezen irtható fajok – például Senecio vulgaris, Senecio vernalis, Convulvulus arvensis, Erigeron annuus –, célszerű célzott MCPA-kezelést alkalmazni.

Jól látható, hogy a mozgástér erősen beszűkült, ezért az ültetvények gyomirtása mára komoly szaktudást igénylő tevékenységgé vált, ahol az átlagosnál magasabb szintű botanikai és növényorvosi ismeretek szükségesek. Mindezek mellett is kijelenthető, hogy ezen a területen elindult az ellehetetlenülés folyamata. Egyre több helyen tapasztalható, hogy még a precíz és átgondolt növényvédelem ellenére is erőteljes gyomszelekció és alkalmazkodás figyelhető meg.

Eközben számos biológiailag értékes adat és információ született, amelyek azonban nem jutottak el az engedélyezésig, így gyakorlati hasznosításuk sem valósulhat meg a hazai ültetvényekben. Pedig nemcsak áttörő, hanem lassan elengedhetetlen megoldásként kellene megjelenniük az új válaszoknak a legfontosabb kihívásokra. Például a Conyza nemzetség fajai elleni hatékony védekezés már kidolgozott, még akkor is, ha a növény magszárba indult, vagy akár glifozátrezisztens.

A problémák tehát egyre halmozódnak ebben a szegmensben, de ez nem tükröződik új engedélyek megjelenésében. Fontos hangsúlyozni, hogy az „új” ebben az esetben nem feltétlenül új hatóanyagokat jelent, hanem más kultúrákban már engedélyezett készítmények ültetvényekben történő legalizálását.

Az eddig felhalmozódott problémák jelentős része kezelhető lenne, ha ez megvalósulna.

Celtis occidentalis és Morus alba – Fotó: Agroinform

Személyes tapasztalatok a gyomflóra változásáról

A problémák forrása legalább három irányból ered. Az egyik az extenzív és felhagyott ültetvények számának és területének növekedése, amelyek rezervoárként szolgálnak a nehezen irtható gyomnövények számára. Ezek a területek különösen kedveznek az évelő életformájú fajok felszaporodásának, és közülük azok jelentik a legnagyobb veszélyt, amelyek szaporodási stratégiájában a magról való szaporodás is jelentős tényező (pl. Convulvulus arvensis, Cirsium arvense, Asclepias syriaca).

Érdekességként megemlíthető, hogy ezek a területek a hagymás növények számára is ideálisak, így felszaporodásuk üteme is gyorsabb ilyen közegben. Ezek a fajok – méretük és életformájuk miatt – ugyan nem okoznak közvetlen gazdasági kárt, de erős herbicidtűrésük miatt képesek növelni szaporodási rátájukat. Bár dekoratívak, a beporzók odavonzása és ott tartása miatt nem kívántak a legtöbb gazda számára. Ide tartoznak például a következő nemzetségek: Gagea spp., Muscari spp., Ornithogalum spp., Allium spp.

A következő veszélyforrás az átgondolatlan, de nagyfokú intenzitás. Ez a helyzet a szelekció – vagyis a nehezen kezelhető fajok kiválogatódása – és/vagy a rezisztencia kialakulásának melegágya. Erre példa a glifozátrezisztens Conyza canadensis hazai populációja Somogy vármegyében. Ez ugyan egyedi eset, de nem megismételhetetlen, és minden ilyen jelenség alapja a szelekció. Minden gyomirtó szernek vannak hiányosságai, és túlhasználat esetén az adott hatóanyagra nem érzékeny fajok válnak uralkodóvá.

Ez rendkívül veszélyes folyamat, mivel ebben az esetben a fajszám és a rendelkezésre álló hatóanyagok aránya kedvezőtlenebb, mint egy átlagos szántóföldön. Kevés engedélyezett eszközzel kellene lefedni egy nagyobb, ráadásul sok esetben külön-külön is nehezen kezelhető fajokból álló halmazt.

Végezetül – de nem utolsósorban – a spontán megtelepedések és terjedések tovább nehezítik a helyzetet az ültetvényekben. Jó példa erre a Peucedanum alsaticum, amely egy löszkísérő, viszonylag ritka növény. Ugyanakkor herbicidtűrése miatt több gyümölcsösben terjedőben van.

Évelő, hosszan virágzó, esztétikus megjelenésű növény, de folyamatos virágzása miatt költségnövelő tényezőt jelent, mivel állandóan jelen tartja a beporzókat. Ebben az esetben tehát nem klasszikus gyomproblémák (például betakarítást akadályozó Setaria verticillata, életteret romboló Asclepias syriaca, termésmennyiséget csökkentő Cirsium arvense vagy Cynodon dactylon) jelentkeznek, hanem közvetett hatások: a technológia drágulása és a jövedelmezőség csökkenése.

A szerkezet nélküli váztalajokon – például a Kiskunsági borvidék jelentős részén – jelenleg komoly és gyorsan erősödő probléma az Eryngium campestre térhódítása. Jelenleg sem megfelelő technológia, sem engedélyezett és hatékony hatóanyag nem áll rendelkezésre a visszaszorítására. Hasonló problémakörbe sorolható a Salsola fajok terjedése is ezeken a területeken.

A támrendszeres ültetvények legnagyobb gyomproblémája azonban nem lokális, hanem országos jelenség: a Celtis occidentalis, kisebb mértékben a Morus alba intenzív terjedése. A terjedést elősegítő tényező mindenütt jelen van: a gyümölcsfogyasztó madarak. A magok emésztetlenül haladnak át a tápcsatornájukon, majd a huzalokon történő ürítéssel – „starter” tápanyaggal ellátva – a sorokba kerülnek, ahol kicsíráznak és fejlődésnek indulnak.

Hatékony kémiai megoldás nincs ellenük, a mechanikai védekezés a térállás miatt korlátozott (a sorokban jelennek meg, nem a sorközben), a kézi munkaerő pedig hiányzik, illetve hatékonysága is kérdéses.

Összességében jól látható, hogy a „klasszikus” gyomfajok közül is több „kezelhetetlenné vált” a hatékonyság csökkenése miatt, míg az újonnan megjelenő fajok jelenleg kívül esnek a rendelkezésre álló technológiai eszköztáron. Egyes esetekben lenne lehetőség előrelépésre és hatékony megoldások alkalmazására, de ezek jelenleg nem engedélyezettek.

Ailanthus altissima (Pilis) – Fotó: Agroinform

Utolsó gondolat – az interakciók

Az elmúlt évben a szőlőben drasztikusan terjedő FD-betegség került a figyelem középpontjába. A védekezést tudástranszferrel, iránymutatással és különböző eszközökkel segítik. A probléma azonban nem kizárólag a szőlő–kabóca–fitoplazma kapcsolatára korlátozódik. A kórokozót több más növényfajban is kimutatták, amelyek alkalmasak a fenntartására és terjesztésére. A legjelentősebbek közé tartozik az Ailanthus altissima és a Convulvulus arvensis – utóbbival pedig visszakanyarodunk a cikk elejére.

És ezzel a folyamat újraindul.

Szabó Roland
növényvédelmi szakmérnök, gyombiológus,
címzetes egyetemi docens

A Termésbiztonság és növényvédelem a gyümölcs- és szőlőültetvényekben Agroinform TechMagot megnyithatod ide kattintva, vagy lapozd végig itt: 

A korábbi TechMag lapszámokat elolvashatod a Magazin rovatban.