Hupuczi Júlia, a Szegedi Tudományegyetem docense az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok rendezvénysorozatán egy rendkívül látványos és komoly tanulságokkal szolgáló talajszelvény-bemutató keretében osztotta meg tapasztalatait a hallgatósággal. A szakmai állomáson a leglényegesebb tényezővel, magával a termőfölddel foglalkoztak a szakemberek. Az, hogy a talaj kérdésköre mennyire összetett, leginkább akkor válik nyilvánvalóvá, amikor az ember nem csupán egyetlen talajszelvényt vizsgál meg, hanem egymás után kettőt vagy hármat is szemügyre vesz. Ekkor mutatkozik meg igazán, hogy ezek a termőrétegek mennyire elképesztő mértékben különböznek egymástól.
Ez a felismerés kulcsfontosságú, hiszen az eltérő adottságú parcellák gyökeresen más gondoskodást igényelnek, eltérő módszerekkel szabad csak hozzájuk nyúlni, és a különféle agrotechnikai beavatkozásokra is teljesen más módon reagálnak. A bemutató elsődleges célja az volt, hogy szemléletesen megjelenítse a környékbeli területekről származó négy jellegzetes talajtípust.
A Dél-Alföldön élő és gazdálkodó emberek pontosan tudják, mekkora változatosság jellemzi a helyi földeket, miközben a külső szemlélők az Alföldet gyakran hajlamosak egyöntetű, egyforma tájként leírni.
Ez a közhiedelem azonban egyáltalán nem felel meg a valóságnak. Hódmezővásárhely környékének termőföldjeit, valamint a talajok alapjait alapvetően a Maros, kisebb részben pedig a Tisza folyók alakították ki az évszázadok során. Ennek következtében már egy viszonylag kis sugarú körön belül vizsgálódva is azt tapasztalhatjuk, hogy rendkívül sokszínű a választék.
Megtalálható itt a csernozjom, amely a vályog mechanikai kategóriába tartozik. Ezt a típust kiemelkedően kedvező humusztartalom és kiváló művelhetőség jellemzi, emellett kimondottan jól reagál a különféle szántóföldi műveletekre, mindaddig, amíg a gazda megfelelő módon gondoskodik a kondíciójáról.
Ugyanakkor, ha a Tisza folyásának irányába indulunk el, rendkívül kötött, agyagos és mélyfekete talajokkal találkozhatunk Vásárhely térségében. A bemutatott mintákból jól látszott, hogy a kiszáradás során komoly zsugorodási repedések keletkeztek. Miután a szakemberek kivették a mintát a földből, az agyag a nedvességvesztés miatt látványosan összeesett. Ennek a fizikai tulajdonságnak a gyakorlatban az a következménye, hogy az ilyen típusú területek a nyári, tartósan aszályos időszakokban rendkívül mélyen képesek felrepedezni.
Ezek a hatalmas repedések akár a másfél-két méteres mélységet is elérhetik a földben. Egyrészt drasztikusan fokozzák a mélyebb rétegek vízveszteségét, másrészt a későbbi csapadék befogadását, a vízfelvételt is jelentősen lelassítják.
A hirtelen lezúduló eső ugyanis ezekben a tágas repedésekben akadálytalanul lefut a mélybe, a talaj oldalirányú átnedvesedése viszont nem tud végbemenni, így a gazdálkodók ezeket az értékes vízkészleteket lényegében elveszítik.
Ezzel szemben, ha a Maros folyó irányába teszünk egy kitérőt, sokkal inkább homokos jellegű talajszerkezetekkel találkozhatunk. Ezeknek a földeknek ismét teljesen más a helyes művelési technológiája, miként az is eltérő, hogyan reagálnak a gépi munkákra. Végül maga a bemutató helyszínéül szolgáló talajszelvény egykor réti talaj volt, és bizonyos vonásaiban még most is őrzi ezt a karaktert, ám ma már sokkal inkább az antropogén, azaz az emberi tevékenység által módosított talajok közé sorolható.
Hupuczi Júlia egyetemi docens a bemutatón – Fotó: Shutterstock
Ezen a Hódmezővásárhely környéki területen a múltban számos kubikgödör működött, és a térszín több pontján intenzív agyagbányászat folyt. Amikor a kitermeléssel felhagytak, a hátrahagyott mélyedéseket jobb híján építési sittel és különféle törmelékekkel töltötték fel. Az elmúlt legalább húsz esztendőben ehhez a területhez nem nyúltak a gépekkel, nem forgatták fel, kizárólag rendszeres kaszálást végeztek rajta a fenntartók.
Ami szakmai szempontból különösen érdekes, hogy ez a föld alatti sitt úgynevezett inert anyagnak tekinthető, ami azt jelenti, hogy a környezetre káros anyagok kibocsátása minimális szinten mozog, vagy egyáltalán nem mutatható ki belőle.
Mivel a feltöltés óta eltelt évtizedekben senki sem bolygatta ezt a parcellát, a talajélet biológiailag rendkívül látványosan helyrehozta a környezetet.
Olyannyira sikeres volt ez a folyamat, hogy a föld jelenleg kedvező humusztartalommal és megfelelő kémhatással rendelkezik. Kiválóan példázza azt a tényt, hogy a termőföldek milyen elképesztő önregeneráló képességgel vannak megáldva. A bemutató szervezői pontosan ezt az üzenetet szerették volna átadni a termelőknek: a természet ezen megújuló képességét a mindennapi szántóföldi művelés mellett is lehet és kell is támogatni, elősegíteni. Ha így teszünk, nem szükséges 20-30 évet várni a leromlott talajállapotok érdemi javulására.
illusztráció – Fotó: Shutterstock
A szakmában mostanában kifejezetten sokat hangoztatott probléma, hogy szinte minden művelés alatt álló táblán kedvezőtlen talajállapotokkal szembesülünk. Ezek a szerkezeti hibák lehetnek kevésbé súlyosak vagy éppen kifejezetten aggasztóak, a napjainkban tapasztalható szélsőséges időjárási hatások pedig ezeket a negatív tulajdonságokat most felerősítik. Amennyiben a csapadék mindig pontosan akkor érkezne, amikor a növényzetnek szüksége van rá, elméletileg még ledarált betonban is lehetne sikeresen termeszteni, ha hajszálpontosan adagolnánk a tápanyagokat és a vizet. A gyakorlatban azonban nem ezzel a helyzettel állunk szemben.
A mostanában tapasztalható, tartóssá váló aszályos időszakok, valamint a váratlanul lezúduló, hatalmas mennyiségű felhőszakadások rendkívüli módon megterhelik a hazai talajokat. A szakemberek a rendezvényen abban próbáltak minél szélesebb körű és hasznos információkat átadni a gazdáknak, illetve az érdeklődőknek, hogy közösen megtalálják a megoldást a talajok állapotának hatékony javítására.
Indexkép: illusztráció/Shutterstock
