Ha van kerted és benne veteményesed, akkor azért, mert elmúlt a nyár, a veteményezésről még nem szabad lemondanod! Vannak ugyanis olyan zöldségek és virágok, amelyek magjait még októberben sem késő elvetni. Használd ki a szép, őszi időjárást, és vess egy pillantást a kertre, majd vetésre fel! A spenót, a sóska és a fokhagyma is vethető ilyenkor, többek között.

Tudod, mi az őszi és a tél alá vetés között a különbség?

A tél alá vetés elnevezés a vetés elvégzésének időpontjából származik. A vetés az ősz utolsó szakaszában történik, általában november vége és december eleje között. A magvakat szabadföldbe vetjük, ezért is nevezik tél alá vetésnek, vagy hó alá vetésnek. Azért kell a magvakat ősszel vagy tél végén elvetni, mert amikor a hőmérséklet 2-3 Celsius-fok körülire hűl, a magok ezen a hőmérsékleten már nem indulnak csírázásnak.

Viszont tavasszal már a korai időszakban elkezdenek fejlődni, hiszen a természet adta hideg segíti őket a korai csírázásban. Így tavasszal vetett társaikhoz képest jó nagy, legalább 2-3 hét előnnyel indulnak.

A tél alá vetés nem ugyanaz, mint az őszi vetés, mert ősszel úgy vetünk, hogy a telet már át tudja vészelni a növény, tél alá vetéskor viszont olyan magot vetünk, ami bírja a hideget, és korán kezd csírázni. Míg az őszi vetés kitűnő választás a hidegtűrő zöldségfajok esetében, a tél alá vetésre leginkább a rövid tenyészidejű, korai zöldségek alkalmasak.

Ezeket a zöldségeket vesd el még októberben

Ügyelj rá, hogy a spenót és a sóska nem a tél alá vetéskor, hanem ősszel vethető. A sóska és a spenót magja nem melegigényes, így jól átvészelik a telet, főleg, ha takarással véded őket, így már kora tavasszal friss vitaminnal látnak el téged. A növény még a tél beállta előtt kikel és megerősödik, így tudja túlélni a téli fagyokat.


fokhagyma

A fokhagymáról sem éri meg megfeledkezni októberben. – Fotó: Shutterstock

A vetés előtt először is tedd rendbe az ágyást, távolítsd el a gyomokat, és alaposan ásd fel, majd egyengesd el a talajt. Az sem árt, ha vetés előtt nitrogén tartalmú műtrágyát adsz a talajhoz.

A vetés mélysége a spenót esetében 2-4 cm legyen, a tőtávolság pedig 3-5 cm. Figyelj oda az öntözésre, a gyomtalanításra, a talajlazításra és a tápoldatozásra, mert ezek nélkül nem lesz bőséges a termés tavasszal.

Mivel a spenótot könnyű termeszteni, a gyakorlat nélküli, kezdő kertészkedők is bátran elkezdhetik. Azon túl, hogy kora tavasszal már friss zöldséget vihetsz be a kertből, a spenótnak azért is érdemes helyet adni az októberi kertben, mert nagyon finom és még egészséges is. Gazdag vasban, folsavban és magnéziumban, közel 30%-a fehérje, és szinte teljesen zsírmentes. Gazdag antioxidánsokban és magas a K-, A-, B2-, B6-, E- és C-vitamin tartalma. Magas karotinoid- és klorofill-tartalma segít a különféle rákos megbetegedések megelőzésében. Ezen kívül, alacsony energiatartalmának köszönhetően jó szolgálatot tesz a fogyókúrázóknak, és segíti a gyomorműködést és az emésztést.


A sóska is nagyon egészséges, mely savanyú ízét a benne lévő oxálsavnak köszönheti. Pontosan emiatt étvágyserkentő hatása is van. Viszont sajnos emiatt okozhat vese- és húgyhólyagkövet az arra érzékenyeknek. Magas C-vitamin tartalma van, de ezen kívül sok ásványi sót, meszet, foszfort, vasat, magnéziumot és A-vitamint is tartalmaz. Erősíti az immunrendszert, de emellett vizelethajtó és nyákoldó hatása is jelentős. Márciustól egészen késő őszig szedhető, és van, aki fűszernövényként is használja.

Most érdemes fokhagymát duggatnod

A fokhagymát sokkal jobb ilyenkor duggatni, mint tavasszal, mivel jóval biztosabban fog kikelni. Fontos, hogy 4-5 évnél gyakrabban ne duggasd ugyanarra a helyre, így nagyon sok betegségtől és kártevőtől meg tudod védeni a fokhagymát.

