Ehhez persze ismerni kell a talaj fizikai és kémiai tulajdonságait, valamint a felvehető tápelemtartalmat és a repce fajlagos tápelemigényét (1. táblázat) is. A jelenlegi tápanyag-utánpótlási modellek a fentiek alapján becsülik meg a kijuttatandó tápelemek mennyiségét, azaz a trágyaigényt. Ez utóbbi - az egyes talajtulajdonságoktól is függően - akár meg is egyezhet (többségében attól több vagy kevesebb) az adott hozam által felvett (fajlagos igény szorozva a hozammal) hatóanyag-mennyiségekkel.
Forrás: Nitrogénművek Zrt.
Az 1. táblázatból látható, hogy a repce tápanyagigényes növény. A számok ismeretében elmondható, hogy a repcének alapvetően kálium túlsúlyos NPK-ra van szüksége, de ez változhat a talaj foszfor-ellátottságának függvényében (2. táblázat). Ugyanakkor közel sem elhanyagolható a repce kalcium, magnézium és kénigénye sem. Ezért érdemes tájékozódni az egyes NPK összetételek kalcium, magnézium és kéntartalmáról, hogy azokat már ősszel, nyár végén legalább részben pótolni tudjuk.
Forrás: Nitrogénművek Zrt.
Forrás: Nitrogénművek Zrt.
Használja ki a genezis npk adta előnyöket!
- Garantáltan azonos összetételű szemcsék!
- Egyenletes szórásképpel szórható kompaktált szemcsék!
- A frakcionálódásuk kizárt!
- Precíz kijuttathatóság, egyenletes keresztirányú szóráskép!
- Kiváló és gyors oldékonyság!
Az új fejlesztésű Öko-power Max (NPK 8-16-24+4,7S + Trichoderma asperellum) nemcsak tápelemeket tartalmaz, de egy olyan mikroszkopikus gombát is, mely számos előnyös hatással rendelkezik. Segít a tarlómaradványok lebontásában, ezáltal részt vesz a szén körforgásában, rendszeres alkalmazása hozzájárul a talaj szervesanyag-tartalmának (humusz) növeléséhez. A tarlómaradványokba zárt tápelemek hamarabb lesznek felvehetők, így a növények hektáronként sok tízezer forint értékű tápelemhez juthatnak hozzá. Aktiválja a kultúrnövény természetes védekezési mechanizmusát, fokozza a növény stressztűrését (szárazság), növekedését (nagyobb, szerteágazóbb gyökérrendszer) és ellenálló-képességét, javítja a tápanyagok és a víz felvételt. Parazitál egy sor fitopatogén gombát, és antibiotikum-szerű vegyületekkel visszaszorítja azok térnyerését, így csökkenthető a növényvédelmi költség.
Forrás: Nitrogénművek Zrt.
A fenti előnyökön túl, ráadásul egyszerre 2 AÖP pont is jár az alkalmazásáért.
Forrás: Nitrogénművek Zrt.
Az alaptrágyázáshoz kapcsolódóan arról sem szabad megfeledkezni, hogy a repce ősszel nemcsak foszfort és káliumot használ fel, hanem nitrogént is. A vetés előtti (vagy starter) nitrogénpótlás szintén szükséges az állomány megfelelő őszi fejlődése miatt. Amennyiben az ekkor szükséges 35-50 kg/ha nitrogén hatóanyagot nem tudtuk a komplex műtrágyával kijuttatni, úgy starterként pótolhatjuk. Erre több alkalmas készítmény is létezik.
Amennyiben a talaj kémhatásával nincs különösebb gond (azaz nem túlzottan savanyú) és csak kisebb mennyiségű kalcium és magnézium pótlásra van szükség akkor a Pétisó megfelelő választás. Azonban savanyú talajon a kémhatás emelésére, vagy nagyon mennyiségű kalcium és magnézium pótlására kiválóan alkalmas a Green Max. Mindkét termék magas dolomit-tartalommal készül (228, illetve 550 kg/t). Ne hanyagoljuk el a talaj kémhatásának a tápelemek felvehetőségére, a talaj szerkezetére, vízgazdálkodására gyakorolt kedvezőtlen hatását. Savanyú talajokból például a foszfor felvétele kb. 50%-kal csökken, arról nem is beszélve, hogy valószínűleg a kalcium lesz a limitáló tápelem, ez határozza meg (ez esetben csökkenti) a hozamot. Mindez egészen addig nem fog változni, amíg a talaj kémhatása el nem indul a semleges (pH 7) irányába, melyet csak kalcium (és szükség esetén magnézium) pótlásával érhetünk el.
Fotó: Nitrogénművek Zrt.
A nitrogénpótlást összeköthetjük a kén és a kalcium pótlásával is. A Pétisó+S 24-12 vagy a Pétisó S-Max 20-18 a nitrogénen kívül kalciumot és ként is tartalmaz. Alkalmazásukkal már ősszel kijuttatható kisebb vagy nagyobb mennyiségű kalcium és kén. Ne feledje, a kén nemcsak az olajképződésben, hanem a szárszilárdság és az ellenállóképesség kialakításában is szerepet játszik. Ráadásul minden 10-12 kg nitrogén beépüléséhez 1 kg S felvétele szükséges. Ha ez a talaj kénellátottsága, vagy lazább talajokon a nagyobb mennyiségű őszi-téli csapadék általi mélyebbre mosódás, esetleg a kötöttebb, magas szervesanyag-tartalmú talajokban a lekötődés miatt nem biztosított, a kénpótlás elkerülhetetlen.
Természetesen a fenti négy termék (Pétisó, GreenMax, Pétisó+S, Pétisó S-Max) nemcsak ősszel starterként, hanem tavasszal fejtrágyaként is kiválóan használható, hiszen a repce nitrogén, kén, kalcium és magnézium igénye is nagyobb a tavasz kezdete után, mint ősszel, így azok fejtrágyakénti alkalmazás praktikus és ésszerű döntés.
Szerző: Dr. Varga Csaba, szaktanácsadó és fejlesztési főmunkatárs, Nitrogénművek Zrt.






_fitmax_750x750_0.png)
_fitmax_750x750_0_fitmax_750x750_0.png)
_fitmax_750x750_0_fitmax_750x750_0.png)
_fitmax_750x750_0_fitmax_750x750_0.png)