Habár az áfonya nagyon finom, és már hosszú évszázadok óta a népi gyógyászat egyik legfontosabb gyümölcse, hazánkban mégis kevés kertben található meg. Az amerikai kontinensen a második legfontosabb bogyós gyümölcs a szamóca után, és bár nálunk is kedvelt, valamiért a kertekben mégsem kap helyet. Pedig a legfrissebb hírek szerint nagyon is jól tennénk, ha termesztenénk. Különösen azért, mert habár egészséges, egyáltalán nem mindegy, milyen forrásból származik. Az otthoni gyümölcsről pedig pontosan tudjuk, mikor és mivel volt, vagy éppen nem volt kezelve.

Legyen a kertedben konténeres áfonya

Az áfonya hazánkban leginkább Nyugat- Magyarországon, a Nyírségben, Pest, Nógrád és Zala megyében terem meg. Az áfonya ugyanis kedveli a hűvös, párás, de napos helyeket, ahol laza, jól szellőző, savanyú kémhatású, 4,2-5,2 pH értékű talaj van.

Azonban ez ne kedvetlenítsen el bennünket! Ha szeretnénk, hogy áfonya teremjen a kertünben, egyszerűen javítsuk fel a talaj állapotát, vagy termesszük konténerben. A konténeres termesztés alapja a 25 literes űrtartalmú műanyag konténer. Ezt kell megtölteni savanyú földdel, majd ősszel be kell ültetni a két-három éves kis áfonyabokrot. Az ültetést követően két évig nem szabad trágyázni, de öntözni viszont szükséges. Majd a harmadik évben már ismét trágyázhatjuk, és az is fontos, hogy savanyúan tartsuk a konténer földjét. Ehhez megfelelő lehet a karbamiddal, kálium vagy ammónium szulfáttal történő savanyítás.

Mivel az áfonya sekélyen gyökeresedik, ezért nagy szüksége van a vízre. Nyáron 2-3 naponta öntözni kell, de kánikulában naponta, akár 3-4 liter vízre is szüksége lehet. Mivel nem bírja az erős napsütést, a konténereket árnyas helyen érdemes elhelyezni. A konténerben nevelt termő korú bokroktól 2-3 kiló termést várhatunk.

áfonya

Az áfonya esetében is fontos, hogy tudjuk, honnan származik. Fotó: Shutterstock

Így ültesd szabad földbe az áfonyát

A szabad földes ültetésre a legalkalmasabb időszak márciustól májusig, és szeptembertől novemberig tart. Ezen kívül alkalmasak még a június, július és augusztus hónapok is az ültetésre, ha az ültetéskor a nappali hőmérséklet nem magasabb 25 Celsius-foknál. Az áfonya ültetése előtt megfelelő állagú ültetőgödröt kell készíteni. Napos, vagy enyhén árnyékos helyre kell egy 45 cm széles és 30 cm mély gödröt ásni. Nem kell túlságosan mélynek lennie, hiszen az áfonya bolyhos gyökérzete sekélyen terül szét.

A gödörbe egyenlő arányba kerüljön a kiásott talaj, és tőzeg keveréke. Helyezzünk a gödörbe a keverékből, majd állítsuk bele a konténerből óvatosan kiemelt áfonyatövet. Az áfonyatő konténerének talajszintje legyen 6-7 cm-rel lejjebb a szabad föld szintjénél.  A maradék keveréket tegyük az áfonya tövére, és köré. Ha több tövet ültetünk, a tövek távolsága legyen 100 cm. Ezután alaposan locsoljuk meg, amelyhez a legideálisabb választás az esővíz.

Az áfonya bogyói július végén - augusztus elején érnek be. Mivel nem jellemző rá az utóérés, így mindenképp várjuk meg, amíg 10-20 mm átmérőjűek lesznek, és teljesen beérnek. Akár gyümölcsként, akár szörpként, lekvárként fogyasztjuk, egészen biztosak lehetünk benne, hogy nagyon sokat tettünk az egészségünkért.

