A világ mezőgazdasága komoly kihívásokkal néz szembe, és ezek a nehézségek közvetlen hatással vannak az élelmiszerárak alakulására. A termelési költségek növekedése, a finanszírozási problémák, valamint a piaci bizonytalanság olyan folyamatokat indított el, amelyek előbb a termelésben, majd a fogyasztói árakban is tükröződnek.
Szűkülő mozgástér
Már az USA-ban is azt érzékelik a farmerek, hogy növekedett a műtrágya, a vetőmag, a növényvédő szerek, a takarmány és az üzemanyag ára. A hitelkamatok emelkedése is megdrágítja a működést. Ha a termelő nem tudja érvényesíteni a költségeket a felvásárlási árakban, akkor romlik a jövedelmezősége. Ennek következménye a termelés visszafogása, a gazdálkodás feladása és a birtokkoncentráció. Ez az oka annak, hogy válságok idején erősödnek a nagyvállalatok, fokozódik a monopolizáció. Ez pedig hosszabb távon a kínálat szűkülését és az élelmiszerárak emelkedését hozhatja magával.
Költségcsökkentés, de nem minden áron
A növénytermesztők első, logikus válaszlépése a költségek csökkentése. Viszont ha ez nem jár együtt az erőforrások hatékonyabb elosztásával, akkor a termelési mutatók romlásához vezet. A kevesebb műtrágya kiadása alapesetben kisebb termést eredményez, hacsak nem jár differenciáltabb tápanyag-kijuttatással. A növényvédelmi beavatkozásokat is lehet célzottabban, a meteorológiai és a rajzásadatok alapján végezni. Hiszen könnyen lehet, hogy egy gombaölő szeres kezelés minden további nélkül elhagyható.
A költségkényszer jó oldala, hogy takarékosabb inputfelhasználáshoz és találékonysághoz vezet. Amikor elszakadunk a régi rutinoktól, az értékes újításokat hozhat a gazdaság működésébe. Másrészt ez a kényszer a birtokméret és a gazdaságvezető rugalmassága alapján nagyon erősen megrostálja a mezőnyt.
300 hektár alatt és 50 év felett minden szántóföldi termelő veszélyben van.
A kis input mint versenyelőny
A fenntartható gazdálkodási gyakorlatok inputtakarékosak, tehát környezetvédelmi szempontból is fontosak. Ezért piaci előnyt is kovácsolhatunk belőlük a megfelelő címkézéssel. Csatlakozzunk értékesítési felárat garantáló minőségbiztosítási rendszerekhez! Ha ez nem megvalósítható, akkor egy rövid ellátási láncban a személyes ismeretség révén építhetjük fel az egészséges termék képét a vevőkben.
Később fizetjük meg az árát?
Olyan időkben, amikor a napi boldogulás a tét, a támogatások maximalizálása éppúgy létkérdéssé válik, mint a pillanatnyi haszon előtérbe helyezése a hosszabb távú előnyökkel szemben. Valóban elvethető kétévente ugyanoda a napraforgó. Ennek a döntésnek nem most fogjuk megfizetni az árát, hanem 5–10 év múlva. A tápanyagban és vízben megfogyatkozott talajok és a mikroszkleróciumok (Macrophomina) feldúsulása a táblákban előbb csak növekvő költségeket fog okozni, majd egyre költségesebben helyrehozható talajkárokat.
A támogatásokra épített termelési modell sem egészséges, mivel nagyon sérülékennyé teszi magát a termelést. Sokan egy másik megoldásba menekülnek: bérbe adják a földjüket, mivel ez kockázatmentes bevételt hoz. A végeredmény ugyanaz, mint fentebb: üzemkoncentráció és kínálatszűkülés.
Búzával már nehéz jövedelmet termelni – Fotó: Shutterstock
Több lábon állás
Nehéz ezt a stratégiát olyan időkben javasolni, amikor szinte mindegyik nagy szántóföldi kultúra veszteséges, és az állattenyésztési ágazatok helyzete is instabil. Mégis igaz, hogy a vegyes gazdaságok könnyebben veszik az akadályokat: valamelyik ágazat biztosan hoz annyi bevételt, amennyi átlendíti az üzemet a holtponton. Muszáj elővenni a kísérletező kedvet, és olyan növényekbe is belevágni, amelyek nem kívánnak új gépparkot. A választásunkban az első szempontok között szerepeljen az is, hogy van-e a terménynek hazai feldolgozója. Sokan ezért választották például az őszi borsó termesztését.
A takarmány és a tápanyag hasznosulása
Az állattenyésztők számára a takarmányköltség alakulása kulcskérdés. A saját termelésű takarmány arányának növelése, a takarmány-hasznosulás javítása a jó genetikai alapok révén lényegesen hozzájárul a stabilabb jövedelemhez. A gazdasági elemzések szerint azok, akik a takarmányt jól hasznosító genetikával dolgoznak a sertéstelepeken, forintosíthatóan kevesebbet veszítenek azzal, ha véletlenül az igények felett adagolják a fehérjét a hízóknak, mintha alultakarmányoznák őket. Egyébként ez így van a növénytáplálásban is: az intenzív technológiával lehet igazán keresni. Tény azonban, hogy akár növény, akár állat, a termelés helyi adottságai eldöntik, hogy mennyire lehet intenzív a gondoskodás.
Ne tartogassuk az egész termést
Az elmúlt évtizedekben rengeteg tárolót építettünk az országban. Sokan mintha meg is feledkeztek volna arról, hogy a termés egy részét már akkor érdemes lekötni, amikor még be sem takarítottuk. Továbbra is igaz, hogy amikor a költségeinket kényelmesen meghaladja a piaci ár, valamennyi terményt értékesíteni kell. Az utóbbi években a betakarítást követően jobb árakat láttunk, mint néhány hónappal később, amikor már hiába kergettük a profitálmokat. Amikor a pénzünknél vagyunk, tegyük zsebre, és ne nézzünk hátra!
