Az eseményen a program korábbi résztvevői, partnerei és támogatói találkoztak, hogy közösen értékeljék az elmúlt évek eredményeit, valamint új lendületet adjanak a jövőbeli együttműködéseknek. Az AgroVIRTUS 2018-as indulása óta több mint kétezer hazai és nemzetközi hallgatót, valamint közel hetven piaci szereplőt kapcsolt össze. A kezdeményezés mára a magyar agrár-felsőoktatás és a mezőgazdasági vállalati szféra egyik legfontosabb kapcsolatépítő programjává nőtte ki magát.

Gombos Henrietta projektmenedzser elmondta: az Alumni vacsorát és partnertalálkozót minden évben megrendezik, az idei esemény azonban több szempontból is különleges volt.

– Több mint 80 vendégünk vett részt a rendezvényen, ekkora létszám korábban még nem fordult elő – fogalmazott. – A találkozóra meghívást kaptak a LeadersLab vezetőképző program korábbi évfolyamainak résztvevői, az AgroVIRTUS verseny mindenkori legjobb tíz csapatának tagjai, a jelenlegi hallgatók, a célgazdaságok képviselői, valamint a program stratégiai partnerei és támogatói. A jelenlévők között voltak többek között az AKI, az Agrofert Alapítvány, a Hodler Alapkezelő, az AgroVIR és a Talentis Agro képviselői is.

ALumni

Gombos Henrietta – Fotó: AgroVIRTUS

Szakmai kapcsolatokból karrierlehetőségek

A projektmenedzser szerint a rendezvény egyik legfontosabb eredménye, hogy az elmúlt években számos Alumni-tag talált munkát a program partner- vagy támogató vállalatainál.

– Büszkék vagyunk arra, hogy több korábbi résztvevőnk ma már partnereinknél dolgozik. Jó látni, hogy

azok a kapcsolatok, amelyek a verseny vagy a vezetőképző során alakultak ki, hosszú távon is működnek, és valódi szakmai lehetőségeket teremtenek

– hangsúlyozta.

Hozzátette: az AgroVIRTUS az évek során szakmai és baráti közösséggé egyaránt formálódott, ahol a résztvevők nemcsak tudást és kapcsolatokat szereznek, hanem tartós emberi kapcsolatokat is építenek.


Közösségépítés játékos formában

A programot Maróti Miklós, az AgroVIR ügyvezetője nyitotta meg. Köszöntőjében kiemelte, hogy a mezőgazdaság jelenleg kihívásokkal teli időszakot él, ezért különösen fontos a szakmai kapcsolatok ápolása, a tudásmegosztás és az együttműködés.


ALumni

Maróti Miklós– Fotó: AgroVIRTUS

Az est során közösségépítő programok is színesítették a rendezvényt. A résztvevők csapatokba szerveződve AgroVIRTUS-kvízben mérhették össze tudásukat, emellett egy „Karrierem kezdetén” című játékban a jelen lévő partnerek pályakezdésének humoros történeteit kellett párosítaniuk az érintett szakemberekhez.


Stratégiai cél a közösség és a partnerhálózat erősítése

Gombos Henrietta szerint az AgroVIRTUS számára ma már kiemelt stratégiai cél a közösségépítés mellett az egyetemi és vállalati kapcsolatok további fejlesztése is.


A program szervezői úgy látják, hogy a magyar agrárium jövője szempontjából kulcsfontosságú a fiatal szakemberek, az oktatási intézmények és a gazdasági szereplők közötti együttműködés erősítése. Az Alumni és Partner Találkozó ennek egyik legfontosabb fóruma.

Folytatódnak a programok

A LeadersLab vezetőképző jelenlegi évfolyama már javában zajlik. A következő jelentős mérföldkő június 30-án következik, amikor a hallgatók bemutatják második modulzáró prezentációikat. Júliusban a Talentis Agro ad otthont a hagyományos Bootcamp programnak.


ALumni

Az esemény közösségépítő programjának nyertes asztalának tagjai, akik az alumni vacsorán megnyerték a kvízt – Fotó: AgroVIRTUS

Az AgroVIRTUS verseny előkészületei szintén megkezdődtek. A szervezők tervei szerint szeptemberben indul a toborzás, majd októberben kezdődik az online selejtező.

Az idei találkozó ismét megerősítette: az AgroVIRTUS nem csupán egy verseny vagy képzési program, hanem olyan szakmai közösség, amely hosszú távon is összeköti a magyar agrárium tehetségeit és meghatározó szereplőit.

Indexkép: AgroVIRTUS