Csütörtök

Változóan felhős ég mellett csak helyenként fordulhat elő kisebb eső, zápor. Estétől délnyugat felől ismét megnövekszik a felhőzet, és kiterjedt csapadékzóna érkezik. A szél megélénkül, a Győr-Szeged szélcsatornában meg is erősödik.

A maximum-hőmérséklet 20 és 26 fok között alakul.

Péntek

A hidegfront hatására az éjszaka beborul az ég és az északkeleti tájakon napközben is felhős marad az idő. Sokfelé várható zápor, zivatar, a zárt felhőzetből tartós eső is. Többfelé jelentős mennyiségű csapadékra van kilátás, emellett heves zivatar is kialakulhat. Gyakran megélénkül, olykor megerősödik, néhol viharossá fokozódik a szél.

A minimum-hőmérséklet többnyire 8 és 13 fok között valószínű. A maximum-hőmérséklet 19 és 25 fok között várható, de a tartósabban csapadékos tájakon ennél hűvösebb, míg délnyugaton ennél melegebb lesz.

Szombat

Jellemzően gomolyfelhős-napos idő várható, de főleg az ország északkeleti, keleti felén elszórtan fordulhat elő zápor, zivatar. A szél sokfelé megélénkül.

A minimum-hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű, a maximum-hőmérséklet 23 és 27 fok között alakul.

SZÉLTÉRKÉPCSAPADÉKTÉRKÉPHŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.

Indexkép: Bagosi Sándor