Azért kell október végéig elduggatni a fokhagymát, hogy a fagyok előtt legyen még ideje gyökeret ereszteni, és tavasszal már korán ki tudjon hajtani. Ráadásul ez a fajta a tavaszi társánál jóval nagyobbra képes nőni, de hogy valami rosszat is mondjunk róla, sajnos kevesebb termést hoz.

A fokhagyma nem érzékeny a földjét illetően, de szereti a tápanyagban gazdag talajt. Öntözni is csak száraz idő esetén kell, azonban gyomláld rendszeresen a fokhagymát. A fokhagymát gerezdekre szedve lehet duggatni. Mindig a szár résszel lefelé ültesd el a gerezdeket. Addig, amíg a tavaszi fokhagyma ültetési mélysége 5 - 6 cm, addig az őszi fokhagymát ennél mélyebbre, körülbelül 8 cm-re kell ültetni. A gerezdek között hagyj 10 centiméter tőtávolságot, a sorok között pedig 30 cm sortávolságot.

A fokhagyma nem csak finom, hanem egészséges is. A benne található allicin nevű vegyület ráksejtellenes tulajdonsággal bír. Ezen kívül van benne szénhidrát, fehérje és nagyon sok ásványi anyag. Emellett tartalmaz A-, B-, C- és E-vitamint. Erős antioxidáns hatása van, mely segítségével erősíti az immunrendszert. Jellegzetes illatát az ajoén nevű kéntartalmú anyagnak köszönheti.

A fokhagyma csökkenti a vérnyomást, baktérium-, vírus- és gombaellenes hatása van. Ezen kívül segíti az emésztést, bélféregűző hatása van, és segíti az epe- és a máj működését.

A salátáknak is most van itt az ideje

A fejes saláta áttelelő fajtáinak palántáit is októberben kell kiültetni. A palántákat 25 cm távolságra ültesd el egymástól, de ne ültesd túlságosan mélyre. A madársaláta akár a kertedben, akár a balkonládádban is helyet kaphat, és elláthat vitaminnal a szűkös időszakokban. A madársaláta ugyanis a tél közepére már friss salátaként kínálja magát. Az október elején elvetett magok nagyon rövid idő alatt, mindössze 60-70 nap elteltével salátává fejlődnek. A magokból 2-3 gramm kell négyzetméterenként, melyeket 1-2 cm mélyen kell elvetni. A föld legyen jól trágyázott, hogy minden tápanyag rendelkezésére álljon a növekedéséhez.

A madársaláta kedveli a napos helyeket, így ott akár már 10 nap alatt is kikel, de félárnyékos helyen sem kell két hétnél tovább várni rá. De arra ügyelj, hogy ne maradjon el a rendszeres öntözés, ha az időjárás ezt indokolja. A kikelt növénykére építhetsz egy fóliából készült alagutat is, amelyik majd megvédi a hótól. Amikor kikel a madársaláta, körülbelül 10-15 cm magas palántákat fogsz látni. Ezeken 5-6 lapát alakú levél lesz, melyeket tövestől szedj ki, hiszen ezekben is nagyon sok az értékes tápanyag. A megmaradt növények tovább fejlődnek, biztosítva így a folyamatos szedést. Ügyelj rá, hogy mindig távolítsuk el a gyomokat, hogy a madársaláta még jobban tudjon fejlődni.

A madársaláta ásványi anyagokban és vitaminokban olyannyira gazdag, hogy a fejes salátához képest kétszer annyi C-vitamint tartalmaz. Bővelkedik még B6- és A-vitaminban, vasban és folsavban. Jódtartalma is kiemelkedő. Emellett kálium, kalcium, magnézium, réz és cink is jelentős mennyiségben található meg benne.

A virágokról sem szabad megfeledkezni

De nem csupán zöldségeket, hanem virágokat is vethetsz októberben. Fontos azonban, hogy mindenképp készítsd elő a talajt, mielőtt elveted a magokat. Gyomláld ki, forgasd át, tömörítsd, majd gereblyézd el, hogy a felszín egyenletes legyen. A facélia, vagy más néven mézontófű, a méhek és más beporzó rovarok által kedvelt évelő, melyet októberben érdemes elvetni. Olyan helyet válassz neki, ahol kellő mennyiségű napfény éri, ezután pedig nincs is más dolgod, mint várni, hogy tavasszal gyönyörűvé varázsolja a kertet.

De a tavaszi kankalin is remek választás az októberi vetésre. Ez az évelő a félárnyékos fekvést kedveli. Azért is fontos októberben vetni, mert a magoknak szükségük van hideg periódusra ahhoz, hogy kicsírázzanak, ehhez pedig tökéletes az őszi időjárás.

Jó munkát és bőséges termést kívánunk!