Az áfonya metszése nagyon fontos

Ahogy minden növény életében, úgy az áfonyánál is szükség van metszésre. Azonban az áfonya nagyon figyelmes velünk, így az első 5-6 évben nem kell megmetszeni. Ha ezt betartjuk, akár 50 évig is szüretelhetjük a finom gyümölcsöt. Az áfonya -40 Celsius fokig fagytűrő, így nem igényel semmilyen különleges bánásmódot télen sem.

Azonban, amikor az áfonya eléri a hat éves kort, meg kell metszeni, ráadásul télen is, hiszen ekkor fiatalítjuk meg, vagyis ekkor kerül sor az öreg vesszők eltávolítására. Mivel a téli metszés a növények nyugalmi időszakában történik, így ekkor nem képződik váladék az ejtett sebeknél. Ezáltal jóval kisebb a fertőződés veszélye. A téli metszés eredményeként gazdagabb terméshozamot érhetünk el, a metszés pedig segít még a betegségek megfékezésében és a növény kondíciójának javításában is.

Ezért fogyassz sok áfonyát

1. A fekete áfonya C-vitamin és béta-karotin tartalma kimagaslóan magas, éppen ezért sokat tehetünk a látásunkért, ha minél többet fogyasztunk belőle. Sokat tesz a retina épségének megőrzéséért, és a látásjavítás során is gyakran alkalmazzák.

2. Az áfonya bővelkedik ásványi anyagokban, mint amilyen például a foszfor, a cink, a magnézium, a kalcium, a vas és a mangán.

áfonya

Az áfonya nagyon egészséges gyümölcs, érdemes neki helyet adni a kertben. Fotó: Shutterstock

3. Színét a magas flavonoid tartalmának köszönheti, hogy jelentős antioxidáns hatása is van.

4. A népi gyógyászatban fekete inzulinnak is hívják, mert a fekete áfonya levelében myrtillin képződik, amely segít a cukorbetegség tüneteinek csökkentésében. A 2-es típusú cukorbetegséggel élőknél képes az ingadozó vércukorszintet optimalizálni, és számíthatunk rá a diabétesz szövődményeinek enyhítésében is. Ezen kívül nagyon jó hatással van a keringési rendszer állapotának fenntartására, hiszen fogyasztása segít megőrizni a hajszálerek rugalmasságát és csökkenti a vérlemezkék összetapadását.

5. Az áfonya a szellemi tevékenységünkre is nagyon jó hatással van. A memóriát segítő hatása nem csupán az időseknél, de a fiatalabb életkorúaknál is eredményes, melyet az antocianidinnek tulajdonítanak.

6. Még az életkor előrehaladtával jelentkező súlygyarapodást is segít megelőzni.

Erre ügyelj az áfonya fogyasztásakor

A Környezetvédelmi Munkacsoport (EWG) nevű nonprofit szervezet minden évben összeállítja a „Piszkos tizenkettőként" ismert listát. Ez a lista tartalmazza a növényvédő szerekkel leginkább kezelt gyümölcsöket és zöldségeket. Sajnos az áfonya is felkerült erre a listára 2023-ban.

A tudósok 54 peszticid nyomára bukkantak a minták közel 80%-ában, és az esetek többségében két vagy több növényvédőszer maradvány jelenlétét is kimutatták. Éppen ezért nagyon fontos, hogy milyen forrásból származó áfonyát fogyasztunk. Ha vásároljuk az áfonyát, győződjünk meg róla, hogy honnan származik és ott mikor és mivel kezelték.

A tökéletes megoldás azonba az, ha helyet adunk neki a kertünkben, hiszen akkor pontosan tudjuk, mikor és mivel volt, illetve nem volt kezelve a növény, így bátran és biztonsággal fogyaszthatjuk ezt a nagyon is egészséges gyümölcsöt.